Cyrano de Bergerac/Ötödik felvonás

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
←  Negyedik felvonásCyrano de Bergerac
szerző: Edmond Rostand
Eredeti franciából fordította: ifjabb Ábrányi Emil


Ötödik felvonás[szerkesztés]

Cyrano újságja[szerkesztés]

Tizenöt évvel később. 1655-ben.

A Keresztrendhez tartozó apácák kolostor-kertje Párisban. Terebélyes fák mindenfelé. Bal felől a ház; széles, nyílt lépcső, melyre több ajtó nyílik. A színpad közepén, egészen magában, hatalmas fa áll, egy kis kerekded tér középpontjául. Jobbról, az első színfalnál, nagy puszpángok közepette, félkör alakú kőpad.

A színpad egész hátulján gesztenye-allée húzódik át jobbról balra, egy kápolna kapujáig. A szent épület fala keresztülcsillan a lombos gallyakon.

A szabályos, kettős sorban álló fák mögött: pázsitszőnyegek, másfasorok, ligetecskék, a nyílt égboltozat.

A kápolnának egy kis mellékajtaja pirosló szőlőlevéllel befuttatott oszlopsorba vezet.

Az oszlopsor a puszpángok mögött, a jobb oldal első színfalánál tűnik el. Ősz van. A pázsit friss zöldje fölött minden lomb piros. Imitt-amott puszpángok és tiszafák sötétzöld foltjai. A fák tövében halomban hever a sok hervadt levél; ellepik az egész színpadot, zörögnek a járókelők lépései alatt, félig eltakarják a nyílt lépcsőt és a padokat is. A jobb oldali pad és a fa közt nagy hímzőráma, előtte kis szék. Gombolyagokkal, fonalakkal teli kosárkák. Megkezdett hímzés.

A függöny felgördülésekor apácák járnak-kelnek a parkban; többen a padon ülnek egy korosabb apáca körül. Hervadt levelek hullanak.

Első jelenet[szerkesztés]

Mater Margherite, Martha nővér, Klára nővér, apácák

MARTHA NŐVÉR
(Mater Margherite-hez )
Tükörbe nézett és úgy rendezgette
A fejkötőjét Klára nővér.
MATER MARGHERITE
(Klára nővérhez)
Tette
Valóban nem szép.
KLÁRA NŐVÉR
Én láttam ma reggel,
Hogy Martha nővér egy szilvát csipett el
A torta-díszből.
MATER MARGHERITE
(Martha nővérhez)
Csúf tett, édesem!
KLÁRA NŐVÉR
Csak egy kacsintás.
MARTHA NŐVÉR
Egy kis szilva-szem!
MATER MARGHERITE
Cyrano úrnak elmondom ma.
KLÁRA NŐVÉR
(megijedve)
Nem!
Gúnyolni fog!
MARTHA NŐVÉR
Nevetve fogja ránk:
Ahány apáca, mind kacér!
KLÁRA NŐVÉR
Falánk!
MATER MARGHERITE
(mosolyogva)
S jólelkű!
KLÁRA NŐVÉR
Úgy-e, van tíz éve már,
Hogy szombatonkint szent házunkba jár?
MATER MARGHERITE
Több! Attól kezdve, hogy fészkünkbe jött
– Fehér gerlékhez fekete madár –
A rokona tizennégy év előtt,
Gyászos ruhát és fátyolt hozva vászon
Fejékünk mellé.
MARTHA NŐVÉR
És e hosszú gyászon
Csupán ő fog ki... ő vidítja fel!
APÁCÁK
Szeretjük mind! – Ha szól, kacagni kell!
– Mulattat minket! – Csípked, ingerel!
Tortát sütünk számára!
MARTHA NŐVÉR
Ah, de félek,
Hogy rossz keresztény, hogy hitetlen lélek!
KLÁRA NŐVÉR
Majd megtérítjük!
APÁCÁK
Meg!
MATER MARGHERITE
Nem engedem.
Hogy zaklassátok buzgólkodva!... Nem!
Ha gyötritek, még elmarad!
MARTHA NŐVÉR
De hát...
Az Isten!...
MATER MARGHERITE
Hagyjuk! Az szívébe lát,
S jól ismeri!...
MARTHA NŐVÉR
De minden szombaton
Azt mondja büszkén, amikor nyitom
Kapunkat: „Tegnap nem böjtöltem ám!”
MATER MARGHERITE
Azt mondja? Ó!... A teljes napon át
Koplalt a multkor...
MARTHA NŐVÉR
Koplalt... Szent Anyám!
MATER MARGHERITE
Nagyon szegény!
MARTHA NŐVÉR
Kitől hallotta ezt?
MATER MARGHERITE
Le Bret úr mondta.
MARTHA NŐVÉR
S a derék nemest
Nem támogatják semmiféle jóval?
MATER MARGHERITE
Sértésnek venné!

(A fasorban feltűnik Roxane alakja. Feketébe van öltözve; fején özvegyi hajék és hosszú fátyol. Guiche nagy díszben és kissé megöregedve oldalán lépked. Lassan haladnak, Mater Margherite fölkel)

Menjünk!... Erre jő
Magdolna asszony egy látogatóval.
MARTHA NŐVÉR
(súgva Klára nővérhez)
Grammont tábornagy?
KLÁRA NŐVÉR
(odanéz)
Azt hiszem, hogy ő.
MARTHA NŐVÉR
Több hónap óta nem volt itt a herceg!
APÁCÁK
Nagy úr! – Az udvar! – Drágák, ó, a percek!
A rang! – A tábor!
KLÁRA NŐVÉR
És a nagy világ!

(Mind távoznak. Guiche és Roxane hallgatva előre jönnek és megállnak a hímzőráma közelében. Egy ideig csönd)

Második jelenet[szerkesztés]

Roxane, Grammont herceg (annakelőtte Guiche gróf), később Le Bret és Ragueneau

A HERCEG
Itt hervad el hát e remek virág?
Még mindig gyászol?
ROXANE
Mindig.
A HERCEG
És hűsége
Örökké tart?
ROXANE
Örökké.
A HERCEG
(szünet múlva)
És nekem
Már megbocsátott?
ROXANE
E falak közt vége
Minden haragnak.
(Egy ideig újra csend)
A HERCEG
Messze földeken
Nem volt hát párja?
ROXANE
Ó, ismerni kellett!
A HERCEG
Valóban... én a ritka ifjú mellett
Csak úgy futtában mentem el!... Szivén
Pihen még most is végső levele?
ROXANE
Ereklyém itt függ... s meghalok vele!
A HERCEG
Így lángol a halottért?
ROXANE
Néha én
Nem is hiszem, hogy meghalt... néha látom
Magamnál... Lelke együtt van velem,
S körül lebeg, mint élő szerelem.
A HERCEG
(némi szünet múlva)
És Bergerac?
ROXANE
Gyakran jön. Hű barátom.
Újság se kell, mert minden hírlapot
Szavával pótol. Pontos mindig. Ott
A fa tövében áll karszéke, ha
Derült időnk van. Nem késik soha.
Hímezve várom. Kong az óra... és
Még el se hangzott a végső ütés,
Hallom – mert föl se nézek már – amint
Pálcája koppan. Jön. Szokás szerint
Székébe ül s gúnyolja végtelen
Hímzésemet. Elévődik velem...
Aztán peregni kezd ajkán a szó...
Elmondja mind a heti krónikát...
(Le Bret megjelenik a nyílt lépcsőn)
Le Bret!
(Le Bret lemegy)
Barátunk hogy van?
LE BRET
Rosszul.
A HERCEG
Ó!
ROXANE
(a herceghez)
Túloz.
LE BRET
Megmondtam én előre... Hát
Egészen úgy lett! Ínség és magány
Szakadt rá! Sértő verseit pogány
Agyarkodás kiséri mindenütt,
Piperkőcön, álszenten végigüt,
Üti a szájhőst, a Parnassz-ra hágott
Tolvaj-poétát – az egész világot!
ROXANE
De kardja megvan és rettegve fél
Mindenki attól! Nem bírnak vele.
A HERCEG
(fejét rázva)
Ki tudja?
LE BRET
Engem más aggaszt... a tél,
A bús december dermesztő szele.
Az éhség, mely gonosz farkas gyanánt
Surran be hozzá... Ez az, ami bánt!
E gyilkos banda még halálra űzi!
Övét mindennap keskenyebbre fűzi.
Mind vékonyabb lesz. S a szegény nagy orr
Olyan már, mint a megsárgult ivor.
Kamrája szűk... egy szál kabátja rossz.
A HERCEG
Nem vitte sokra, annyi bizonyos!
S mégis – nagyon ne szánjuk.
LE BRET
(keserű mosollyal)
Herceg úr!
A HERCEG
Ne szánjuk, mondom – mert korlátlanul
Gondolkodott, élt; szíve és feje
Alkut nem ismert.
LE BRET
(mint föntebb)
Herceg úr!
A HERCEG
(kevélyen)
Tudom:
Van mindenem... és neki semmije...
De becsülöm, szavamra mondhatom!
(Üdvözli Roxane-t)
Isten vele!
ROXANE
Kísérem!
(A herceg üdvözli Le Bret-t és Roxane-nal a nyílt lépcső felé indul)
A HERCEG
(megáll, mialatt Roxane megy föl a lépcsőn)
Higgye meg:
Irigylem ezt az embert. Mert akit
Kegyelt a végzet és magasra vitt,
Ha bűne nincs is, ha nem is remeg
A túlvilágtól –: száz apró csömört
Érez magában; és ámbár nem ölt
Bűnbánó arcot, bár nem gyötri vád:
Sokszor pirúlva vizsgálja magát;
S a herceg dús palástja, azalatt
Amíg a nagyság lépcsőin halad,
Egész sor hervadt ábrándot söpör,
Éppúgy, ahogy most búsan sepri föl
Gyászos ruhája itt a kő felett
A sok kiszáradt, zörgő levelet.
ROXANE
(gúnyosan)
Erőt vesz lelkén a költői bánat?
A HERCEG
Igen!
(A távozás pillanatában, kurtán)
Le Bret úr!
(Roxane-hoz)
Csak két szót... bocsánat!
(Le Bret-hez megy: félhangon)
Tudom, hogy nyíltan nem támadja meg
Barátját senki; de van egy tömeg
Bősz ellensége. Tegnap mondta éppen
Egy ismerősöm a király termében:
Ezt a Cyranót egyszer még halálos
Baleset éri!
LE BRET
Ah!
A HERCEG
Gonosz e város.
Ritkán menjen ki és okos legyen!
LE BRET
(égnek emeli a karját)
Okos! Cyrano! Édes Istenem!
Futok elébe... Ide jön, tudom...
ROXANE
(aki állva maradt a nyílt lépcsőn, egy hozzásiető apácához)
Nos?
APÁCA
Ragueneau úr! Bebocsáthatom?
ROXANE
Hadd jöjjön!
(A herceghez és Le Bret-hez)
Folyvást jajgat a szegény.
Bukott szerzőből lett fodrász legény...
LE BRET
Borbély...
ROXANE
Színész...
LE BRET
Pedellus...
ROXANE
Fürdőszolga.
LE BRET
Gitáros...
ROXANE
Vajon, hogy megy most a dolga?
RAGUENEAU
(berohan)
Ah, asszonyom!
(Meglátja Le Bret-t)
Uram!
ROXANE
(mosolyogva)
Míg visszatérek,
Panaszait Le Bret hallgatja majd.
RAGUENEAU
De asszonyom...
(Roxane, rá se hallgatva, elmegy a herceggel. Ragueneau Le Bret-hez szalad)

Harmadik jelenet[szerkesztés]

Le Bret, Ragueneau

RAGUENEAU
Jobb így! E szörnyű bajt
Csak önnel közlöm! Ő ne tudja még!
Épp most Cyrano úrhoz indulék...
Húsz lépés híján a házhoz érek –
Ekkor távolról látom, hogy kimén.
Uccú, kövessük! Ragueneau szalad...
Az utca sarkán ő befordul... én
Utána!... És most, ott, ahol halad,
Ablak kinyílik s egy livrés inas
– Véletlenül tán – súlyos fahasábot
Hullajt alá.
LE BRET
A gyávák! Ó, a gaz!
RAGUENEAU
Ott termek s látom...
LE BRET
Verje meg az átok!
RAGUENEAU
Barátunk, költőnk – ó, ezt sose hittem!
Fején tátongó lyukkal... ott hever!
LE BRET
Meghalt?
RAGUENEAU
Nem! Ah, de... Rögtön haza vittem
Kis kamrájába!... Ó, azt látni kell,
Milyen e fülke!
LE BRET
Szenved?
RAGUENEAU
Nem, uram...
Nincsen magánál.
LE BRET
És orvosa van?
RAGUENEAU
Egy, irgalomból eljött.
LE BRET
Ó, szegény.
Kedves Cyranóm!... Még hallgassuk el
Roxane előtt! – S a doktor? Mit beszél?
RAGUENEAU
Olyasmit mondott, hogy nagy a veszély...
Agygyulladás... láz... ah, mit tudom én!
Ha látná most!... Pólyában a feje!...
Siessünk hozzá!... Nincsen senkije!...
Ha fölkél, meghal!
LE BRET
(húzza magával jobb felé)
Menjünk erre ki.
A kápolnán át rövidebb az út!
ROXANE
(megjelent a nyílt lépcsőn és látja, hogy Le Bret a kápolna mellékbejáratához vezető oszlopsoron át gyorsan távozik)
Le Bret úr!
(Le Bret és Ragueneau válasz nélkül tovarohannak)
Hívom s mégis tovafut?
Ej, Ragueneau mit mondhatott neki?
(Lejön a lépcsőről)

Negyedik jelenet[szerkesztés]

Roxane egyedül, azután, rövid időre, két apáca

ROXANE
Mily szép nap ez!... Mily édes a varázsa!...
Mosollyal néz rá lelkem néma gyásza.
A pajkos Ápril megbánt... de az ősz
Nyájas derűje szelíden legyőz,
Ahányszor képét megjelenni látom.
(Hímzőrámájához ül. Két apáca jön ki a klastromból.
Nagy karosszéket hoznak és odaállítják a fa alá)
Ah, a karosszék, régi, hű barátom
Kedves helye!
MARTHA NŐVÉR
A társalgóteremben
Nincs jobb karosszék ennél!
ROXANE
Köszönöm!
(Az apácák távoznak)
Azonnal itt lesz. Itt fog ülni szemben.
(Rendezi a munkáját. Óraütés)
Az óra üt. – Motringom merre van?
Ütött az óra... és ő mégse' jön?
Elkésnék, most először? Komolyan
Csodálkozom! – Tán bűnbánatra inti
A kulcsos nővér künn a kapunál –
A gyűszűm? – Megvan!... s ő habozva áll
A küszöbön...
(Szünet)
Lám, egy hervadt levél...
A haldokló fa hímzésemre hinti.
(Félretolja ujjával a hímzésre hullott falevelet)
Ez lesz az ok, ha késlekedve ér
Kedves helyére... Ollóm? Hova raktam?...
Pontos volt mindig!... Itt van a csomagban!...
EGY APÁCA
(megjelenik a nyílt lépcsőn)
Cyrano úr!


Ötödik jelenet[szerkesztés]

Roxane, Cyrano és utóbb egy pillanatra Martha nővér

ROXANE
(meg se fordulva)
Megmondtam, úgy-e?

(Hímez. Cyrano megjelenik. Nagyon sápadt. Süvegét egészen a szeméig nyomta. A zárdaszűz, aki bevezette, eltűnik a kolostorépületben. Cyrano, botjára támaszkodva lassan megy lefelé a lépcsőn és láthatólag erőlködik, hogy egyenesen tartsa magát. Roxane tovább hímez)

Ó,
Ez a fonál itt nagyon is fakó!
(Cyranóhoz, kedves duzzogással)
Tizennégy évig pontos volt s ma késett!
Először történt!
CYRANO
(elvánszorgott a székig. – Leül. – Víg hangon, ami élénk ellentétben áll sápadt ábrázatával)
Ah, bolond dolog!
Szörnyen bolond! Dühömben tombolok!
Föltartóztattak, átok és enyészet!
ROXANE
Ki!
CYRANO
Egy cudar, egy kellemetlen fráter!
ROXANE
(szórakozottan, tovább hímezve)
Ah, úgy?
CYRANO
Egy kullancs, aki nem bocsát el,
Ha egyszer a nyakunkra jött.
ROXANE
De ön
Lerázta mégis?
CYRANO
Azt mondtam neki:
Bocsásson meg, rossz pillanatba' jön.
Ma szombat van s engem vár valaki,
Akit föl kell keresnem! Érti! Kell!
Mert ezt az útat nem mulasztom el!
Egy óra múlva nézzen újra fel!
ROXANE
(könnyedén)
No, azt az embert én megváratom,
Mert estig innen nem megy el, tudom!
CYRANO
Korábban kell távoznom, azt hiszem!

(Szemeit behunyja. Pillanatnyi csönd. Martha nővér jön a kápolnából és a parkon át a nyílt lépcső felé halad. Roxane észreveszi és biccent a fejével, hogy jöjjön közelebb)

ROXANE
És Martha nővért meg se látja? Nem
Tréfál vele?
CYRANO
(hirtelen, nyitott szemmel)
Ó, hogyne!... Szívesen!
(Erős, komikus hangon)
Hej, Martha nővér, közelebb!...
(Martha nővér szemérmesen közeledik)
Ha, ha!
Tehát e szép szem nem néz rám soha?
Mindig lesütve?
MARTHA NŐVÉR
(mosolyogva ránéz)
Én...
(Észreveszi sápadt képét és megrémül)
Ó, Szent Atyám!
CYRANO
(halkan, Roxane-ra mutatva)
Csitt... Semmi! –
(Fönn, kérkedő, nagy hangon)
Tegnap nem böjtöltem ám!
MARTHA NŐVÉR
Tudom, tudom!
(Félre)
Azért oly halovány.
(Gyorsan és súgva)
Ha étkezőnkbe most felfárad ön,
Kap egy tányér meleg levest. No, jön?
CYRANO
Jövök, jövök!
MARTHA NŐVÉR
Ma nem olyan fejes!
ROXANE
(aki hallja suttogni őket)
Térítgetik? Húzgálják a helyes,
A szent ösvényre?
MARTHA NŐVÉR
Nem, hitemre, nem!
CYRANO
Igaz, ni! Máskor buzgón, édesen
Papolgatott s ma nincs egy szava sem?
Csodálatos!
(Bohókás dühvel)
De milliom paizs!
Csodálkozzék egy kissé maga is!
Megengedem, hogy...
(Mintha keresne valami tréfás gondolatot s azután megtalálná)
A patvarba! Hát
Megengedem, hogy... mondjon egy imát
Ma este értem!
ROXANE
Ó, ó!
CYRANO
(kacag)
Oda van
A bámulattól, szent hugom!
MARTHA NŐVÉR
(szelíden)
Uram,
Nem kell ahhoz engedély nekem!
(Bemegy a zárdába)
CYRANO
(megint Roxane-nal foglalkozik, aki egészen a hímzésre hajol)
Ha oly hosszúra nyúlnék életem,
Mint ez a hímzés!
ROXANE
Jó! Gúnyolja csak!
(Egy kis szélroham hervadt leveleket fúj le a fákról)
CYRANO
A levelek!
ROXANE
(föltekint és a fasorba néz)
Mily rendre hullanak...
És szőkeségük mily velencei!
CYRANO
Hullásuk mennyi bájjal van teli!
A végső utat, míg alá lebeg,
Minden levél míly szépen teszi meg!
Ámbár a sárra mind rettegve néz:
Bukásuk bájos, mint egy röpülés!
ROXANE
Ily mélabús – Ön?
CYRANO
(összeszedi magát)
Csöppet sem, rokon!
ROXANE
Ne keseregjünk hervadt lombokon...
Újságra vágyom. Kérek krónikát!
CYRANO
Elmondok mindent szép sorjába hát.
ROXANE
Ah!
CYRANO
(egyre sápadtabb lesz, egyre jobban küzd a fájdalom ellen)
Szombaton, most éppen egy hete,
Nyolcszor evett szőlő-ízt a király.
Gyomrát a lekvár megfeküdte. De
Rohant az orvos, látta, hogy mi fáj
S a felségsértő láz nyakára hágott
Pár érvágással. Szép volt a tusa,
S most rendben van magasztos pulzusa.
Vasárnap nyolcszáz tündöklő világot
– Fehér viaszból – számolhattak össze
Királynénk bálján. Ugyanakkor, messze,
Hős Osztrák János hír szerint szaladt
A franciáktól. Néhány perc alatt
Négy gaz boszorkányt felkötöttek. És
Madame d'Athis kutyája, e mesés
Remek kis jószág, langy klistért kapott.
ROXANE
Elég, Cyrano! Kérek más lapot!
CYRANO
Hétfőn: nincs semmi. Szeretőt cserél
Hű Lygdamire.
ROXANE
Ó!
CYRANO
(akinek arca mindjobban elváltozik)
Fontainebleau-ban él
Kedden az udvar. Szerdán – így beszélik –
Fiesque grófnak szép Montglat mondja: Nem!
Csütörtökön Mancini asszony félig
Már francia királyné!... Pénteken
Montglat azt mondja grófjának: Igen!
És szombaton, vagyis ma...
(Szemeit behunyja. Feje leroskad. Csönd)
ROXANE
(meglepődve Cyrano hallgatásától, odafordul és rémülten föláll)
Kegyes ég!
Elájult?
(Hozzásiet és fölkiált)
Ah, Cyrano!
CYRANO
(fölveti szemeit, tétova hangon)
Mit?... Mi baj?
(Látja, hogy Roxane föléje hajol, süvegét gyorsan megigazítja és karosszékében megdöbbenve húzódik vissza Roxane elől)
Nem!... Biztosítom!... Hagyjuk!... A sohaj
Fölösleges...
ROXANE
De...
CYRANO
Kis seb... régi... még
Arrasnál kaptam... semmik semmisége!
ROXANE
Szegény barátom!
CYRANO
Elmúlik!
(Erőltetve mosolyog)
Már vége.
ROXANE
(Cyrano előtt áll)
Van nekem is fölszakadó sebem...
Folyvást sajog. Itt hordom keblemen.
(Mellére teszi a kezét)
Hozzásimul elsárgult levelére,
Ahol még látszik kedves könnyje, vére.
(Alkonyodik. A színpadon növekvő homály)
CYRANO
Azt mondta egyszer, hogy majd ideadja
E kis levélkét... Így volt? Nem tagadja?
ROXANE
Óhajtja tán?
CYRANO
Igen... ma...
ROXANE
(a nyakában függő kicsi zacskót leveszi és odanyújtja Cyranónak)
Íme...
CYRANO
(átveszi)
Hagyja,
Hogy kivegyem a drága levelet?
ROXANE
Olvassa el!
(Visszamegy a hímzőrámához, rendezget, rakosgat, dolgozókosarába teszi a gombolyagot)
CYRANO
(olvas)
„Roxane, Isten veled,
Én meghalok!...”
ROXANE
(elcsodálkozva néz rá)
Fennhangon?
CYRANO
(olvas)
„Drága hívem,
Meg... tán ma még! Ah, tele van a szívem,
Ki nem mondott, rajongó szerelemmel
És meghalok! Nem nézem ittas szemmel
Többé soha...”
ROXANE
Hát így olvassa le?
Mindjárt először?!
CYRANO
(olvas)
„...nem csókolja meg
Sóvár szemem, mely könnyel van tele,
Mozgásod báját!... Ó, e bús szemek
Látják a múlt s a távolság ködében:
Hogy símítottad homlokodra szépen
Formás kezed... s hah, fölkiáltanék...”
ROXANE
Hát így olvassa?
(Észrevétlenül beáll az éj)
CYRANO
„Fölkiáltok: Ég
Áldjon, te édes!...”
ROXANE
Így olvas?...
CYRANO
„Virágom,
Kincsem...”
ROXANE
E hang...
CYRANO
„Szerelmem, szép világom!"
ROXANE
E hang... E hangot már hallottam én!

(Lassan a karszék mögé kerül, csöndesen előrehajlik és nézi a levelet. – Cyrano nem veszi észre. – A homály mind sűrűbb)

CYRANO
„Szívem veled van, szívem rád talál
Még akkor is, ha eltép a halál!
A földön és a túlvilág körén
Tiéd örökké, mert e szenvedély...”
ROXANE
(vállára teszi a kezét)
Hogy olvashat még? Hisz leszállt az éj!
(Cyrano összerezzen, visszanéz, látja Roxane-t egészen közel, ijedt mozdulatot tesz, lecsüggeszti a fejét. Hosszú csönd. Azután Roxane lassan, összekulcsolt kezekkel, megszólal)
Tizennégy évig így játszotta hát
Víg szerepét a tréfás jó barát!
CYRANO
Roxane! Nem!
ROXANE
Ön volt!
CYRANO
Nem, nem! Újra nem!
ROXANE
Meg kellett volna rögtön sejtenem,
Mikor nevem' kimondta!
CYRANO
Ó, de lássa...
ROXANE
Ön volt!
CYRANO
Nem! Esküszöm!
ROXANE
Nemes csalása
Világos immár. Minden levelet
Ön írt...
CYRANO
Nem!
ROXANE
Minden édes, drága szó,
Mely azt vallotta hévvel, hogy szeret,
Öné volt...
CYRANO
Nem!
ROXANE
Az éjben suttogó
Hang ön volt!
CYRANO
Nem, nem! Roxane, esküszöm!
ROXANE
Ön volt! A lelkét másnak adta ön!
CYRANO
Én nem szerettem!
ROXANE
Szeretett!
CYRANO
Csak ő,
Csak Christian!
ROXANE
Ön szeretett!
CYRANO
(halkabban)
De nem! nem!
ROXANE
A tagadásban nincsen már erő!
CYRANO
Nem, nem szerettem, én édes szerelmem!
ROXANE
Egymásba olvad élő és halott!
– Tizennégy évig mért is hallgatott,
Ha egyedül öné ez a levél,
S ön sírta rá e könnyet!
CYRANO
(a levelet odanyújtja)
De a vér
A Christiané!
ROXANE
Hát akkor miért
Szakítja meg e szent csöndet ma?
CYRANO
Miért?
(Le Bret és Ragueneau berohannak)

Hatodik jelenet[szerkesztés]

Előbbiek, Le Bret, Ragueneau

LE BRET
Őrült dolog! Tudtam, hogy ide tért!
Valóban itt van!
CYRANO
(mosolyogva fölegyenesedik)
A patvarba hát!
LE BRET
Ím, asszonyom, meggyilkolta magát
Azzal, hogy fölkelt!
ROXANE
Ó, irgalmas ég!
Tehát imént... e szörnyű gyöngeség?...
CYRANO
Hadd végezzem a heti krónikát:
...S ma, szombaton, Cyrano úr kimúlt,
Mert egy hasáb fa a fejére hullt.
(Leveszi a kalapját. Feje, homloka csupa kötés)
ROXANE
Mit mond? – Cyrano! – Kendő a fején!
CYRANO
„Elesni a dicsőség mezején,
Szívemben méltó ellenfél vasával!”
Erről beszéltem, ábrándoztam én,
De hát halálom életemre rávall!
A sors nagy kópé! Egy lakáj keze
Orgyilkos módon dönt a sírba le.
Jó!... A szerencse mindétig került.
Még a halálom, az sem sikerült.
RAGUENEAU
Ó, jó uram!
CYRANO
Ne sírj úgy, cimbora!
(Kezet nyújt neki)
Mi vagy most? Hogy megy életed sora?
RAGUENEAU
(könnyezve)
Mo... Molière-nél lámpagyújtó lettem.
CYRANO
Ah, Molière!
RAGUENEAU
De holnap otthagyom.
Igen, igen! Dühös vagyok nagyon!
Tegnap „Scapin”-t játszották s észrevettem,
Hogy öntől vett át egy nagy jelenést.
LE BRET
Át, szórul szóra!
RAGUENEAU
Azt a csoda-részt
A gályáról!...
LE BRET
Ezt Molière kivette
A darabból!
CYRANO
Csitt!... Jól cselekedte!...
(Ragueneau-hoz)
És azt hiszem, hogy volt is szép hatás?
RAGUENEAU
(zokogva)
De még milyen!... Zúgott a kacagás!
CYRANO
A földön én ilyen sorsot találtam:
Örökké súgtam – s mindig hátul álltam.
(Roxane-hoz)
Emlékszik még, mikor a ház elébe
Állt Christian és csókot kért magátul
Szerelmesen? Ím földi pályám képe:
Míg lenn maradtam a sötétben, hátul,
Mások kúsztak föl... A gyönyör, az élet
A hír hő csókja mindig másoké lett!
De most, hogy vár az éjek-éje rám,
Megnyugszom benne –: szép volt Christian,
És lángész Molière!
(A kápolna tornyában megcsendül a harang és hátul a fasorban apácák vonulnak istentiszteletre)
Mi cseng amott?
A kis harang!... Hadd menjenek imára!
ROXANE
(fölemelkedik, hogy hívja őket)
Nővéreim!
CYRANO
(visszatartja)
Nem, nem! Míg odajárna,
Én elköltözném... s többé nem találna!
(Az apácák bemennek a kápolnába. Orgonaszó hangzik)
Kívántam végül egy kis dallamot...
Megkaptam azt is... Ennyi kellett éppen!...
ROXANE
Szeretlek! Élj!...
CYRANO
Nem! Mert csak a mesében
Hat e kiáltás... Ott tesz oly csodát,
Hogy rút királyfit széppé alkot át.
De látnád: rajtam nem segít e szó!
ROXANE
Én, én okoztam balsorsát!
CYRANO
Ön? Ó,
Ellenkezőleg! Gyöngéd nőiség
Rám nem mosolygott. A saját anyám
Rútnak talált s nem néztek soha rám
Szelíd nővérek... nem adott az ég
Húgot nekem. Majd attól féltem én,
Hogy lányszemekből gúny villog felém.
De kárpótlásul a barátság bája
Vígasztalt hosszan... s ezt ön adta, ön!
Sivár pályámon egy asszony ruhája
Suhant át... és ezt önnek köszönöm!
LE BRET
(mutatja neki a faágon áttetsző holdvilágot)
Másik barátod ott ragyog ni!
CYRANO
(mosolyog a Holdra)
Látom!
ROXANE
Egyet szerettem s kétszer vesztem el.
CYRANO
Megyek a holdba, jó Le Bret barátom,
S a fölszálláshoz immár gép se kell!
ROXANE
Mit mond?
CYRANO
Igen! Azonnal szállok, szállok!
E szép opálban gyógyulást találok,
S nagy lelkeket!... Tudom, hogy benne lesz
Galilei s a nyájas Szokratesz!
LE BRET
(kitörve)
Nem! Nem! Hallatlan! Türhetetlen! Gazság!
Így haljon egy nagy költő... egy igaz,
Csodálatos szív!... Nincs többé igazság!
S ilyen bánatra nincs többé vigasz!
CYRANO
Le Bret, ne dörmögj!
LE BRET
(sírva fakad)
Én kedves barátom!
CYRANO
(emelkedik a székről, zavaros szemmel)
A gascogne-i legények... ott a gáton!
– Vonzás... erő... ott... az anyag mögött...
LE BRET
Tudás... a lázban!
CYRANO
Mi forog e pályán,
Kopernik?
ROXANE
Ó!
CYRANO
De mi az ördögöt,
De mi az ördögöt akart hát ott a gályán?...
Filozófus, lantverő,
Fizikában nagy erő,
Irt sok rímes holmit ő,
Hírneves harckeverő,
Légi útas, vakmerő,
S ámbátor a szíve kő,
Balsors-űzött szerető!
Itt nyugszik most csöndesen
Cyrano Savinien.
Minden volt és semmi sem!
De mennem kell... kérném az urakat!...
A holdsugár értem jött... visz... ragad!
(Visszaroskad a székbe; Roxane könnyeitől megint magához tér; néz, néz rá és simogatja gyöngéden a fátyolát)
Sirassa híven, míg könnyezni tud,
Szép Christiant, a kedves, jó fiút...
Csak arra kérem... ha szívemhez ér
A nagy hideg s bennem megáll a vér;
Két bús halott emlékét ápolja itt e házban,
És engem is gyászoljon az érte hordott gyászban.
ROXANE
Megesküszöm rá!
CYRANO
(erősen megrázkódik és egyszerre fölpattan a székből)
Nem! Nem itt! Soha!...
Nem kell e karszék!
(Támogatni akarják, hozzárohannak)
Senki!...
(Odadől a fához)
Csak e fa!
(Szünet)
A kesztyűm ólom... márványcsizma van
A lábamon már... Érzem, hogy suhan!
(Kiegyenesedik)
De hogyha jön, megállok véle szemben,
Kemény derékkal,
(Kardot húz)
karddal a kezemben!
LE BRET
Cyrano!
ROXANE
(ájuláshoz közel)
Ó Cyrano!
(Mind ijedten hátrálnak)
CYRANO
Hé, mi az?
Orromra sandítsz, tömpe orrú gaz?
(Fölemeli a kardját)
Mit mondotok? – Minden hiába? – Jó!
Én ezt tudom! – De verekedni kell
Még akkor is, ha nem bíztat siker!
Sőt ez dicsőbb, mert hősökhöz való!
– Kik jönnek ott ni? Há! Egész sereg!
Sok ős-ellenség, rátok ismerek!
Te vagy, Hazúgság?
(Kardjával csapdos a levegőbe)
Nesze hát, ha, ha!
No jertek! Kardom fejetekre vág
Előitélet, Alkú, Gyávaság!
(Újra viaskodik)
Csináljak vásárt?... Paktáljak?... Soha!...
– Ah Butaság, te is jössz, hogy velem
Utólszor vívj? Tudom, a győzelem
Tiétek lesz, alávaló jószágok,
De mindegy! Mindegy!... Vágok! Vágok! Vágok!
(Irtózatos köríveket vág a levegőbe, azután lihegve megáll)
Kitéptétek kezemből a babért.
A rózsát, mindent, ami kincset ért!
Vigyétek hát!... De valamim maradt,
Amit irígység, csúf rosszakarat
Nem vehetett el!... Ezt ma este még
Ha majd előttem föltárul az ég
S jó Istenemhez felszállok a mennybe:
Magammal tisztán, tündöklőn viszem be.
Mert foltja nem volt egy parányi sem...
(Magasra emelt karddal egy lépést tesz előre)
És ez, gazok...
(A kard kihull a kezéből, tántorog. Le Bret és Ragueneau karjaiba roskad)
ROXANE
(ráhajol és homlokon csókolja)
Ez?...
CYRANO
(fölveti még egyszer a szemét, megismeri Roxane-t és mosolyogva mondja)
A becsületem!