Cserei Farkasnak
szerző: Kazinczy Ferenc
Mely lángba hozza lelkem e levél,
És a mit e levél kedvezve nyújt!
Elnedvesűlve nézi itt is szemem,
Jó fejedelme a hívhez hív magyarnak,
Nagy és kegyes Teréz, vonásidat.
S mivel kezedre nem nyomhatja szám
A tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja el őket e szentelt ereklye,
Melyen karod, betűit öntve, nyugvék.
Romának délczeg lelkü gyermeke
A jó királyt sem tűri, monda Brutus,
És porba dőlt a Clodiusok barátja.
Ő gaz bitanglót ölt, és nem királyt,
S csak tört adott a törvény bosszujának,
Mely Caesart bárd alá kárhoztatá.
így a ki dölyfös testvérét, szelíd
Könyűkre olvadva hagyta vérzeni.
így a kik a szent szűz nagy ünnepén
A gyilkoló tőrt myrtus-ágba rejték,
S ismét szabaddá tették honjokat.
Ah, a szabadság nem nekünk való,
S nem a szabadságnak mi! Róma s Hellas
Kinőtt a más igazgatása alól,
S nagy lelke bírta fékezni önmagát.
Mi kiskorúk vagyunk, s bennünket az
Atyai fenyíték kapcsol együvé;
És a mit ott a köznek szent szerelme
Hatalmasan tanított a nagyoknak:
A jót szeretni s irtózni a gonoszt –
E törpe népnél nem tanítja szív,
De bér, de büntetés, s hideg parancs.
És még is így, félvén a jó királyt,
Mint ők magokban, boldogok vagyunk.
Azok valánk, nagy .fejdelem, szelíd
Jobbodnak értett bölcs kormánya alatt.
Te nem vetettél városodnak üszköt,
Hogy annak útczáját sinórod és
Kevély s makacs kéz rajzolhassa ki.
Te népeidnek egyetlen nyakat,
Hogy egy csapás elölje, nem sohajtál.
Tisztelted a törvényt és önmagad,
És a midőn javad s a nemzeté,
Kívánni látszott a nagy áldozást,
Kérél s parancsolál, de nagy valál hazudni.
Szent volt előtted a mi szent. Az oltár
Nagy fényben csillogott; a más hitűek
Új kedvezést nem nyertenek, de bírt
Jusaiban őket, anyjok nékik is,
Bár mit sugalla híved, meghagyád.
A járom könnyebb lőn a pór nyakán,
S most általad magát embernek érzi,
S felejti hajdan szenvedett baját.
Te nyúgodalmat adtál nemzetemnek,
S bőséget és virágzatot; s mivel
Legfőbb szüksége a fegyverek fiának
Az volt, hogy vérrel-ázott koszorúja
Olajjal egyesüljön, a szelíd
Minerva papjait lakunkba hoztad.
S e tett után, mint egy nagy lánggal égő
Csillagzat, mely fő, dísze volt az égnek,
S most más világnak vágyván fényleni,
Ellobban, áldva s áldatva itt hagyál,
Neved maradjon áldásban, nagy asszony,
Legkésőbb unokánkig, kit kevély
Öröm fog új nagy tettekre elragadni,
Ha majd hallandja hív atyáitól,
Miként vevél vég búcsút, és nekik,
Hogy érted s házadért megvívtanak
És birtokid megtarták, mint köszönted.
Szép látni thronuson királyt s atyát;
Ki híveiben magzatjait tekinti;
S ezt érzeni a te szíved jó vala.
S kinek mosolyg itt rám ismert keze?
Gyulaszt ez is; ah Barcsai, te vagy!
Báróczinak legkedveltebb barátja,
És legkedveltebbje a vén Orczvnak,
És néked, tisztelt árny, hagy Pászthory!
Lágy lelke láng volt, s e levél is az.
Ürményi tégedet magasztal, és
Kopasz barátját, Orczy, tégedet.
Megszégyenűl a rossz előttetek;
Őnéki hármas ércz ült homlokára,
S koczkázza a közjót pénzért, pillogásért.
„Urunk nagy jót akar” mond Barcsai,
„De zsíros konczért a tót Socrates”
Csereim, kit értett ő? „jó félre nem tér.”
Nyáj s pásztor, ismerd a konczon kapókat!
Itt Kaprinainak látom rendeit,
Atyád.hív mentorának; itt azét,
Ki Belisairt megszólaltatta köztünk.
S ím itt Erdélynek két püspökjei:
Bajtay s Major. Tündöklő nagy nevek!
A nemzet-becsülő fejedelem
Azt mesterévé tette Józsefének;
Ezt hosszas, kínos szenvedése után,
Munkácsnak foglyukából főpapi
Székre ülteté, s a sorsnak érdemetlen
Verésiért elhalmozá kegyével.
S az, a ki a foglyot rongyolt öltözetben
Elébe vitte imádott asszonyának;
Az, a ki szívét irgalomra hajtá,
Neked, barátom, nemződ volt. Örülj
Tündöklő származásodon, s kövesd.
Atyádnak tisztán fénylő nyomdokit,
S haladj megfutni kezdett útadon.
Fényt bírni, s a fényt érdemelni, dísz;
Nem bírni s érdemelni, nem kevésb disz;
De bírni, s meg nem érdemelni, szenny.
Ezt mondja szíved, ezt leghűbb barátod.
Nagy a kincs, melyet nékem nyujt kezed.
De míg atyád s Lőrinczed levele
Meg nem jön, ajándékod csonka lészen.
Küldd és hálámat vegyed kétszerest.
Teréz szekrényimben már Kaunitza
S Swietenje mellett áll. Nem volt neki
Sem hívebb, sem nagyobb két embere.
Ölelje Barcsaink itt is kedveseit,
S Bajtayt s Majort Luther. Nincs nálam, és
Elysiumban, többé ellenkezés.