Bús áldás

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bús áldás
szerző: Somlyó Zoltán

    (Szeretettel ajánlom Téglás Bélának)

Ha már az ember a lépteit kiméri
s kurtábbat sóhajt s mélyebben tekint;
s nem érdekli az óra mutatója
s már csak a foszló fellegeknek int:

akkor kezdődik gazdag lakomája,
mely ott diszlik az emlékasztalon.
És altatgatva, csöndben invitálja
engesztelően és vigasztalón.

Falernumi borát a lemondásnak,
mely alvadt mézzel ömlik te feléd,
ott adatik nyugodt kortyokba nyelned
s a drága mérget, melytől szent a lét.

S a bölcsességnek tulérett gyümölcsét
rezgő kezeddel felemelheted.
S bus áldást mondhatsz annak a fejére,
kit szerettél s ki sose szeretett.

Igy csöndesen békélve mindenekkel,
tekints körül a néma halmokon.
A legkedvesebb neveket feledd el
s maradsz örökre magaddal rokon.