Bátorodó Bánatos
szerző: Sárközi György
Ezt a verset igénytelen virágnak
Osvát Ernő ünnepi koszorújába fonja
Sárközi György
Ragyog a kék menny hajlós dömöcki acélja,
Forgó fringia, aranyos, szikrás, -
De harmatosan s bús köddel ha föl-föltekintek,
Vörös felhők rozsdája emészti.
A föld meg döng sötét vasában, az ős-kovács pörölye
Verte keményre hajnali tűzben, -
De léptem nehéz fájdalma ha kasos mellét tapodja,
Sáros, csalános árokba csuszamlok.
Madarak népe, magas ég ellen rontó s győzedelmes,
Mikor lesz dalom dalotokhoz hasonló?
Nappalok zengő csillagai, közétek méltó láng bennem mikor gyúl,
Szárnyas örömben harmóniás planéták?
S virágok törzse, földjét vaskarmú gyökérrel halálig őrző,
Mely hajnalon nyílik meg viola-kelyhe
Az én lelkemnek is, hogy szülő-hazám ünnepi üzenését
Leheljem át a fölém hajolókba?
Egykor majd hangom lecsap buzogányként a szálló szavaim lesznek
Parittyám vissza nem jövő kövei,
Bátor rohanással s bizodalmas zsoltárt kiáltva
Győzöm le akkor pogány Góliátot!