Barcsaynak (Rendes! mig én...)
| Barcsaynak szerző: Ányos Pál |
Rendes! mig én Apony fedetlen bástyáin
Lázadt Európa irtózok csudáin, ─
Mig én az országlás kényes oskoláin,
Csudálkozom szelid népeink hibáin:
Addig te Angola s Congo határára,
Repülsz Muzsáiddal Zayra partyára;
Ott szegény szerecsen kinos igájára
Szánokodó szemet vetel rabságára!
Ember vagy és azért érdekel insége,
Ládd, mint ádázkodik népek fenesége!
Ezt okozta arany bünös fényessége,
Gazdagság bálvánnya, haszon dühössége!
Kikel a fösvénység szomju birtokáról,
Prédálni megy egész föld golyóbicsáról,
S leoldván tajtékos jármait rudjáról,
Ember nyakra veti barmoknak nyakáról!
Láncon, guzson hordja halandó társait,
Kikkel rokon agyag alkotta tagjait.
Nem nézi könyveit, nem zokogásait,
Csak vad nyeresége töltse tárházait.
Mi szükség volt tehát London piacára
Kastélyt építteni Minerva számára,
Vagy büszke Leidennek szabad tájékára
Annyi tudóst hozni Rajnának partyára?
Ha csak ezt tanulják Lock s Newton könyvéből,
Miként lehet hizni emberek véréből,
S efölött dühösség gazdag méhelyéből
Új s meg új bünöket szedni kebeléből:.
Iszonyu vadságok! fene emberségek!
Rémittő undokság! gyilkos mesterségek!
Cudor juhászodás! vétkes nyereségek!
Ó hát már reánk is néz kegyetlenségek?
Hallom barcagását e bus késértésnek,
Pengeti már élét a mészárló késnek;
Vagyon egy kis része a testesülésnek,
Melly még helyet adhat e dühös döfésnek.
Hányd fel már erőszak, számát kinaidnak,
Mutass új csigákat büszke királyidnak;
Rázd ki zöldült aját mérges nyilaidnak,
Mellyik nem izzadja vérét polgáridnak?
Add meg azt is nekik, hogy megfereszthessék,
Borostyánlevéllel környül tekerhessék,
S hogy pogány örömök inkább neveltessék,
Győzedelem kapu főre függeszthessék!
Ó egek! nem elég hogy titkos szerekkel
Vésztörvény, igazságaltató mérgekkel?
Szükség még villogó kinzó eszközökkel,
Szegény világunkat dulni mennykövekkel?
Láttam én bálványink véres templomában,
Ezer fortélyoknak őriző karjában,
Egy illy bünt heverni, melly szilajságában
Kényeskedik fényes pálcák oltalmában.
Előbb, ha kikeltek szoros határokból
Országot szerezni emberi jármokból,
Hadat irtak önnön vérekből, honnyokból,
Igy csinált tömlöcöt a szabad kunyhókból
Im igy törekedett Átila népével,
Atyafi táborral, Scitha seregével
Mintzius partyára rontó fegyverével,
Hogy szólhasson Róma öreg püspökével.
Igy fegyverkeztette Sándor kis hazáját,
Macedo hordozta szerencsés dárdáját,
Midőn leszaggatta Persepol bástyáját
S fejére szoktatá világ koronáját.
Mármost az áll elől a vérferedőnél,
Kinek semmi köze nincs nyereségénél,
Hal, vész, raboskodik más dicsőségénél,
S mégis fázik ügye hivsége tüzénél.
Boldogtalan nemzet, ki igy hurcoltatol,
Csillagos nyaklókkal pórázon tartatol,
S ezer cselék által addig vakittatol,
Mig hazád s javadbul ki nem pusztittatol.
Ha a te gyönyörű verseid csak az aponyi rongyos kastélyra illenének, igen keveset hizelkedhetnék én verseimnek, kedves barátom! - Alkudjunk meg inkább: tegyük a tiéidet az örökkévalóság oszlopára, vagy hat ölnyivel alább függhetnek az enyimek is! ─ Irtóztató igazságok között hánykolódunk; bárcsak az egész világ hallaná sohajtásainkat, talám találkozna valaki, aki a letaposott emberiségnek kezeit nyujtaná. - Ugy de melly százodnak nem voltak Márk Aureliusai, Senekái? Munkájok az égig magasztaltatik, de még általok nem jobbult a világ. - Mindenkor hasonló bünöket átkozunk, s cselekszünk; és bárcsak azok mellett maradnánk, de addig ingereljük a szelid természetet, míg egészen ki nem forgattyuk sarkából és a legalacsonabb cselekedetekre nem kénszerittyük! Mikor azután szégyelleni kellene gyengeségünket, akkor uj neveket gondolunk ki, hogy büneinket erkölcsöknek lenni higgye a világ.
Ezt jövendölte az én kedves Lukánusom, imigy énekelvén:
... Ferrique potestas
Confundet ius omne manu, scelerique nefando Nomen erit virtus!
(L. I. Phars. V. 666.)