Cynthia nagybetegen
Már a varázspörgettyü megállt, a varázsige hallgat,
szunnyadozó parazson senyved a barna babér,
Luna sem úgy tesz, mint aki gyakran jár le az égből...
És a bagoly feketén gyászjeleket kuvikol.
Íme, közös sorsunk tutaján fog szállni szerelmünk
át a halotti világ néma, komor vizein.
Egymagamat ha nem is szánsz, kettőnkön könyörülj meg!
Élni fog? Élni fogok. Meghal? Utána halok.
Verset irok tábládra neked, fogadom, ha segítesz:
─ „Juppiter adta nekem vissza a drága leányt.” ─
S lábad előtt majd ő maga ül, fátylakba takarva,
s nagy veszedelmeiről hosszan időzve mesél.