Boldog ébredés

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Boldog ébredés
szerző: Sárközi György
Nyugat, 1924. 12. szám

Valamikor egy mélyölü dajka roppant térdére vett,
S elringatott, elaltatott, nyugtalan gyermeket,
A feledés fehér tejével megitatott halálosan,
Ott pihenek máig öntudatlan, örökre álmosan.

Gyermek-testem hosszúra nyúlott s dajkám csak ringat, becéz,
Szakállam kiserkedt s vérembe sajdult a férfivé-levés,
Szemvájó hollók, szállnak az évek nagy tetemem felett
S én csak szunnyadok, mint Mária térdén a keresztrefeszített.

Szivemben különös álmok nyílak, fehérszirmos dalok,
Torkomban kiáltás fészkelődik és bénán hallgatok,
Megálmodtam a legszebb szerelmet, a legmélyebb életet,
S tagjaim zsibbadtak, mint palackba fojtott kisértetek.

Valamikor egy mélyölü dajka roppant térdére vett,
Roppant térdek ringatnak egyre: ébrednem nem lehet!
Míg egykor dajkám vad jajdulással öléből eltaszit, -
Boldogan ébredek látni akkor kezdet és vég titkait!