A lap feldolgozottságának foka

Báró Wesselényi Miklóshoz

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Báró Wesselényi Miklóshoz
szerző: Kazinczy Ferenc

Miklós fiúhoz. 1809.

   Még a praetexta lebdes válladon,
Ambrosiát lehel szép üstököd,
S gyengéd orczádon s e kis száj körűl
Rózsák virítnak, mint az Ámorén –
Legszebb, legbájosb Ámor önmagad:
S ím a gynaeceum csendes rejtekéből
Kiszökve, már a vérmezőre futsz,
Hogy ott azok közt léphess fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? S te hiszed talán,
Hogy itten oly harcz veszi kezdetét,
A melyet egykorúid, a tavasz
Virággal elhintett pázsitjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te úgy hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a szerint
Rengetni a földet, mint midőn az ifjabb
Caesart és Armidort, nemök fö díszeit,
S a hattyunyakkal, mely veszélyt hozott volt
Laedára, most is büszke Jupitert,
S a nagy serényű, vén Bucephalust,
Ki még ifjú a kedves kis tehernek,
S Brutust, a talpverőt, és Fittet s Foxot[2],
Egymásnak itt is ellenségeit,
A stadiumban addig fékezed,
Míg a kelő port a tajték eloltja,
Mely a kifáradt ló inán lefoly?
Oh élj korodhoz illő kényeidnek!
A mely dologra kelnek társaid,
Az férfilelket kíván s férfikart.

   Dicső atyádnak gondos bölcsesége
S példája benned mit tehettek s tettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanúltad
Te őkörúlte, tízet s másfelet
S pácsit miként tégy, s a bohó pagátot –
Oh mely öröm! s mely ész! – elfogni, hogy
Fogát csikarva kél fel titkolója,
S átkozza az őtet üldöző szerencsét,
És a napot, mely szűlte, mig köre
A győzödelmesnek paeant kiált.
Sem a mit a nagy házak magzati,
Atlási egykor honnunknak, legelső
Gonddal tanúlnak, hogy gillétjöken
Két sorban alljon-e, vagy egyben, a gomb,
S nankin legyen most, bársony majd nadrágok,
S cravátjokat bodorral kell-e még is,
Vagy már bodor nélkül, megkötniök.
Te nem tanúltad ezt, és nem tudod:
Ez a komornik gondja s a szabódé.
Ezek helyett én tégedet Zsibónak
Larariumában, tűzpadod körűl,
Atyád beszédit és vendégiét,
Már messze túl az éjfél nyugalomra
Szólító óráin, el nem telhető
Gyönyörködéssel, láttalak, fülelni.
Hiába hinté Morpheus altató
Mákját szemedre: meg nem zsibbadott az.
S mint hűltem el, midőn a kis fiú,
Ki, atyja térdén nyájasan fetrengve,
Egyedűl, lovában látszott élni, mellyet
Tanúlt kezekkel a gyertyák viasz
Csordúlataiból képze, lángra gyúladt
A consul ellen, a ki megfeledvén
Hogy ő elébb volt atyja gyermekeinek
Mint consul,őket bárd ala vetette,
S társára nem tolta a birói tisztet!
Vagy akkor, a midőn még csak kilencz
Esztendős Atilánk, az áltatásnak
Úgy kára nélkűl, mint az Aeschylus
Színén a férfimaszk az asszonyrollát[3]
Csudálkozásra méltó tűzzel játszád
Most a nagy bajnokot, majd a nagy embert!
S ím teljesedni látom, a mit akkor
Előadásod igéző hatalma
S személyes bátorságod által el-
Bájolva, tőled örvendéssel vártam,
Te, a ki még öt év előtt remegve
Kéréd Zilahnak felgyűlt rendeit[4],
Hogy ők a kisded uj Papíriust
Benn a tanácsban lenni szenvedjék meg,
Mint Róma szenvedé meg a magáét, –
Most, még öt év után legény, vezérled,
Lélekben bátor férfi már, egy százát;
S alattvalóid a pelyhetlen allú
Kis tiszttől vesznek bátor férfilelket.
De bátor férfilelked, szólj, talál-e
Kész teljesítőt a még gyermekkarban?
Elég a tisztnek csak gyúlasztani
A tőle függő serget? vagy példával
Kell inkább éreztetnie, hogy ő
Azért legelső, mert legérdemesb.

   Nagy őseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak érte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Keblednek szép tüzét, hogy a dicsőség
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is őérte: s a mely ágat
Minerva tört a néki szentelt fáról
Atyád nagylelkű anyja[5] homlokára,
Kivánatidra, mint a mely Ferencznek
Készült zászlóit ékesíteni[6].

   A koczka meg van vetve. Menj tehát,
S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küzdj a dicsőség fényes nimbusáért.
S ha Mars haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni bátorodtál,
S fejedre rántja villámpallosát,
Óh, fogjon Aphrodite védködébe!
S ő, a ki Parist[7] a harcz vésze közzűl
Elkapta, kapjon el most téged is!

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Alább a szerkesztő megjegyzései olvashatók a verses levélhez, Kazinczy Gábor kiadásának jegyzete alapján:
    Az ifjú Wesselényi 1796. decz. 31-ikén született. A pozsonyi diéta 1808. felkelést rendelvén, Erdély követte a példát, s fegyverbe költ. W. a maga egyetlen és még ekkor csak 12 esztendős, de tanításai, példája s testi gyakorlások által kora felett megérlelt, szép alakú gyermekét megyéjének (Közép-Szolnoknak) seregénél kapitánynak s maga segédtisztjének nevezte ki, s a kis tiszt, mint a mennyköveket tartó Ámor az Alcibiád paizsán, 1809. mart. 23. osztályát Nádorunk előtt N.-Károlyban, nagy javalást nyerve gyakorlotta.
  2. Caesar, Armidor, Jupiter, Bucephalus, Brutus, Pitt, Fox – a zsibói híres istálló díszei.
  3. Mint az Aeschylus szinén – valamint a görögök színpadi játékaikban nem ártott az az illusionak, hogy az asszonyok rolljait asszonyi ruhákba s lárva alá rejtezett férfiak játszották: úgy nem az itt, midőn a bajnok Attilát, egy 13 esztendős gyermek játszotta.
  4. Zilahnak felgyűlt rendeit – A 13 esztendős W. az atyját a vármegye markális gyűlésére bekísérte, s a gyűlést még akkor el nem kezdett Rendekhez egy rövid megszólítást tartott, hogy mint Papirust a római atyák... Ifjaink, kik nem tudják a történetet, de tudják, mi a pagát és a pácsi s a halberzwölfe, megkérdhetik azoktól, a kik ezeket nem ismerik.
  5. Atyád nagylelkű anyja – Báró Vargyasi Dániel Polyxena. Ez a tudományos nevelést kapott s deákul olvasó, szóló és író asszony minden tekintetben méltó vala azon tiszteletre, melyben polgártársai által tartatott. II. József hallá hirét, fölkereste, s nagyobbnak találta, mint gondolta volt. Levelet kért tőle fiához, ki akkor egy Lengyelországban fekvő huszárseregnél szolgált. Nagy lelkét mutatják nevezetesen egy könyvébe tett sorai, melyek által fiát inti annak olvasására.
  6. Ferencznek készült zászlóit ékesíteni – Wesselényi Ferencz a nádor.
  7. A ki Parist – Nem a francziák városát, a mit a halberzwölfe űzői talán gyanítanak, hanem a Menelaus szép asszonya ellopóját, Homernél, az Ilias III-dik könyvében.