Bujkálás a Szánalomtúl

Bujkálás a Szánalomtúl
szerző: Ady Endre

Úgy bujkálok a Szánalomtúl,
Találkozástúl és beszédtűl,
Mint aki nagyon-nagyon szédül,
De kell, hogy lenézzen a Mélybe.

Bús, rozzant konflisnak ölébe
Dobom magam és gyáváságom
S kullogok a pesti utcákon
Űzött kutyaként, félve-félve.

S én lennék a Hírnek kevélye?
Ki, mint egy ingét féltő senki,
Nem ér rá gyűlölni, szeretni
S csupán bujkál a Szánalomtúl?