Becsületes, méltó lakodalmi sereg
| ← Jó estvét, uraim | Népdalok és mondák (1. kötet) szerző: Erdélyi János Becsületes, méltó lakodalmi sereg | Édes jó barátim → |
Becsületes, méltó lakodalmi sereg!
Minthogy vig a gazda, szive nem kesereg,
A mi kivánságunk csak azon kintereg:
Üljön veszteg minden, a mig nyelvem pereg.
Hadd szóljak vagy kettőt a szent házasságról,
Paradicsomban költ nagy atyafiságról,
A páros életben való boldogságról,
Azután az ágas bogas sógorságról.
Nem jó az embernek csak egyedül lenni,
Isten mondása ez, jól meg kell érteni;
Szerzek neki társat, kit magához venni
Tartozik, mint magát szintén ugy szeretni.
Azonban Ádámra mély álmot eresztett
Az isten, egy csontot oldalából kivett.
Feleséget neki magábul teremtett,
Mellyel a bölcs isten valamit jelentett.
De mit jelentett hát az isteni felség?
Azt hogy az embernek lenne nagy erősség;
Az ő élte párja illyen nagy erősség,
Nem lába kapczája az okos feleség.
Pipa, dohányzsacskó, farmating, heveder,
Szüléinkről marad pénz, paripa, fegyver;
De jó feleséget istentől nyer ember;
Mint a házi bunda, nem mindenütt hever.
Mert, mint bársony nyerget nem illet szamárhát,
Vagy miként a tehén nem viselhet gatyát;
Az asszonynak sem kell ugy viselni magát,
Hogy orránál fogva hordozza az urát.
De még a férfi is mindent félre tegyen,
Élete párjához igaz lelkű legyen,
Tudván, a feleség, ki ő hozzá megyen,
Nem kalendáriom, hogy mindjárt mást vegyen.
Szük a jó feleség, nehéz szerit tenni,
A szűzért, a jóért nem kár messze menni.
De jobb holtig való árvaságban lenni,
Hogysem mint bal körmű durczás asszonyt venni.
Ezeket igy hallván, e lesz a tudomány:
E világi jók közt nincs drágább adomány,
A jó feleségnél hasznosabb takarmány;
De rosz házasságnál jobb egy pipa dohány.
Ne kövesd azokat, kik magok kullognak,
Példáját követik a füles bagolynak,
Ennyi sok időre meg nem házasodnak,
Mint a ravasz kakuk, csak más alá tojnak.
Eladó leányok! ne várakozzatok,
Sőt a jó szerencsén két kézzel kapjatok,
E páros világgal megbarátkozzatok,
Leánybul asszonynyá hogy elváltozzatok.
Lám vőlegény uram, ez jóra már szert tett,
Megvalljuk, magának jó feleséget vett,
E páros világnak testvér sógora lett,
Ma a komaságnak fundamentomot vet.
Tiszted hát ezentúl, ha még nőtelen vagy,
A jövő farsangra nőtelen ne maradj.
Sőt házasságodnak mindjárt parolát adj,
Mit csavargasz ennyit? több társaddal vigadj.
Megforditom immár szivem gondolatját,
És a kegyelmetek szép, jó akaratját,
Hozzám megmutatott drága ajándékát,
Szivünkből köszönjük szives indulatját.
Ha csak fel nem töri az ének markunkat,
Vagy ha be nem lepné pókháló torkunkat,
Máskor sem sajnáljuk mi fáradságunkat,
Ajánljuk mindenkor kész szolgálatunkat.
Hol az a hegedűs, hogy szántsa keresztül!
Mert látom a vendég tánczra nem is készül,
Ipsilon módjára kiki csak veszteg ül;
Köszöntsd rám a kancsót, látod, hogy majd feldül.
Násznagy uramnak ez kész példabeszéde:
Hivatlan vendégnek ajtó megett helye.
De minket ott künn vár sült, főtt, bor, pecsenye,
Értünk jött a vőfél; ezt kiáltja: vége! —
Érdemes uraink! tisztes felekezet!
Halljunk szót, valaki e helyre érkezett,
Én is most érkeztem Szittyiaországbul,
Éneás királynak nemes udvarábul.
Ottan választattam ezen fő tisztségre,
Föl is emeltettem e szép vőfélségre.
De nem czélom, hogy itt sokat peroráljak,
Hosszas beszédemmel unalmat csináljak;
Czélom, hogy tisztemben serényen eljárjak,
Ételt hozzak, s aztán innen odább álljak.
Kötelességemnek én meg is felelek,
Ha jószivességet ti bennetek lelek,
Mellyet feltalálni köztetek szemlélek,
Azért egy pohár bort egészségtekre eltemetek.
Ez a metélt tészta, tyúkhusnak levével,
Vetekedik mindenféle csemegével,
Jóféle sáfránynak kérkedik szinével,
Megelégszik minden, tudom, jó ízével.
Azért bátran hozzá lehet ehhez nyulni,
Ne féljen senki, nem fog tőle megfulni,
Mert a betegek is, ha kezdnek javulni,
Enni ezen szoktak nyammogva tanulni.
A leves, hús nélkül, igen híg eledel,
S attól igen véknyan, lágyan kövéredel,
De ha testvérével jól megismerkedel,
Hájkövérségeddel, tudom, hogy kérkedel.
Azért, hogy ne ártson testnek bágyadtsága,
Vagy, hogy el ne érjen levesnek higsága,
Itt a szüntetője, itt a vastagsága,
Tehénhus mártással, étkek valósága.
Ime, vitéz Torma ur is megérkezett,
Nagy mártiromságot, mondják, hogy szenvedett,
Azt mondta hogy itten vagyon a testvére,
Kiván beszéleni vele most előre.
Testvérét metélik, őtet fürészelik,
Sütik, főzik, és igy egy az ő kinaik;
Ez martiromságot szenvedő két falat,
Kiván ez nyugodni egy szemfödél alatt.
Itt a jó tál étel, az áldott káposzta,
Mellyet országunkba Kap nevű ur hozta,
Szakácsnénk de hussal jól meg is foldozta,
Gondolom vagy tizszer, nemcsak egyszer, sózta.
Tessék megkóstolni, nem lesz bors hijával,
De nem ám a magyar kemény paprikával;
Szép piros rántása van disznó zsirjával,
Bátran lehet hozzá nyulni a villával.
Sürű étel után a híg következik;
Egy a másik után ha renddel érkezik:
A sürű a higgal akkor jól egyezik,
Becsinált ételnek szakácsnék nevezik;
Mondják, igen hasznos szer a podágráról,
Orvosság gyanánt is szolgál koleráról,
A ki ebből eszik, az a patikától
Távol jár, nem félhet a has rágásától.
Lud, tyúk, kacsa, mindenféle aprólékok,
Összegyülekeztek itt a maradékok.
De senki ne vélje, tán holmi pocsékok,
A vagy vizen termő buboréktajtékok.
Savanyú az íze, czitrommal készítve,
Jó boreczettel van a leve főzve;
A gyomor a nyállal be vagyon kerítve,
A ki megkóstolja, azon lesz segítve.
Kedves násznagy uram, szomorú hir vagyon,
A szakácsnénk keze sebes igen nagyon;
Szegény, hogy a kását ott kinn kevergette,
A tűz a jobb kezét igen megégette.
Tehát uraimék! most erszényt nyissanak,
Garast vagy petákot számára adjanak;
A pénzzel Budáról flastromot hozzanak,
Hogy mérges sebei jól begyógyuljanak.
Ez a ritka állat! van csiga formája,
Kerekded, és nincsen se szája, se lába,
Összegömbölyödött epéje, nincs mája,
Ollyan, mint valamelly ácsnak a csigája.
A haja nem kemény, könnyen rághatjátok,
Hogyha darabolni a késsel fogjátok,
Vizi betegségtül hasznos; próbáljátok,
Nekem is egy kicsint ebből bár adnátok.
Hogy mi vendégeink éhen ne legyenek,
Vagy üres gyomorral haza ne menjenek,
Más ételt is hoztam, azért hát egyenek,
Isten áldásából megelégedjenek.
Malacz.
Tisztelettel ékes, s vidám jó vendégim!
Hogyha bátorkodnám mondani panaszim:
Imé mérges vadkan szörnyű dühöngése,
Az elmult napokban igen megrettente.
A midőn épen az volt a legfőbb czélom,
Hogy a vadászatra készítsem pánczélom,
De e mérges állat elállotta utam,
Mellyet bár izzadva, még is eloltottam.
Szörnyű dühössége kitetszik abból is,
Már megsült pecsenye, marni akar most is.
De hogy ijedségbe más tőle ne essen,
Fejét derekától vitézül elmetszem.
A berekesztője itt az ételeknek,
Mellyet utójára szokás vendégeknek
Feladni, a higját hogy a leveseknek
Lenyomja, ne ártson a belső részeknek.
A gődénynek nevét talán hallottátok,
Hogy ez ritka madár, aztat jól tudjátok,
Túzok, vadlud, kacsa, ime, néz reátok,
Vizi tyuk is lassan sántikál hozzátok.
Mindenki kérkedik pirosló hátával,
Sötét veres szinben levő pajtásával.
Aszalt szilva, körtvély, szép veres czéklával,
Salátának itt van ecztes ugorkával.
Egyetek, de ugy hogy többet ne várjatok,
Megelégedésig ebből jól lakjatok;
Azután bort reá jó formán igyatok,
Ha felkeltek, velünk hogy mulathassatok.
A koszorúlányok mély tiszteletökre,
Emelem poharam a köszöntésökre,
Mert ő szivességek arra visz bennünket,
Hogy tegyük meg nekik hív tiszteletünket.
Köszönjük tinéktek fáradságotokat,
Irántunk mutatott munkásságotokat.
Az urnak oltalma fedezzen titeket,
Békeség kisérje minden lépésteket.
Érdemkoszorúval ragyogjon éltetek,
Bánat ne terhelje soha sziveteket.
Majd mikoron eljő ama végső óra,
Mellyben el kell menni az urnak szavára,
Elhervadt koszorútoknak a helyébe,
Hervadatlant nyerjetek az egek egébe.
A növendék szüzek, kivánom, éljenek,
Legények számára hogy nevekedjenek;
Mint a nádszál, simán, szépen felnőjenek.
Annak idejében minket kedveljenek.
Im most vendégekhez illik szólásomat
Intézni, illendő megalázásomat.
Érdemes uraim! hazánknak reménye,
Ezen becsületes ifiuság fénye,
Az én kivánatom egész társaságé,
Szivem gerjedelme az ifiúságé.
Éljenek, kivánom a tisztelt vendégek,
Állandó sokáig légyen egészségek,
Patikákban készült étkekre szükségök
Ne legyen, erőben kérkedjen vénségök.
De hasznot leljenek e szép mulatságban,
Az áldás, szerencse legyen markokban.
A szakácsnéink is sokáig éljenek,
Vendégeink számára sokszor főzhessenek,
Készített étkeik jó izűk legyenek,
A sok dicsérettel zsebeik teljenek.
Fazékban levesök állandó maradjon,
Rántás serpenyőhöz hogy oda ne fagyjon,
Nyársról pecsenyéjök hogy el ne szaladjon,
A bögre szeszitől hasok megdagadjon.
Muzsikusaink is jó kedvűk legyenek,
Hegedűjök szegen ritkán heverjenek,
Hanem, valamikor szükség lesz, pengjenek,
Sert, bort, pénzt, pálinkát hogy bőven nyerjenek.
A hegedűjökön húrjok ne szakadjon,
Szemök bagolymódra este ne szunnyadjon,
A sok pecsenyétől hasok ne dagadjon.
Legénytársaim! kik e helyre gyültetek,
A vig mulatsághoz, tudom, készültetek,
Kérlek, egy kevéssé csendesen legyetek,
Mig egy két sort szólanék veletek.
A rendtartás régi törvény, hallottátok,
Sőt lelke is minden dolognak, tudjátok,
Azért intésemet, szükség, fogadjátok,
Hogy gyalázat végre ne szálljon hozzátok.
Rend nélkül csak egy ház sem lehet sorában,
Avagy kivánatos jó állapotjában.
De ha a gazdája rendet tart házában,
Ugy minden fő eljár a hivatalában.
Mentül szükségesebb egy uj társaságnak
A rendszabás, tartás az ifiúságnak,
Melly mindig lelke volt a szép mulatságnak,
Ez lelke, tengelye e roppant világnak.
Kérlek hát barátim, rám figyelmezzetek,
Rendtartásaimra szemesen nézzetek;
Az ide gyült népet, szükség, tiszteljétek,
A szép személyeket hogy meg ne sértsétek.
De az elsőséget nekik engedjétek,
Hajlandóságukat hogy megnyerhessétek,
És ha szolgálatra tőlök kivánnátok:
Azt a vendégektől meg ne tagadjátok.
Sőt cselekedettel azt megmutassátok,
Hogy az emberséget már megtanultátok;
Ha eszesen akar mindennel vigadni:
Szükség az ifjunak józanon maradni.
Kinek más tanácsát nincs kedve fogadni,
Az olly az ivásban el szokott fúladni.
A borban elmerült legény a vigságra
Már nem alkalmatos, nyájas mulatságra.
Versengés, czivódás mert fajtalanságra
Kifakad, s csufot hoz igy a társaságra.
Figyelmezzetek hát, barátim, ezekre,
Vigyázzatok kérlek, becsületetekre,
Okot ne adjatok veszekedésekre,
Vagy egyéb csufságos becstelenségekre.
Becsületes csak ugy lehet mulatságunk,
Dicséretet csak ugy nyerhet társaságunk,
Ha rendes és tiszta leend vigaságunk,
Többször is mulatni igy lesz szabadságunk.
Önként ne zavarjuk tehát vigságunkat,
Használjuk okosan ifiúságunkat,
Mások is kedveljék hogy mulatságunkat,
Jó reménységben hát kezdjük el tánczunkat.