A lap feldolgozottságának foka

Barcsay kapitánynak (Nyughatatlan szivem...)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Barcsay kapitánynak
szerző: Ányos Pál
Buda, 13-dik August. 1778.

    Nyughatatlan szivem már nem bir magával,
Reszket, hogy szólhasson szives baráttyával,
Ki Márs trombitája pusztittó hangjától
Lázzodván bujdosik édes hazájától.
Igy repült Orestán másfele karjából,
Fagyos szavójai havasok gyomrából,
Amidőn Szajnának mérges hullámjain
Olasz függött olasz roncsosult tagjain.
De hol találhatnak könyvező szemeim,
Hol szorithatnának mejjemhez kezeim,
Midőn a vitézek tojongó számában
Eltünsz, s nem dőlhetek barátom karjában!
Amint Elbe félve görditti habjait
S Király-Grátz mutattya rettentő sáncait,
Terhes porfelleget látok emelkedni,
Melly miatt a nap is készül setétedni.
Felette kétfejű sasok lengedeznek,
Kik szárnyokkal zugó habokat képeznek.
Közte a számtalan fegyverek szikráznak,
Mellyek dicsőséges verejtekkel áznak.
A tátos paripák lángokat hortyognak,
Trombitáktól szomszéd kősziklák harsognak,
Szóval: itt a halál ezer rajzolásban
Öldökli szememet minden pillantásban!
Itt, itt! Látok egyet délceg paripáján
Vágtatni, mint Hektort Simois határján,
Vagy mint vitéz Scevát Caezár táborában,
Ki szégyelvén bizni nyilas paizsában,
Elveti! - s ugy rohan Pompejus népére,
Mint párduc a vadász tőrének élére.
Egek! e bajnokban Barcsayt szemlélem!
Nem, nem hibázhatok! ugy van, amint vélem!
Látom, hogy Parnassus épül homlokából,
S most is versek hullnak pisztolja tokjából;
Gráciák futkoznak lova serénnyénél,
Pállás védelemje csügg vitéz mellyénél;
Énéás szerzője csillámlik sebjében,
S Tassus, ki élni fog Arminda nevében.
Emlékezz meg, Róma, most Juliusodról,
Ki rabságban döntött szent szabadságodról
Néki is kedves volt, tenger habjaiban
Uszva tudós könyvét zárni ujjaiban!
Jőjj, vitéz barátom, kinyilt karjaimba!
Jőjj, hogy meritselek sohajtásaimba,
Mellyek a barátság szentelt törvénnyéből
Folynak ki, lelkemnek rejtek örvénnyéből.
Bár ama nagy görög, felkelne hamvából,
Ki Venust rajzolta Phryne állásából:
Hidd el, látván együtt dobogó szivünket,
Léda fiainak festene bennünket! -
Már elég! - Elhagyom buzgó kebeledet;
Huzd ki hüvelyéből ismét fegyveredet.
Nyargalj száz vitézed vezérelésére,
S pillants egyet vissza Buda bércekére!