Berci és a grófnéja
szerző: Ady Endre
Karácsony után Monte-Carlóba érkezett valahonnan lopott, szép cigányával, özvegy Waldstern-Grün grófné Münchenből. Drezdából vagy Berlinből lopta-e az ő fekete Orfeuszát, ma már nem emlékszem. Egy-két játékban letört magyar úr ért rá, hogy a cigányt fölismerje: nini, ez Udvarnoki Singó Berci. Monacóban az embereknek más dolguk van s különben is Bercit őrizte veszettül az asszony. Fáradtan, szomorúan ődöngött özvegy Waldstern-Grün grófné balján mindig a cigány, kicsi, külön asztalnál étkeztek, a grófné rendelt és fizetett s a vendéglőben magyar cigányok játszottak. Berci abban bizakodott, hogy nem ismerik föl a cigányok, e azért óvatosan lapult. Kiöltözötten, hangtalanul, embertelen, együgyű nagy kétségekkel az arcán, nagyon furcsa volt Udvarnoki Singó Berci.
Hol tölthették a szent karácsonyt, honnan jöttek ide, ezt megint csak ők tudhatták. Bercinek balkezes felesége volt, ez bizonyosan sírva keresteti most mindenfelé őket. Ők pedig valószínűleg jártak Párizsban, Brüsszelben s Londonban is már. Az se lehetetlen, hogy a grófné megesküdött Bercivel s a Berci bánata a szolgaság bánata. A grófné abba a hotelbe költözött Bercivel, amelyben tíz évvel előbb néhai Waldstein-Grün Rudolf gróffal élte a nászheteket. Nagyon szőke, kedves, lágy, gyönyörűséges cseh asszony volt a grófné, érett és restségesen buja. Én tudtam, tudom a leánynevét is: Pratek Camilla-Georgina, az apjának három sörgyára volt s a leányának grófot vásárolt volt. Pratek Camilla-Georgina tele volt mulya, pénzes gőggel, szőkeséggel, szerelemmel és előkelő pietással. De a cigánynak egyelőre szisszennie se volt szabad, hallgatnia és csókolnia kellett, a szivarjait is az asszony vásárolta.
Nagy-karácsony és Újév között történt: a kaszinóban két napig, sőt tovább, mindenki a moszkvai lócsiszárról beszélt. S akiről beszéltek, valóban hasonlatos volt egy vad, cserkesz-orosz lócsiszárhoz. Pocakos, mosdatlan, nagy, durva férfiú, akinek a marka tele volt szép, új ezresekkel. Az aranyakat zsebeibe süllyesztette s elő-előmerített annyit, amennyit kellett. Ujjai rakva voltak drága, aranyhúsos, lármás, színes, csillogóköves, utálatos gyűrűkkel. Három-négy asztalnál játszott egyszerre s amikor sokat nyert, a kibicelő hölgyecskék között aranyakat osztogatott ki. Ilyenkor még csúnyább volt, mint rendesen, a lócsiszár, aki különben lehetett gyémántmíves, bőráru-gyáros vagy akármi. Kövér, izzadt arca önérzettől ragyogott s úgy seperte be a nők hálás mosolyait, mint a pénzt szokta. Nyert vagy legalábbis azt hitte mindenki, hogy nyer s Berci úgy nézett az oroszra, mint ifjú prímás korában a kapuvári főszolgabíróra.
Camilla-Georgina játszott, csöndesen, óvatosan, ahogyan az egy szőke, harmincéves, cseh milliomosnőhöz illik. Berci pedig nézte a játékot avval a bizonyossággal, hogy neki, se így, se úgy haszna nem lesz a játékból. Ő kosztot kap, lakást, utazást, ruhát, külső uraságot, szerelmet s vége. Neki pénze nincs, összesen két gyűrűje van s az egyik is gyanús, követlen karikagyűrű. A díszes kokottok őrá nem is igen néznek, mert sejtik talán, hogy ő kitartott szolga. Berci meggyűlölte a világot, amelybe került, az asszonyt, aki őt ellopta s a szerencséseket, akik szabadon élhetnek.
Egy heves délutánon (a dejeunernél pezsgőt ivott Camilla-Georgina és a cigány) játszottak megint. Az asszony megengedte, hogy a pénzt néha Berci rakja föl a rulett-asztalra parancs szerint. A lócsiszár játszott az ő asztaluknál is, össze-vissza szaladgált, szórta, tette a pénzt. Valószínűleg vesztét érezte s vesztett is, de sohase volt még olyan irigyletes a Berci szemében, mint ma. Egyik asztaltól a másikhoz sürögve, mosolyogva, ígérve, kérve öt-hat nőcske kísérte az oroszt, Camilla-Georgina legalább nyolcszor figyelmeztette haragosan, féltékenyen a cigányt:
- Monsieur Berci, ön mindig a más pénzét és a más nőit fizeti, nézi. Talán, szíveskednék idefigyelni az én játékomra és az én arcomra is, olykor-olykor.
Berci gyáva, de gyűlölő pillantással válaszolt az asszonynak, akit pedig szeretett ölelni. Ám most már csak azt érezte, hogy ez az asszony megmutatta neki az életet csak azért, hogy visszatartsa tőle. Se gyűrűje nincs elég, se pénze, se rangja, se szabadsága, dühöngött a cigány. És az asszony, ez az asszony, ez a tolvaj grófné, miért különb, úribb, parancsolóbb, mint ő?
Most halk, csöndes, de rettenetes fontos, pénzes nagy dolgok történtek. A krupié harmadszor kiáltotta el magát unottan, de már indulatosan, élesen:
- Tizenhárom-tizennégy, a cheval nyert, háromezerhatszáz frank, kié ez?
A pénzt az orosz tette a két nyerő számra, de az orosz egy másik asztalnál játszott, szorongott. A cigány birkózott önmagában, de senki se jelentkezett s az orosz késett, nem is jön már. Neki, a cigánynak, az ő grófnéja nem ad pénzt, most csak azért is lesz pénze s harsányan kiáltotta:
- Tizenhárom-tizennégy, az enyém, én raktam rá, kérem a pénzt.
Sietve távoztak a kaszinóból, a grófné és cigánya, sietve, sápadtan távoztak. Camilla-Georgina megvertnek, valamiképpen tönkretettnek érezte önmagát és sorsát. A jó, előkelő, ildomos polgárvér rugaszkodott a testében, de tetszett neki a cigány bátorsága is. Beszéd nélkül sétálgattak sokáig a parkban s Berci volt az erősebb, ő szólalt meg:
- Ha haragszol, akkor azonnal szaladok a vendéglőbe, ahol cigányok játszanak. Én tudom, bevesznek a bandába s akkor mehetsz, ahova akarsz. Én urad szerettem volna lenni s te úgy bántál velem, mint egy inassal. Láttad az oroszt, mennyi gyűrűje van, hogy bánik a pénzzel s mint szaladnak utána? Nekem nem volt se gyűrűm, se pénzem, se a nők nem taposták egymást körülöttem.
Camilla-Georgina fázósan-melegen nézett a cigányra, szinte elbarnult a szőkesége:
- De loptál s mi lesz abból, ha kiderül, hogy loptál? Hiszen nekem van pénzem, miért nem szóltál, miért nem kértél?
Estére nem mentek le a vendéglőbe, de lakásukba hozatták föl a diner-t. Berci, aki eddig sose mert beszélni, most hetvenkedett a pincér előtt. Három üveg pezsgőt kért az estebédhez s pénzét csörgetve nézett az asszonyra.
Az asszony visszanézett Bercire, de nagy megvetéssel, kissé borzongva, undorodva. A cigány szerette volna megfogni a Camilla-Georgina grófné nyakát s addig szorítani, amíg megijeszti.
Éjfél körül, amikor az asszony már csókolózni akart volna, Berci kijelentette:
- Én annak az orosznak a gyűrűit akarom, be szép gyűrűk, azokat a gyűrűket akarom.
Az asszony, a nagyon szőke, nagyon lágy asszony mérhetetlen haragba jött:
- Te tolvaj, te zsivány, te cigány, örülj, hogy egy ilyen asszony rád néz, mint én.
Berci, a cigány, a pénzét csörgette s nagyon egykedvűen, harag nélkül válaszolta:
- Nem én kerestelek téged, te jöttél értem, te hoztál el ide. Igenis te vagy az oka mindennek, te vagy, te vagy az oka. Én látom, hogy nálamnál hitványabbaknak annyi gyűrűjük van, amennyi csak az ujjukra fér. Az asszonyok szaladnak utána, van pénzük, mit dobáljanak, van mindenük.
Camilla-Georgina nem tehetett mást, mint hogy torkaszakadtából ordítsa:
- Te tolvaj, te tolvaj, te senki, te haramia - s azután csókolni próbálta Bercit.
Berci végigsimogatta a szép, kövéres nőt, de nagyon hidegen válaszolt:
- Nekem a gyűrűk kellenek, a moszkvai ember gyűrűi. Itt lakik a szomszédban, az ajtó nincs bezárva, a gyűrűket le szokta szedni. Hozd el a gyűrűket, lopd el a gyűrűket s akkor megint szeretlek. Azóta már bizonyosan alszik, ha csak valamelyik szép nő el nem csábította, menj.
Udvarnoki Singó Berci cigarettára gyújtott s várta az asszonyt. Nem sokallta az időt, ami közben eltelt, de a maga barbár lelkében nagyszerűen mulatott. Hogy lám, ő lopni küldte az asszonyt, egy grófnét s a grófné elment lopni, mert ő akarta. S ő ennek az asszonynak volt tehetetlen, nyomorult szolgája.
Egy óra, két óra, három óra, Udvarnoki Singó Berci cigarettázott. Három szobájuk volt s mind a hármat végig összejárta, de nem idegesen. Könnyűnek, úrnak, valakinek, férfiúnak érezte ismét magát. Roppantul tetszett neki az új helyzet és dolog: ilyenek a grófnék, lopnak is, ha kell.
Majdnem hajnal volt, amikor Camilla-Georgina megérkezett. A hajnal decemberben, januárban s mindig csodaszép a Riviérán. A nagyon szőke asszony nagyon sötét, nagyon haragos, nagyon dacos és nagyon szerelmes volt. Hozta a gyűrűket, letette az asztalra s ő elnyúlt egy pamlagon. Onnan beszélt mámorosan, szitkozódva, álmosan, de szerelmesen:
- Te senki, te cigány, te aljas, gyere csókold meg a homlokomat, mert fáj.
- Várj egy kicsit, előbb a gyűrűket húzom föl.
Berci fölhúzta a gyűrűket, gyönyörködött bennük, magában, az életben, az asszonyban. S azután a pamlaghoz sompolygott s megcsókolta sokszor-sokszor az asszonyt. Már nem tudták, mit mondanak egymásnak, de járt a szájuk:
- Te rossz, te tolvaj, te senki, te egyetlen, te szép.
Ezúttal már az erkölcseik közösültek, de másnap óvatosságból elutaztak Kairóba.