Cyrano de Bergerac/Ötödik felvonás

←  Negyedik felvonás

Cyrano de Bergerac
szerző: Edmond Rostand

Eredeti franciából fordította: ifjabb Ábrányi Emil

Ötödik felvonás

Cyrano újságja

Tizenöt évvel később. 1655-ben.

A Keresztrendhez tartozó apácák kolostor-kertje Párisban. Terebélyes fák mindenfelé. Bal felől a ház; széles, nyílt lépcső, melyre több ajtó nyílik. A színpad közepén, egészen magában, hatalmas fa áll, egy kis kerekded tér középpontjául. Jobbról, az első színfalnál, nagy puszpángok közepette, félkör alakú kőpad.

A színpad egész hátulján gesztenye-allée húzódik át jobbról balra, egy kápolna kapujáig. A szent épület fala keresztülcsillan a lombos gallyakon.

A szabályos, kettős sorban álló fák mögött: pázsitszőnyegek, másfasorok, ligetecskék, a nyílt égboltozat.

A kápolnának egy kis mellékajtaja pirosló szőlőlevéllel befuttatott oszlopsorba vezet.

Az oszlopsor a puszpángok mögött, a jobb oldal első színfalánál tűnik el. Ősz van. A pázsit friss zöldje fölött minden lomb piros. Imitt-amott puszpángok és tiszafák sötétzöld foltjai. A fák tövében halomban hever a sok hervadt levél; ellepik az egész színpadot, zörögnek a járókelők lépései alatt, félig eltakarják a nyílt lépcsőt és a padokat is. A jobb oldali pad és a fa közt nagy hímzőráma, előtte kis szék. Gombolyagokkal, fonalakkal teli kosárkák. Megkezdett hímzés.

A függöny felgördülésekor apácák járnak-kelnek a parkban; többen a padon ülnek egy korosabb apáca körül. Hervadt levelek hullanak.

Első jelenet

Mater Margherite, Martha nővér, Klára nővér, apácák

MARTHA NŐVÉR

(Mater Margherite-hez )

Tükörbe nézett és úgy rendezgette

A fejkötőjét Klára nővér.

MATER MARGHERITE

(Klára nővérhez)

Tette

Valóban nem szép.

KLÁRA NŐVÉR

Én láttam ma reggel,

Hogy Martha nővér egy szilvát csipett el

A torta-díszből.

MATER MARGHERITE

(Martha nővérhez)

Csúf tett, édesem!

KLÁRA NŐVÉR

Csak egy kacsintás.

MARTHA NŐVÉR

Egy kis szilva-szem!

MATER MARGHERITE

Cyrano úrnak elmondom ma.

KLÁRA NŐVÉR

(megijedve)

Nem!

Gúnyolni fog!

MARTHA NŐVÉR

Nevetve fogja ránk:

Ahány apáca, mind kacér!

KLÁRA NŐVÉR

Falánk!

MATER MARGHERITE

(mosolyogva)

S jólelkű!

KLÁRA NŐVÉR

Úgy-e, van tíz éve már,

Hogy szombatonkint szent házunkba jár?

MATER MARGHERITE

Több! Attól kezdve, hogy fészkünkbe jött

– Fehér gerlékhez fekete madár –

A rokona tizennégy év előtt,

Gyászos ruhát és fátyolt hozva vászon

Fejékünk mellé.

MARTHA NŐVÉR

És e hosszú gyászon

Csupán ő fog ki... ő vidítja fel!

APÁCÁK

Szeretjük mind! – Ha szól, kacagni kell!

– Mulattat minket! – Csípked, ingerel!

Tortát sütünk számára!

MARTHA NŐVÉR

Ah, de félek,

Hogy rossz keresztény, hogy hitetlen lélek!

KLÁRA NŐVÉR

Majd megtérítjük!

APÁCÁK

Meg!

MATER MARGHERITE

Nem engedem.

Hogy zaklassátok buzgólkodva!... Nem!

Ha gyötritek, még elmarad!

MARTHA NŐVÉR

De hát...

Az Isten!...

MATER MARGHERITE

Hagyjuk! Az szívébe lát,

S jól ismeri!...

MARTHA NŐVÉR

De minden szombaton

Azt mondja büszkén, amikor nyitom

Kapunkat: „Tegnap nem böjtöltem ám!”

MATER MARGHERITE

Azt mondja? Ó!... A teljes napon át

Koplalt a multkor...

MARTHA NŐVÉR

Koplalt... Szent Anyám!

MATER MARGHERITE

Nagyon szegény!

MARTHA NŐVÉR

Kitől hallotta ezt?

MATER MARGHERITE

Le Bret úr mondta.

MARTHA NŐVÉR

S a derék nemest

Nem támogatják semmiféle jóval?

MATER MARGHERITE

Sértésnek venné!

(A fasorban feltűnik Roxane alakja. Feketébe van öltözve; fején özvegyi hajék és hosszú fátyol. Guiche nagy díszben és kissé megöregedve oldalán lépked. Lassan haladnak, Mater Margherite fölkel)

Menjünk!... Erre jő

Magdolna asszony egy látogatóval.

MARTHA NŐVÉR

(súgva Klára nővérhez)

Grammont tábornagy?

KLÁRA NŐVÉR

(odanéz)

Azt hiszem, hogy ő.

MARTHA NŐVÉR

Több hónap óta nem volt itt a herceg!

APÁCÁK

Nagy úr! – Az udvar! – Drágák, ó, a percek!

A rang! – A tábor!

KLÁRA NŐVÉR

És a nagy világ!

(Mind távoznak. Guiche és Roxane hallgatva előre jönnek és megállnak a hímzőráma közelében. Egy ideig csönd)

Második jelenet

Roxane, Grammont herceg (annakelőtte Guiche gróf), később Le Bret és Ragueneau

A HERCEG

Itt hervad el hát e remek virág?

Még mindig gyászol?

ROXANE

Mindig.

A HERCEG

És hűsége

Örökké tart?

ROXANE

Örökké.

A HERCEG

(szünet múlva)

És nekem

Már megbocsátott?

ROXANE

E falak közt vége

Minden haragnak.

(Egy ideig újra csend)

A HERCEG

Messze földeken

Nem volt hát párja?

ROXANE

Ó, ismerni kellett!

A HERCEG

Valóban... én a ritka ifjú mellett

Csak úgy futtában mentem el!... Szivén

Pihen még most is végső levele?

ROXANE

Ereklyém itt függ... s meghalok vele!

A HERCEG

Így lángol a halottért?

ROXANE

Néha én

Nem is hiszem, hogy meghalt... néha látom

Magamnál... Lelke együtt van velem,

S körül lebeg, mint élő szerelem.

A HERCEG

(némi szünet múlva)

És Bergerac?

ROXANE

Gyakran jön. Hű barátom.

Újság se kell, mert minden hírlapot

Szavával pótol. Pontos mindig. Ott

A fa tövében áll karszéke, ha

Derült időnk van. Nem késik soha.

Hímezve várom. Kong az óra... és

Még el se hangzott a végső ütés,

Hallom – mert föl se nézek már – amint

Pálcája koppan. Jön. Szokás szerint

Székébe ül s gúnyolja végtelen

Hímzésemet. Elévődik velem...

Aztán peregni kezd ajkán a szó...

Elmondja mind a heti krónikát...

(Le Bret megjelenik a nyílt lépcsőn)

Le Bret!

(Le Bret lemegy)

Barátunk hogy van?

LE BRET

Rosszul.

A HERCEG

Ó!

ROXANE

(a herceghez)

Túloz.

LE BRET

Megmondtam én előre... Hát

Egészen úgy lett! Ínség és magány

Szakadt rá! Sértő verseit pogány

Agyarkodás kiséri mindenütt,

Piperkőcön, álszenten végigüt,

Üti a szájhőst, a Parnassz-ra hágott

Tolvaj-poétát – az egész világot!

ROXANE

De kardja megvan és rettegve fél

Mindenki attól! Nem bírnak vele.

A HERCEG

(fejét rázva)

Ki tudja?

LE BRET

Engem más aggaszt... a tél,

A bús december dermesztő szele.

Az éhség, mely gonosz farkas gyanánt

Surran be hozzá... Ez az, ami bánt!

E gyilkos banda még halálra űzi!

Övét mindennap keskenyebbre fűzi.

Mind vékonyabb lesz. S a szegény nagy orr

Olyan már, mint a megsárgult ivor.

Kamrája szűk... egy szál kabátja rossz.

A HERCEG

Nem vitte sokra, annyi bizonyos!

S mégis – nagyon ne szánjuk.

LE BRET

(keserű mosollyal)

Herceg úr!

A HERCEG

Ne szánjuk, mondom – mert korlátlanul

Gondolkodott, élt; szíve és feje

Alkut nem ismert.

LE BRET

(mint föntebb)

Herceg úr!

A HERCEG

(kevélyen)

Tudom:

Van mindenem... és neki semmije...

De becsülöm, szavamra mondhatom!

(Üdvözli Roxane-t)

Isten vele!

ROXANE

Kísérem!

(A herceg üdvözli Le Bret-t és Roxane-nal a nyílt lépcső felé indul)

A HERCEG

(megáll, mialatt Roxane megy föl a lépcsőn)

Higgye meg:

Irigylem ezt az embert. Mert akit

Kegyelt a végzet és magasra vitt,

Ha bűne nincs is, ha nem is remeg

A túlvilágtól –: száz apró csömört

Érez magában; és ámbár nem ölt

Bűnbánó arcot, bár nem gyötri vád:

Sokszor pirúlva vizsgálja magát;

S a herceg dús palástja, azalatt

Amíg a nagyság lépcsőin halad,

Egész sor hervadt ábrándot söpör,

Éppúgy, ahogy most búsan sepri föl

Gyászos ruhája itt a kő felett

A sok kiszáradt, zörgő levelet.

ROXANE

(gúnyosan)

Erőt vesz lelkén a költői bánat?

A HERCEG

Igen!

(A távozás pillanatában, kurtán)

Le Bret úr!

(Roxane-hoz)

Csak két szót... bocsánat!

(Le Bret-hez megy: félhangon)

Tudom, hogy nyíltan nem támadja meg

Barátját senki; de van egy tömeg

Bősz ellensége. Tegnap mondta éppen

Egy ismerősöm a király termében:

Ezt a Cyranót egyszer még halálos

Baleset éri!

LE BRET

Ah!

A HERCEG

Gonosz e város.

Ritkán menjen ki és okos legyen!

LE BRET

(égnek emeli a karját)

Okos! Cyrano! Édes Istenem!

Futok elébe... Ide jön, tudom...

ROXANE

(aki állva maradt a nyílt lépcsőn, egy hozzásiető apácához)

Nos?

APÁCA

Ragueneau úr! Bebocsáthatom?

ROXANE

Hadd jöjjön!

(A herceghez és Le Bret-hez)

Folyvást jajgat a szegény.

Bukott szerzőből lett fodrász legény...

LE BRET

Borbély...

ROXANE

Színész...

LE BRET

Pedellus...

ROXANE

Fürdőszolga.

LE BRET

Gitáros...

ROXANE

Vajon, hogy megy most a dolga?

RAGUENEAU

(berohan)

Ah, asszonyom!

(Meglátja Le Bret-t)

Uram!

ROXANE

(mosolyogva)

Míg visszatérek,

Panaszait Le Bret hallgatja majd.

RAGUENEAU

De asszonyom...

(Roxane, rá se hallgatva, elmegy a herceggel. Ragueneau Le Bret-hez szalad)

Harmadik jelenet

Le Bret, Ragueneau

RAGUENEAU

Jobb így! E szörnyű bajt

Csak önnel közlöm! Ő ne tudja még!

Épp most Cyrano úrhoz indulék...

Húsz lépés híján a házhoz érek –

Ekkor távolról látom, hogy kimén.

Uccú, kövessük! Ragueneau szalad...

Az utca sarkán ő befordul... én

Utána!... És most, ott, ahol halad,

Ablak kinyílik s egy livrés inas

– Véletlenül tán – súlyos fahasábot

Hullajt alá.

LE BRET

A gyávák! Ó, a gaz!

RAGUENEAU

Ott termek s látom...

LE BRET

Verje meg az átok!

RAGUENEAU

Barátunk, költőnk – ó, ezt sose hittem!

Fején tátongó lyukkal... ott hever!

LE BRET

Meghalt?

RAGUENEAU

Nem! Ah, de... Rögtön haza vittem

Kis kamrájába!... Ó, azt látni kell,

Milyen e fülke!

LE BRET

Szenved?

RAGUENEAU

Nem, uram...

Nincsen magánál.

LE BRET

És orvosa van?

RAGUENEAU

Egy, irgalomból eljött.

LE BRET

Ó, szegény.

Kedves Cyranóm!... Még hallgassuk el

Roxane előtt! – S a doktor? Mit beszél?

RAGUENEAU

Olyasmit mondott, hogy nagy a veszély...

Agygyulladás... láz... ah, mit tudom én!

Ha látná most!... Pólyában a feje!...

Siessünk hozzá!... Nincsen senkije!...

Ha fölkél, meghal!

LE BRET

(húzza magával jobb felé)

Menjünk erre ki.

A kápolnán át rövidebb az út!

ROXANE

(megjelent a nyílt lépcsőn és látja, hogy Le Bret a kápolna mellékbejáratához vezető oszlopsoron át gyorsan távozik)

Le Bret úr!

(Le Bret és Ragueneau válasz nélkül tovarohannak)

Hívom s mégis tovafut?

Ej, Ragueneau mit mondhatott neki?

(Lejön a lépcsőről)

Negyedik jelenet

Roxane egyedül, azután, rövid időre, két apáca

ROXANE

Mily szép nap ez!... Mily édes a varázsa!...

Mosollyal néz rá lelkem néma gyásza.

A pajkos Ápril megbánt... de az ősz

Nyájas derűje szelíden legyőz,

Ahányszor képét megjelenni látom.

(Hímzőrámájához ül. Két apáca jön ki a klastromból.

Nagy karosszéket hoznak és odaállítják a fa alá)

Ah, a karosszék, régi, hű barátom

Kedves helye!

MARTHA NŐVÉR

A társalgóteremben

Nincs jobb karosszék ennél!

ROXANE

Köszönöm!

(Az apácák távoznak)

Azonnal itt lesz. Itt fog ülni szemben.

(Rendezi a munkáját. Óraütés)

Az óra üt. – Motringom merre van?

Ütött az óra... és ő mégse' jön?

Elkésnék, most először? Komolyan

Csodálkozom! – Tán bűnbánatra inti

A kulcsos nővér künn a kapunál –

A gyűszűm? – Megvan!... s ő habozva áll

A küszöbön...

(Szünet)

Lám, egy hervadt levél...

A haldokló fa hímzésemre hinti.

(Félretolja ujjával a hímzésre hullott falevelet)

Ez lesz az ok, ha késlekedve ér

Kedves helyére... Ollóm? Hova raktam?...

Pontos volt mindig!... Itt van a csomagban!...

EGY APÁCA

(megjelenik a nyílt lépcsőn)

Cyrano úr!

Ötödik jelenet

Roxane, Cyrano és utóbb egy pillanatra Martha nővér

ROXANE

(meg se fordulva)

Megmondtam, úgy-e?

(Hímez. Cyrano megjelenik. Nagyon sápadt. Süvegét egészen a szeméig nyomta. A zárdaszűz, aki bevezette, eltűnik a kolostorépületben. Cyrano, botjára támaszkodva lassan megy lefelé a lépcsőn és láthatólag erőlködik, hogy egyenesen tartsa magát. Roxane tovább hímez)

Ó,

Ez a fonál itt nagyon is fakó!

(Cyranóhoz, kedves duzzogással)

Tizennégy évig pontos volt s ma késett!

Először történt!

CYRANO

(elvánszorgott a székig. – Leül. – Víg hangon, ami élénk ellentétben áll sápadt ábrázatával)

Ah, bolond dolog!

Szörnyen bolond! Dühömben tombolok!

Föltartóztattak, átok és enyészet!

ROXANE

Ki!

CYRANO

Egy cudar, egy kellemetlen fráter!

ROXANE

(szórakozottan, tovább hímezve)

Ah, úgy?

CYRANO

Egy kullancs, aki nem bocsát el,

Ha egyszer a nyakunkra jött.

ROXANE

De ön

Lerázta mégis?

CYRANO

Azt mondtam neki:

Bocsásson meg, rossz pillanatba' jön.

Ma szombat van s engem vár valaki,

Akit föl kell keresnem! Érti! Kell!

Mert ezt az útat nem mulasztom el!

Egy óra múlva nézzen újra fel!

ROXANE

(könnyedén)

No, azt az embert én megváratom,

Mert estig innen nem megy el, tudom!

CYRANO

Korábban kell távoznom, azt hiszem!

(Szemeit behunyja. Pillanatnyi csönd. Martha nővér jön a kápolnából és a parkon át a nyílt lépcső felé halad. Roxane észreveszi és biccent a fejével, hogy jöjjön közelebb)

ROXANE

És Martha nővért meg se látja? Nem

Tréfál vele?

CYRANO

(hirtelen, nyitott szemmel)

Ó, hogyne!... Szívesen!

(Erős, komikus hangon)

Hej, Martha nővér, közelebb!...

(Martha nővér szemérmesen közeledik)

Ha, ha!

Tehát e szép szem nem néz rám soha?

Mindig lesütve?

MARTHA NŐVÉR

(mosolyogva ránéz)

Én...

(Észreveszi sápadt képét és megrémül)

Ó, Szent Atyám!

CYRANO

(halkan, Roxane-ra mutatva)

Csitt... Semmi! –

(Fönn, kérkedő, nagy hangon)

Tegnap nem böjtöltem ám!

MARTHA NŐVÉR

Tudom, tudom!

(Félre)

Azért oly halovány.

(Gyorsan és súgva)

Ha étkezőnkbe most felfárad ön,

Kap egy tányér meleg levest. No, jön?

CYRANO

Jövök, jövök!

MARTHA NŐVÉR

Ma nem olyan fejes!

ROXANE

(aki hallja suttogni őket)

Térítgetik? Húzgálják a helyes,

A szent ösvényre?

MARTHA NŐVÉR

Nem, hitemre, nem!

CYRANO

Igaz, ni! Máskor buzgón, édesen

Papolgatott s ma nincs egy szava sem?

Csodálatos!

(Bohókás dühvel)

De milliom paizs!

Csodálkozzék egy kissé maga is!

Megengedem, hogy...

(Mintha keresne valami tréfás gondolatot s azután megtalálná)

A patvarba! Hát

Megengedem, hogy... mondjon egy imát

Ma este értem!

ROXANE

Ó, ó!

CYRANO

(kacag)

Oda van

A bámulattól, szent hugom!

MARTHA NŐVÉR

(szelíden)

Uram,

Nem kell ahhoz engedély nekem!

(Bemegy a zárdába)

CYRANO

(megint Roxane-nal foglalkozik, aki egészen a hímzésre hajol)

Ha oly hosszúra nyúlnék életem,

Mint ez a hímzés!

ROXANE

Jó! Gúnyolja csak!

(Egy kis szélroham hervadt leveleket fúj le a fákról)

CYRANO

A levelek!

ROXANE

(föltekint és a fasorba néz)

Mily rendre hullanak...

És szőkeségük mily velencei!

CYRANO

Hullásuk mennyi bájjal van teli!

A végső utat, míg alá lebeg,

Minden levél míly szépen teszi meg!

Ámbár a sárra mind rettegve néz:

Bukásuk bájos, mint egy röpülés!

ROXANE

Ily mélabús – Ön?

CYRANO

(összeszedi magát)

Csöppet sem, rokon!

ROXANE

Ne keseregjünk hervadt lombokon...

Újságra vágyom. Kérek krónikát!

CYRANO

Elmondok mindent szép sorjába hát.

ROXANE

Ah!

CYRANO

(egyre sápadtabb lesz, egyre jobban küzd a fájdalom ellen)

Szombaton, most éppen egy hete,

Nyolcszor evett szőlő-ízt a király.

Gyomrát a lekvár megfeküdte. De

Rohant az orvos, látta, hogy mi fáj

S a felségsértő láz nyakára hágott

Pár érvágással. Szép volt a tusa,

S most rendben van magasztos pulzusa.

Vasárnap nyolcszáz tündöklő világot

– Fehér viaszból – számolhattak össze

Királynénk bálján. Ugyanakkor, messze,

Hős Osztrák János hír szerint szaladt

A franciáktól. Néhány perc alatt

Négy gaz boszorkányt felkötöttek. És

Madame d'Athis kutyája, e mesés

Remek kis jószág, langy klistért kapott.

ROXANE

Elég, Cyrano! Kérek más lapot!

CYRANO

Hétfőn: nincs semmi. Szeretőt cserél

Hű Lygdamire.

ROXANE

Ó!

CYRANO

(akinek arca mindjobban elváltozik)

Fontainebleau-ban él

Kedden az udvar. Szerdán – így beszélik –

Fiesque grófnak szép Montglat mondja: Nem!

Csütörtökön Mancini asszony félig

Már francia királyné!... Pénteken

Montglat azt mondja grófjának: Igen!

És szombaton, vagyis ma...

(Szemeit behunyja. Feje leroskad. Csönd)

ROXANE

(meglepődve Cyrano hallgatásától, odafordul és rémülten föláll)

Kegyes ég!

Elájult?

(Hozzásiet és fölkiált)

Ah, Cyrano!

CYRANO

(fölveti szemeit, tétova hangon)

Mit?... Mi baj?

(Látja, hogy Roxane föléje hajol, süvegét gyorsan megigazítja és karosszékében megdöbbenve húzódik vissza Roxane elől)

Nem!... Biztosítom!... Hagyjuk!... A sohaj

Fölösleges...

ROXANE

De...

CYRANO

Kis seb... régi... még

Arrasnál kaptam... semmik semmisége!

ROXANE

Szegény barátom!

CYRANO

Elmúlik!

(Erőltetve mosolyog)

Már vége.

ROXANE

(Cyrano előtt áll)

Van nekem is fölszakadó sebem...

Folyvást sajog. Itt hordom keblemen.

(Mellére teszi a kezét)

Hozzásimul elsárgult levelére,

Ahol még látszik kedves könnyje, vére.

(Alkonyodik. A színpadon növekvő homály)

CYRANO

Azt mondta egyszer, hogy majd ideadja

E kis levélkét... Így volt? Nem tagadja?

ROXANE

Óhajtja tán?

CYRANO

Igen... ma...

ROXANE

(a nyakában függő kicsi zacskót leveszi és odanyújtja Cyranónak)

Íme...

CYRANO

(átveszi)

Hagyja,

Hogy kivegyem a drága levelet?

ROXANE

Olvassa el!

(Visszamegy a hímzőrámához, rendezget, rakosgat, dolgozókosarába teszi a gombolyagot)

CYRANO

(olvas)

„Roxane, Isten veled,

Én meghalok!...”

ROXANE

(elcsodálkozva néz rá)

Fennhangon?

CYRANO

(olvas)

„Drága hívem,

Meg... tán ma még! Ah, tele van a szívem,

Ki nem mondott, rajongó szerelemmel

És meghalok! Nem nézem ittas szemmel

Többé soha...”

ROXANE

Hát így olvassa le?

Mindjárt először?!

CYRANO

(olvas)

„...nem csókolja meg

Sóvár szemem, mely könnyel van tele,

Mozgásod báját!... Ó, e bús szemek

Látják a múlt s a távolság ködében:

Hogy símítottad homlokodra szépen

Formás kezed... s hah, fölkiáltanék...”

ROXANE

Hát így olvassa?

(Észrevétlenül beáll az éj)

CYRANO

„Fölkiáltok: Ég

Áldjon, te édes!...”

ROXANE

Így olvas?...

CYRANO

„Virágom,

Kincsem...”

ROXANE

E hang...

CYRANO

„Szerelmem, szép világom!"

ROXANE

E hang... E hangot már hallottam én!

(Lassan a karszék mögé kerül, csöndesen előrehajlik és nézi a levelet. – Cyrano nem veszi észre. – A homály mind sűrűbb)

CYRANO

„Szívem veled van, szívem rád talál

Még akkor is, ha eltép a halál!

A földön és a túlvilág körén

Tiéd örökké, mert e szenvedély...”

ROXANE

(vállára teszi a kezét)

Hogy olvashat még? Hisz leszállt az éj!

(Cyrano összerezzen, visszanéz, látja Roxane-t egészen közel, ijedt mozdulatot tesz, lecsüggeszti a fejét. Hosszú csönd. Azután Roxane lassan, összekulcsolt kezekkel, megszólal)

Tizennégy évig így játszotta hát

Víg szerepét a tréfás jó barát!

CYRANO

Roxane! Nem!

ROXANE

Ön volt!

CYRANO

Nem, nem! Újra nem!

ROXANE

Meg kellett volna rögtön sejtenem,

Mikor nevem' kimondta!

CYRANO

Ó, de lássa...

ROXANE

Ön volt!

CYRANO

Nem! Esküszöm!

ROXANE

Nemes csalása

Világos immár. Minden levelet

Ön írt...

CYRANO

Nem!

ROXANE

Minden édes, drága szó,

Mely azt vallotta hévvel, hogy szeret,

Öné volt...

CYRANO

Nem!

ROXANE

Az éjben suttogó

Hang ön volt!

CYRANO

Nem, nem! Roxane, esküszöm!

ROXANE

Ön volt! A lelkét másnak adta ön!

CYRANO

Én nem szerettem!

ROXANE

Szeretett!

CYRANO

Csak ő,

Csak Christian!

ROXANE

Ön szeretett!

CYRANO

(halkabban)

De nem! nem!

ROXANE

A tagadásban nincsen már erő!

CYRANO

Nem, nem szerettem, én édes szerelmem!

ROXANE

Egymásba olvad élő és halott!

– Tizennégy évig mért is hallgatott,

Ha egyedül öné ez a levél,

S ön sírta rá e könnyet!

CYRANO

(a levelet odanyújtja)

De a vér

A Christiané!

ROXANE

Hát akkor miért

Szakítja meg e szent csöndet ma?

CYRANO

Miért?

(Le Bret és Ragueneau berohannak)

Hatodik jelenet

Előbbiek, Le Bret, Ragueneau

LE BRET

Őrült dolog! Tudtam, hogy ide tért!

Valóban itt van!

CYRANO

(mosolyogva fölegyenesedik)

A patvarba hát!

LE BRET

Ím, asszonyom, meggyilkolta magát

Azzal, hogy fölkelt!

ROXANE

Ó, irgalmas ég!

Tehát imént... e szörnyű gyöngeség?...

CYRANO

Hadd végezzem a heti krónikát:

...S ma, szombaton, Cyrano úr kimúlt,

Mert egy hasáb fa a fejére hullt.

(Leveszi a kalapját. Feje, homloka csupa kötés)

ROXANE

Mit mond? – Cyrano! – Kendő a fején!

CYRANO

„Elesni a dicsőség mezején,

Szívemben méltó ellenfél vasával!”

Erről beszéltem, ábrándoztam én,

De hát halálom életemre rávall!

A sors nagy kópé! Egy lakáj keze

Orgyilkos módon dönt a sírba le.

Jó!... A szerencse mindétig került.

Még a halálom, az sem sikerült.

RAGUENEAU

Ó, jó uram!

CYRANO

Ne sírj úgy, cimbora!

(Kezet nyújt neki)

Mi vagy most? Hogy megy életed sora?

RAGUENEAU

(könnyezve)

Mo... Molière-nél lámpagyújtó lettem.

CYRANO

Ah, Molière!

RAGUENEAU

De holnap otthagyom.

Igen, igen! Dühös vagyok nagyon!

Tegnap „Scapin”-t játszották s észrevettem,

Hogy öntől vett át egy nagy jelenést.

LE BRET

Át, szórul szóra!

RAGUENEAU

Azt a csoda-részt

A gályáról!...

LE BRET

Ezt Molière kivette

A darabból!

CYRANO

Csitt!... Jól cselekedte!...

(Ragueneau-hoz)

És azt hiszem, hogy volt is szép hatás?

RAGUENEAU

(zokogva)

De még milyen!... Zúgott a kacagás!

CYRANO

A földön én ilyen sorsot találtam:

Örökké súgtam – s mindig hátul álltam.

(Roxane-hoz)

Emlékszik még, mikor a ház elébe

Állt Christian és csókot kért magátul

Szerelmesen? Ím földi pályám képe:

Míg lenn maradtam a sötétben, hátul,

Mások kúsztak föl... A gyönyör, az élet

A hír hő csókja mindig másoké lett!

De most, hogy vár az éjek-éje rám,

Megnyugszom benne –: szép volt Christian,

És lángész Molière!

(A kápolna tornyában megcsendül a harang és hátul a fasorban apácák vonulnak istentiszteletre)

Mi cseng amott?

A kis harang!... Hadd menjenek imára!

ROXANE

(fölemelkedik, hogy hívja őket)

Nővéreim!

CYRANO

(visszatartja)

Nem, nem! Míg odajárna,

Én elköltözném... s többé nem találna!

(Az apácák bemennek a kápolnába. Orgonaszó hangzik)

Kívántam végül egy kis dallamot...

Megkaptam azt is... Ennyi kellett éppen!...

ROXANE

Szeretlek! Élj!...

CYRANO

Nem! Mert csak a mesében

Hat e kiáltás... Ott tesz oly csodát,

Hogy rút királyfit széppé alkot át.

De látnád: rajtam nem segít e szó!

ROXANE

Én, én okoztam balsorsát!

CYRANO

Ön? Ó,

Ellenkezőleg! Gyöngéd nőiség

Rám nem mosolygott. A saját anyám

Rútnak talált s nem néztek soha rám

Szelíd nővérek... nem adott az ég

Húgot nekem. Majd attól féltem én,

Hogy lányszemekből gúny villog felém.

De kárpótlásul a barátság bája

Vígasztalt hosszan... s ezt ön adta, ön!

Sivár pályámon egy asszony ruhája

Suhant át... és ezt önnek köszönöm!

LE BRET

(mutatja neki a faágon áttetsző holdvilágot)

Másik barátod ott ragyog ni!

CYRANO

(mosolyog a Holdra)

Látom!

ROXANE

Egyet szerettem s kétszer vesztem el.

CYRANO

Megyek a holdba, jó Le Bret barátom,

S a fölszálláshoz immár gép se kell!

ROXANE

Mit mond?

CYRANO

Igen! Azonnal szállok, szállok!

E szép opálban gyógyulást találok,

S nagy lelkeket!... Tudom, hogy benne lesz

Galilei s a nyájas Szokratesz!

LE BRET

(kitörve)

Nem! Nem! Hallatlan! Türhetetlen! Gazság!

Így haljon egy nagy költő... egy igaz,

Csodálatos szív!... Nincs többé igazság!

S ilyen bánatra nincs többé vigasz!

CYRANO

Le Bret, ne dörmögj!

LE BRET

(sírva fakad)

Én kedves barátom!

CYRANO

(emelkedik a székről, zavaros szemmel)

A gascogne-i legények... ott a gáton!

– Vonzás... erő... ott... az anyag mögött...

LE BRET

Tudás... a lázban!

CYRANO

Mi forog e pályán,

Kopernik?

ROXANE

Ó!

CYRANO

De mi az ördögöt,

De mi az ördögöt akart hát ott a gályán?...

Filozófus, lantverő,

Fizikában nagy erő,

Irt sok rímes holmit ő,

Hírneves harckeverő,

Légi útas, vakmerő,

S ámbátor a szíve kő,

Balsors-űzött szerető!

Itt nyugszik most csöndesen

Cyrano Savinien.

Minden volt és semmi sem!

De mennem kell... kérném az urakat!...

A holdsugár értem jött... visz... ragad!

(Visszaroskad a székbe; Roxane könnyeitől megint magához tér; néz, néz rá és simogatja gyöngéden a fátyolát)

Sirassa híven, míg könnyezni tud,

Szép Christiant, a kedves, jó fiút...

Csak arra kérem... ha szívemhez ér

A nagy hideg s bennem megáll a vér;

Két bús halott emlékét ápolja itt e házban,

És engem is gyászoljon az érte hordott gyászban.

ROXANE

Megesküszöm rá!

CYRANO

(erősen megrázkódik és egyszerre fölpattan a székből)

Nem! Nem itt! Soha!...

Nem kell e karszék!

(Támogatni akarják, hozzárohannak)

Senki!...

(Odadől a fához)

Csak e fa!

(Szünet)

A kesztyűm ólom... márványcsizma van

A lábamon már... Érzem, hogy suhan!

(Kiegyenesedik)

De hogyha jön, megállok véle szemben,

Kemény derékkal,

(Kardot húz)

karddal a kezemben!

LE BRET

Cyrano!

ROXANE

(ájuláshoz közel)

Ó Cyrano!

(Mind ijedten hátrálnak)

CYRANO

Hé, mi az?

Orromra sandítsz, tömpe orrú gaz?

(Fölemeli a kardját)

Mit mondotok? – Minden hiába? – Jó!

Én ezt tudom! – De verekedni kell

Még akkor is, ha nem bíztat siker!

Sőt ez dicsőbb, mert hősökhöz való!

– Kik jönnek ott ni? Há! Egész sereg!

Sok ős-ellenség, rátok ismerek!

Te vagy, Hazúgság?

(Kardjával csapdos a levegőbe)

Nesze hát, ha, ha!

No jertek! Kardom fejetekre vág

Előitélet, Alkú, Gyávaság!

(Újra viaskodik)

Csináljak vásárt?... Paktáljak?... Soha!...

– Ah Butaság, te is jössz, hogy velem

Utólszor vívj? Tudom, a győzelem

Tiétek lesz, alávaló jószágok,

De mindegy! Mindegy!... Vágok! Vágok! Vágok!

(Irtózatos köríveket vág a levegőbe, azután lihegve megáll)

Kitéptétek kezemből a babért.

A rózsát, mindent, ami kincset ért!

Vigyétek hát!... De valamim maradt,

Amit irígység, csúf rosszakarat

Nem vehetett el!... Ezt ma este még

Ha majd előttem föltárul az ég

S jó Istenemhez felszállok a mennybe:

Magammal tisztán, tündöklőn viszem be.

Mert foltja nem volt egy parányi sem...

(Magasra emelt karddal egy lépést tesz előre)

És ez, gazok...

(A kard kihull a kezéből, tántorog. Le Bret és Ragueneau karjaiba roskad)

ROXANE

(ráhajol és homlokon csókolja)

Ez?...

CYRANO

(fölveti még egyszer a szemét, megismeri Roxane-t és mosolyogva mondja)

A becsületem!