Currens de lepore
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Anno 1795 Diebus Februarii: mely által tudtára adatik a fekete vármegyének (Collegium) egy hallatlan és példa nélkűl való történet
Bíró! tudod-e, mi a nyúlhistória?
Melyet elkapott egy beste karafia?
Ha nem tudod, értsd meg a dolog summáját,
Miként tették csúffá két ház nagy quadráját.
*
Beborítván az ég főldünket nagy hóval,
Mentek mindenfelé nyúlászni kopóval.
Kivált ama nyíri kesely seggű sereg
Éh hassal egész nap nyúl után tekereg.
Mondja: stat leporem, jó kutya ez, koma,
Elszalad a nyúltól, nem látszik a nyoma.
Elindúl ezek közt egy lengyel jáger is,[1]
Akit megrugdosott a nyúl ezerszer is.
Hét nyúlászó legény áll vala mellette,
Tíz pénzét mindenik egyszerre letette.
Jól van, bőlcs vadászok! már ti nyúlat esztek;
És így mások felett óriások lesztek.
Tudtátok is ti ezt, mert kifüggesztétek;[2]
Óh, gyönyörűséges, óh, megspékelt étek!
Kiáltás lőn: szakács! gyere, itt van a nyúl,
Vidd, főzd, süsd, nézd, füle az ablakba konyúl.
A szakács nyúl hozzá, hát szalma van benne.[3]
Ühm! nem tudtam, az úr, hogy takarmányt enne.
Beviszi nevetve az újmódi vadat,
Íly stellungba hozza a vadászó hadat.
Az első mérgesen néz ki a rostélyon,
Prüszköl, csudálkozik e ritka fortélyon.
János úr hirtelen nekitüzesedik,[4]
Hogy szalmát kell enni, illik neki pedig,
Minthogy legtöbb lokaj van az udvarába,
Tüzesen parancsol, hogy csak hamarjába
Keressék, szagolják most még melegébe:
Hát helyette egy fost hoznak hidegébe,
Az orrához viszi, szagolja, micsoda,
Szagával jóllakván, mondja. Vagyunk oda.
Ferenc úr őltözik búslakodva gyászba,[5]
Mintha mosdott volna suvikszoló mázba.
Mondja: "Életembe sok lovat cseréltem,
Kéményseprő módra sok kéményt keféltem;
Inkább volna e nyúl kovácsszarral tele,
Vagy volna elszarva kalapácsom nyele:
Könnyebben szenvedném, mert a tíz krajcárom
Orondat esertis, benne van a károm.
Mit tegyek, már hóltig járok bakancsinba,
Éjjel nappal leszek szenes magazinba,
Nem búvom én többet a nyúlért a havast,
Eszem a vérünkkel szokás szerit avast.
Azt a bibastale, inkább szappant nyelek,
Sunkes more dade, ezzel kitelelek."
Pál kisasszony tipeg, töri kacsócskáját,[6]
Pittyegteti nyíri módra termett száját,
Piperés dámája a nemes quadrának,
Mondja: hírűl adja ezt Kártigámjának.
Mihály úr e casust legjobban orrolja,[7]
Mérgében az orrát kőldökéig tolja.
Mivel a quadrának e suspiciója,
Hogy a Mihály orra a nyúl ellopója.
Ki is kopik talán tavasszal belőle,
Szólj, hortyogó Hornyák bátya, bár felőle:
"Haszontalan nyújtom a nyakam mérgembe,
Oda az öt krajcár, nincs pénz a zsebembe.
Már magam magamat oldalba hugyozom
S az ellopott nyúlat orrnyommal nyomozom.
Hiszen, lám, Szalontán a disznóvásárba
Elégszer forgottam, mégsem estem kárba;
Scytha tekintete a török csalmába,
Véri mellett dobog szíve a gatyába,
Mondja: hogy Jéger is íly csúffá nem tette,[8]
Disznóütő fával hogy meglegyengette.
Ilyen adta nyúlja! hát hogy elszaladtam,
Neked ezzel példát, azt gondolod, adtam.
Nem volt több kőltségem, azt is rád fecséltem;
Hogy egyszer jóltartasz, mely hiába véltem.
Legénység! nagy dolog, menjünk inquirálni,
Mondom Mahumedre, meg fogjuk találni;
Volt csontja, volt bőre, volt farkaalja is,
Csak meghagyta nekünk ezt a tolvajja is."
A vadászgazda hát kapja a pennáját,
Kűldi kár-bíróhoz íly currens formáját:
"In causam cito profugi leporis
Inquiratur", mert rá jól esne a bor is.
Mondják: brávó! vivát! ez a projectum bőlcs,
Így tán fordul vissza ránk valami gyűmölcs,
"Signatum per I. L. loci domus primae"
Ubi nunc biberent infinitae rimae:
Bőlcs ésszel a bírák mindjárt hozzálátnak,
Kire nagy gyanú volt, érette bocsátnak.
Óh! hallatlan példa! óh! szomorú eset!
Ilyen e forumon még soha nem esett,
Protocollizálni hogy kell már ezeket,
Megtalálván a nyúllopó személyeket.
Mint Huszár Márinak, magas volt termete;
Ifjú volt, ezelőtt egy nappal születe.
Képbeli formája kerek, mint csikónak,
Vagy mint ötkrajcáros ovális cipónak.
Szemeit behúnyva szokta volt felnyitni,
De erre senkit sem akart megtanítni.
Nagy fülei voltak, mint a vakondoknak,
Kicsinnyel van nagyobb nekünk vadászoknak.
Igaz, hogy az egyik füle volt hiányos,
Mert mikor kergettük, hozzákapott János.
A káposztáskert volt hideg patriája,
Volt mindenikünknek hát patriotája.
Nemzeti köntösben járt mind éjjel-nappal,
Bíztatott is, hogy ád, jó selyem kalappal.
Hátúl megmutatta mindennek a passzust;
Hogy Bakhust temették, ez mondott volt basszust.
Gyorsan négy lábakkal pergált ide s tova,
Jusson eszetekbe itt Mándi s a lova.
A vadászt, a kutyát annyira szerette,
Hogy felé ha mentek, seggel kinevette.
Itt nálunk-létébe viselt nyakravalót,
Az első ház előtt csak csepűből valót.[9]
Nem kente bajúszát, mint más, backurával,
Mégis taktusra járt szája mozgásával.
Szar őhozzá képest Eszlári ennyibe,[10]
Akár mindjárt, akár most bár egyszeribe.
Egyszóval oly szép volt, hogy két húszast megért,
Éppen mi is nyolcan ennyit adtunk ezért.
Öreg írás szerint, akire a rosta
Fordúl, egybe repűl érette a posta.
Betoppan az X-be s csak elhűlnek belé,
Hogy talán a nyúlnak gazdája jött elé.
Mert a fordúlt rosta őrajta meglátszik,
Ennek a képibe József velek játszik.
Nekitüzesedik egyik bíró s mondja:
"Hallja kend! hát kendnek vagyok én bolondja,
Hogyha mikor mondta kend, hogy kell inquirálni,
Maga személyében tetszett előállni."
A másik karika-orrú inquirens úr
Mondja az elsőnek: "Ez rajtunk nagy plezúr;"
Tekint rá és herseg: "Ah! hiszen nem az ez;
Igaz, hogy a széna, de azért más gaz ez.
Nohát jól utána lássunk hevenyébe,
A szerencsétlen nyúl ha jutott ennyibe."
A tüzes inquirens de ki nem süthette,
A nyúlnak nyomát bottal sem üthette.
A vármegye vénje, a Német esperest[11]
Halld meg hát, hogy tette lóvá a felperest.
A vadásznak ezért ezek referálják:
Az elveszett nyúlat sehol sem találják.
Erre a quadrának leesett az álla,
Íly vígasztalóra de mégis talála,
Epitáfiumot ki a nyúlnak pónált,
Mert talán belőle éppen az tartott bált.
Epitáfium
Így vész el a legdrágább kincs:
Óh, útazó! ide tekints;
Mint ez a nyúl,
Melyért egy ház bódúltába
Lévén, nyolc fejű buskába,
Íly szókhoz nyúl:
Édes nyúlam! hová lettél?
Nekem két húszas kárt tettél.
Oda Bagos.
Tán eddig valaki megett,
A szartoronyra gombnak tett,
Óh be szagos!
Bizony úgyis megennélek,
Jair, Jefte, Abimélek
Bizonyságom,
Bú nélkűl már le nem tolom,
Se reggel be nem gombolom
A nadrágom.
Mivel richtig olyan voltál,
Míg tőlünk el nem patkoltál,
Mint sajátom.
Mely ottan nyújtózva hever,
Kivált hajnalba és reggel,
Amint látom.
Gondoskodtál ugyan rólunk,
Azért felőled jól szólunk:
Óh, negyven píz!
Mert tettél Testamentomot,
Szalmából csináltál tomot;
Óh, drága íz!
Jobb lett volna első béled,
Mert szalmától fejünk széled;
Óh, negyven píz!
De abban poszpásznak való
Mogyoró s borsó nyargaló;
Óh, drága íz!
Útazó! példámon tanúlj,
Csepűmadzagról a lupuj
El ne lopjon.
Hogy neked is, mint gazdámnak,
Állad, és mint a quadrámnak,
Fel ne kopjon.
Útazó! már most apagé!
Ládd, mely fatális madzagé!
Krajcár öt-öt!
Szánjad sorsát az embernek,
Ki így hitt egy szál kendernek,
Hogy rákötött.
Óh, negyven píz! Óh, drága íz!
Ekhó: Oda a skíz!
A nyúl búcsúzik először is megszomorodott vadász gazdájától
(Contra scriba Lengyel József úrtól)
Köszönöm, hogy reám, mint Argus, vigyáztál,
Pódiumon állván mellettem pipáztál:
Így makogom hozzád, őrzőmhöz, áldásom,
Halld meg, kérlek, halld meg végső kívánásom:
Szép tiszta képeddel soha se ess arcra,[12]
Így tán elég lesz egy, ne menj már több harcra.
Kősziklából házad útcán, mely Darabos,
Legyen, s muzsikáljon ad honorem Babos.
Ahol fakadjanak számtalan források,
Melyekre járjanak inni a rostások.
Tarka-barka tyúkid hogy el ne szökjenek,
Kívánom: strázsáid párducok legyenek.
Mint a Kanahánban, folyjon lépes mézed,
Ichnográfiádat amelyekben nézzed.
Hálódért gazdag bért adjanak halászid,
Hogy öt krajcáridat kinyerjék vadászid.
Búcsúzik Pirítottfalvi János úrtól
(Zilahi János, szolgák ispectora, veres ember)
Égő szövétneke a familiának,
Halld végső szavait a bokrok fiának:
Harangját Szilasi rád fére ne üsse,[13]
Véled Pető tyúkját alternatim süsse,[14]
Belőled ne legyen Ignis glacialis,
Hanem természeti maradj és focalis.
Ha a napban talál fogyatkozás lenni,
Kész légy hajdonfővel egybe megjelenni.
A kalendáristát, Dubranovszkit süsd fel
Ezzel, hogy nap helyett a fejedet üsd fel.
Hej! te Veres-tenger! bocsásd ezt békével,
Úgyis atyafias vagy te a képével.
Tíz csapások közűl te is rubens unda
Kerűld el, mert kétszer festve lenne Sunda.
Sok kívánságomnak csak ez a summája:
Nőjjön meg kis fejed perifériája.
Bár drága időd van, annyi legyen szalmád,
Ettől nőtt fejedbe hogy ne legyen csalmád.
Búcsúzik Nigrényi Ferenc úrtól
(Tóth Ferenc, igen barna ember)
Óh, beborúlt egek! ámbár van nagy setét,
Mégis megszólítom e búsúlt Feketét:
Süsd fel valahára ezt a kérdést: Mire
Teremtett az Isten a falu végire?
Csapj fel a faluba, jobb lesz a magyarnak,
Mert a farkasok most sok új magyart szarnak.[15]
A vármegye ilyet sose currentáljon,
Hogy minden kan cigány tökétől megváljon,
Paszomántos, veres anglia-nadrágod
Legyen, mikor lopott lompos mézed rágod.
A sátorod előtt a daru s a holló
Játsszon, mikor ugrik alattad a vak ló.
Jőjjön Móreáből ajándékba medve,
Köhögéstől edd meg, amit hullat redve.
Lévén purgyéiddal a hidegen háló,
Legyen melegítőd s oltalmad a háló.
Búcsúzik Csokornyai Mihály úrtól
(Csokonai)
Csokornyai Mihály! immár hozzád térek,
Hat singes orrodtól hogyha hozzád férek.
Ha öreg lész, ennek, tudom, hasznát veszed,
Lábad szárába majd mikor száll az eszed.
Mert horgadt orrnyodat kősziklába vered,
Szuszka ifjúságod ekkép visszanyered.
Proboscissal csúffá tedd az elefántot;
Karika helyt üttess az orrodra pántot.
Kívánom, hogy soha ne is járj négykézláb,
Hanem orrod legyen tested tartó istáp.
Ha valaha orrod asylummá lenne,
S valami rossz embert az úton felvenne,
Egyéb bűntetésed ne vedd a bíráktól,
Hanem hogy külömbözz ennyibe Hornyáktól,
Hogy a rostrumodból csupán egy klafternyit
Vágjanak el, benne látsz szemeddel mennyit.
Ne félj, takonyvárnak még így annyi marad,
Hogy alóla ki nem látszik az agyarad.
És lehetsz díszére Nasónak s Amphoknak,
S semmi híjja nem lesz őseid soroknak.
Búcsúzik Suska Pál (Sós Pál) madámjától
Suska Pál! Suska Pál! kellemetes alak,
Téged utóljára meg nem csókoltalak.
Piperés orcádra illett volna csókom,
Szekfű helyt az orrod alá a csimbókom.
Mint a nyíri dáma, tovább is légy fürge,
Mint a csepűből font pórázon az ürge.
Ha magadnak nem lesz, mástól kérj főkötőt,
Nem csak elől, hanem hátúl is köss kötőt:
Hogy ne fújjon alád az északi szellő,
Valamikép be ne fagyjon a pesellő.
Ha a három tízhez lányfővel közel jársz,
És eltátott szájjal Encsencsről kérőt vársz,
Végyen el egy kutyabőrös Szardanapál
S üssön pecsétet a bőrödre Suska Pál!
A lakodalomra magad süssél brúgót,
S éljen holtig ezzel ilyen egy pár bigót.
Búcsúzik Dobos (Sipos) József úrtól
Dobos József! nyakas török muzsikásom,
Hidd el, öt krajcárod velem el nem ásom.
Legelőször is a nyakadra borúlok,
Búslakodva rajta hosszan végignyúlok.
Így mondom áldásom gólya-orrod alá,
Ha már húsom tőled a tolvaj felfalá:
A te nyakravalód száz rőfből teljen ki,
Melyet a gyólcsos tót orrodon mérjen ki,
Láss ki többi közűl a nyakadnál fogva,
Mint bátyád, mely juhok közt jár tántorogva.[16]
Ékeskedjen nyakad tintinnablo claro,
Ne bántson, mint bántott már ez úton-járó.
A tálból mindenkor eligáld a nyakát,
Útáld meg a kurta nyakú, csizmás bakát.
Míg e főldön lesz e gunár nyakkal édó,
Vigyázz rá, óh híres, vitéz Collorédó![17]
Búcsúzik Alfőldy Magyar József úrtól
(Szeles József)
Magyar József! testvér atyjafia Pánnak!
Sajnálom, hogy veled politice bánnak,
Mert te nem szoktál a hierarchiához,
Jobban fog a fogad a hyvarchiához.
Vesd le hát magadról ezt a reverendát
S végy csontos válladra egy görcsös gerendát.
Takarja testedet kifordított bunda,
Kuporodjon alá talpas Kunigunda.
Kivel az esett húst bográcsban főzzétek,
Méretlen körmötök közűl megegyétek,
A bojtárságból légy hamar számadóvá,
Bottól nőtt tályoggal gazdádat tedd lóvá.
Örvös komondorok legyenek inasok
Melletted, s veled egy tálból teljen hasok.
Csipkedett dohánnyal megtőltöd pipádat,
Süvegedbe vigyed úgy, mint bokrétádat.
Ha szokásként múlsz ki, azaz: ütnek agyon,
Vácon ássanak el: búcsúm eddig vagyon!
*
[1] Cs.-ba Lengyel József hét deákkal vett egy nyulat
[2] Az első ház előtt a tornácba függesztették ki
[3] A többi deákok ellopván, megették, aztán a bőrét szalmával kitömvén visszaakasztották
[4] Zilahi János, szolgák inspectora, veres ember
[5] Tóth Ferenc, igen barna deák
[6] Vas Pál nevű deák
[7] Cs. V. Mihály poeseos praeceptor, nagyorrú ember
[8] Jéger András rézműves, ki egy este egynéhány deákot megtámadott az utcán
[9] Csepűmadzagra volt felfüggesztve a nyúl
[10] Eszlári, Szent Anna utcai, nagy bajúszú kapus
[11] Senior collegii
[12] Himlőhelyes
[13] Szilasi harangozó
[14] Pető egy veres szabó a Collegium mellett
[15] Két cigányt ekkortájban megettek a farkasok
[16] Szamár
[17] Gróf Collorédo kabinetminiszter Bécsben!