Bessenyeinek (A szeléd egeknek...)
| Bessenyeinek szerző: Ányos Pál |
A szeléd egeknek látlak árnyékában
Nyugodni, mint világ tengerét árkában,
Melly noha tornyokat képez hullámjában,
Leszáll mégis végre, s csendesül magában.
Igy vitettél te is a sors hatalmátul,
Mihellyt eltávoztál szüleid karjától,
Hányszor vérzett szived fájdalmid sullyától?
S hányszor dobbant ismét vig buzgóságától?
Magán panaszoltad Junggal életedet,
Midőn setét felhők vonták bé egedet!
De mosolygás festé azonnal képedet,
Mihelyt barátidra szöktetted szivedet.
Mennyi változások egy ember kedvében,
Ki, noha filosof, tüz, villám eszében,
Mégis szüntelen nyög titkos keservében,
Mig az igaz hitnek nem nyugszik ölében.
Ez, barátom, rende természet sorsának,
Nem érheti végét addig unalmának,
Mig fénnyét nem láttya örökös tárgyának.
Mellyre rendelve volt karján dajkájának.