Cynthia hűtlenségéről

A Wikiforrásból
Cynthia hűtlenségéről
szerző: Propertius, fordító: Radnóti Miklós

Cynthia, mondd, igaz-é, hogy céda vagy és az egész nagy
       Róma fecseg rólad, ismeri életedet?
Ezt érdemlem hát? hogy hírbehozol s kinevetnek?
       Még nekem is fú szél, bosszum elér, csapodár!
Majd lelek én egy hű szeretőt a sok álnok után is,
       lányt, ki örül, ha nevét zengi, dicséri dalom
s téged gúnyol majd, ha szeszélye vadítja, nem engem,
       későn sírsz akkor, rég kidobott szeretőm!
Most még friss a harag, most kell vele végre szakítnom,
       mert ha elalszik a düh, ébredez a szerelem.

Adria habjait úgy a vad északi szél sosem űzi
       egymáshoz, sem a dél langy szele fellegeit,
mint amilyen könnyen szép szó haragos szeretőket:
       vond ki nyakad hát most jármod alól ügyesen;
S bár megbánod majd a legelső társtalan éjen, —
       elviseled! hiszen új életed újra szabad,
s óvjon a drága Junó neve téged a lelket emésztő
       méregtől, hiszen árt néked az és keserít.

Nemcsak az indulatos bika ront rá arra ki bántja,
       birka se tűr mindent, megböki elleneit,
s én mégsem szakitom le ma testedről a ruhádat,
       zárt ajtódat sem nyomja be este dühöm,
sem béfont hajadat nem tépdesem én haragomban,
       öklöm nem sujt rád, én nem ütök sebeket,
Íly csúfos viadalt a paraszt végigverekedhet,
       mert a fejét soha még nem köritette babér.

Én majd csak megirom, de az elzeng messze időkig:
       Cynthia oly gyönyörű, Cynthia oly csapodár!
S bárhogy megveted is, ha akármit pusmog a fáma,
       még te is elsápadsz, hogyha elér az a vers!