Busúl a vén gazda

A Wikiforrásból
← Nincsen szerencsésebbNépdalok és mondák (1. kötet)
szerző: Erdélyi János
Busúl a vén gazda
Csalárd világ, álnok világ →

Busúl a vén gazda, siratja teleit,
Búval emlegeti elmult esztendeit;
Más világ volt, mondja, mikor gyermek voltam,
Illy gonosz világról még nem is álmodtam.

Tisztelet mindennek, igazán megvallom,
Háborog a gyomrom midőn eztet hallom;
Mert minden századnak volt elég szemete,
A kit ki nem söprött az erkölcs pemete.

Mindenkor suhogtak isten ostorai,
A kit bizonyítnak őseink sorai,
Mindig volt kelete az akasztófának,
Jajhozó deresnek, gömbölyű pálczának.

Szántani megtanul tinó az ökörtől,
Rosz lenni megtanul ifju az öregtől;
Kősót nyalogatni siet a vén kecske,
A vak koldusnál is elkel a menyecske.

Még azt is áldozza a gyönyörűségnek,
A kit az ifjuság tartana csömörnek.
Tehát a vénekben sem volt meg a jóság,
Vak, a ki nem hiszi, mert fényes igazság.

Élnek még közűlök most is egynéhányan,
De alig kosztatnak az alföldi szánon;
Ezek is a régi szent világból valók,
De, Herkules uccse! egy óráig se jók.