Döme Károlyhoz
szerző: Kazinczy Ferenc
A’melly nyalábot itt veszesz, Dömém!
Ha nyúgodalmad kedves, hirtelen
Vesd tűzre, másként égni ’s sírni fogsz.
Ezt nékem Amor adta, a’ ki rád,
Hogy megszökél előle ─ oh balúl
Tevéd azt ─ sebző nyilait feni.
Vesd tűzre kérlek! intlek! hirtelen.
Elrejtett méreg az! Pandorai
Szelencze, melly ’a megnyitásra csal
De majd, ha engedsz, béfut mérgivel.
Ő csak vesztedre vágy; nem ismered
Te még haragját; kedvezése is
Kegyetlen, álnok, bosszús és hazug.
Megcsalt az álnok engem is; pedig
Én nem kerűltem a’ rablánczokat.
A’ mellyeket rám fűze Czenczie;
’S mind azt szenvedtem, a’ mit Bácsmegyeim
Inséges örvényében szenvede.
Szökött! hát te mit várhatsz, ha majd
Nyalábom által elszédítve a’
Kitett kelepcze mélységébe bukkasz?
Vesd tűzre, mondom, ajándékomat;
’S átkozd ’s kerüld a repdeső gonosz
Istent. Őt véled én is átkozom;
De ah! ─ ez a’ szív égni ’s sírni kész.
’S örökre hordja ’s önkényt, lánczait.