Bánk bán/Harmadik szakasz

A Wikiforrásból
← Második szakaszBánk bán
szerző: Katona József
Harmadik szakasz
Negyedik szakasz →
Melinda szobája

ELSŐ JELENET[szerkesztés]

BÁNK (az asztalnál állva kezére bókolt).
Hazudsz!
MELINDA (előtte térdepel).
Igen; mióta hitvesed
Megszünt Melinda lenni, mindenik
Vétek lehetséges. Hazudni? óh!
Oh vajha angyalom lehetne az.
BÁNK
Mit térdepelsz? az Isten nincsen itt -
Állj fel! beléphet egy meráni állat,
És azt hihetné: őtet illeti.
(El akar menni, de ismét visszajön.)
Hát nem cselekszed?
MELINDA (térdein eleibe csúszik).
Ölj meg engemet
Bánk! ölj meg engemet -
BÁNK
S egy semmi asszonyt!
MELINDA
Oh Istenem! de én nem az vagyok.
BÁNK
Ártatlan? és az udvar nyelve e
Névvel nevezte-é becsűletem?
MELINDA
Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud
Mindenkor - ez ne mondjon engem annak,
Ah, én szerencsétlen személy vagyok!
(Lerogy a földre.)
BÁNK (felemeli).
Szegény, szerencsétlen Melinda!
(Merően néznek egymásra.)
Mit
Akarsz? Mi kell? tehát engemet, mint
Egy Tantalust az el nem érhető
Végcél után csak hagysz kapkodni? - Sírsz?
Felelj; de szóval, és ne így! hiszen
Szép könnyid elbúsíthatnák az ég
Lakosait, s az angyalok magok
Szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én
Igy férfi nem vagyok. (Elereszti.) Még sem hiszek.
Ottó, s Melinda, egyaránt örültek! -
MELINDA (térdeit kulcsolja).
Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!
Én bűntelen vagyok. Oh, ne mondd meg ezt
Testvéreimnek: nem feleség - anya.
BÁNK (belök egy oldalajtót).
Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?
MELINDA (sikoltva felugrik).
Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak
Most? - Átkozott! - (Merően néz maga elébe.)
Atya-átok egy anyáért!
BÁNK
Mint vándor a hófúvásokban, úgy
Lelkem, ingadoz határtalan
Kétség között, s eszem egy nagy óceánban
Lebeg, veszejtve minden csillagot.
MELINDA
Atya-átok egy anyáért! - Kábaság!
Ha a szegény hold férjhez adja szép
Leányait, mondjátok, hogy királyi
Lakadalma van két nyíl-lövésnyire.
BÁNK
Boldogtalan! -
MELINDA
Jó név. Pokolbeli
Tűz ége csontjaimban s a királyné
Aludni ment - álmos volt. Ébredezz!
Add vissza gyermekem, te nagy királyné!
(Elsiet.)
BÁNK
Menj, menj hová a történet viszen! - -
Úgy, úgy! aludni ment - álmos vala.
Helyes, helyes, meráni asszonyom! - Nap
Küldd oktalan Phaétonod, hogy a
Világot öszve meg-meg öszverontván,
Pörköljön engem is pokolra le!
De istenemre, lehetetlen mégis ez -
Nem! nem lehet! Tanácsot álmod e
Szív, s a kimérhetetlen irgalom
Által susogja azt a jó reménység
Lelkembe: nem lehet. - Setét remény!
(Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.)
Ne rontsa ezt el a világod, oh
Auróra!
Hiszen Melinda úgyse tudja, mit
Beszéle - - ég, és föld! de hát ki az
Oka, hogy szegény nem tudja mit beszél?!
És a királyné álmos volt! - Nem-é? (Megijed.)
Hah!
Mely gondolat lesz agyvelőmben első
Zsengéjekor már meghatározás? - -
Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! -
Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom
Felett, megéledő becsületem! (El akar.)

MÁSODIK JELENET[szerkesztés]

IZIDÓRA (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép).
Kiállhatatlan!... Elfelejtkezél
Rólam, gyalázóm? Úgy hát zárodat
Kitörve karjaimmal, megmutassam,
Hogy Bendeleiben Egenolf vére foly
Ereimben? és - nagyúr, ki adta azt a
Hatalmat, engemet hogy itt bezárj?
BÁNK (csak maga elébe néz).
Ha engemet Prometheusom csak egy
Hangyának, és az égi tüzet talán,
Még abban is sajnálva, hogy hideg
Szerszámnak alkotott meg volna, úgy
Szolgálatodra tán lehetne hangom -
IZIDÓRA
Nagyúr! királynénak barátja a nevem.
BÁNK (elébe mutat).
Nézd, nézd az árnyékot - hallgass oroszlán,
Az a királyné - oh hazug! csak árnyék.
IZIDÓRA
Bán, bán, mi lelt téged? - Nagyúr, mi lelt?
Könyörületességből felelj -
BÁNK
Ki innen!
IZIDÓRA
Megengedek, mert meg vagy háborodva.
(El akar.)
BÁNK
Egy szót csak irgalmas lélek: hiszem,
Éjjel Ottóval még a mulatság
Után soká beszéle a királyné -?
IZODÓRA
És a kegyelméből csaknem kijött:
De majd Melinda megbékélteté. (Elsiet.)
BÁNK
Kígyói nyelv! - Megbékélt; álmos is volt!
Szépen kidolgozott csalárdkodás -
Igy megcsalatva egy pokolbeli
Kísértet által, akitől levésekor
Már úgy megundorodott az alkotó,
Hogy félben hagyni dolgát kénytelen volt.

HARMADIK JELENET[szerkesztés]

TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog).
Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.
BÁNK
Útonálló!
TIBORC
Igazán? lehet meglátni képemen?
BÁNK
Minek is becsület emberek között!
TIBORC
Való igaz; megőszült a fejem.
BÁNK
Miért?
TIBORC
Időm eljárt, jaj s panasz közt.
BÁNK
Azért teremtettem -
TIBORC
Köszönöm. Ma már
Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.
BÁNK
Munkálkodó légy, nem panaszkodó -
TIBORC
Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer
Hazámba - élve látnád a panaszt
Előtted. Mért valék becsűletes!
Holott gazember lévén, mostan is
Tied lehetnék.
BÁNK
Mely boldogtalan
Az, akinek bármely bilincsei
Boldogtalan módon oldóznak el!
TIBORC
Oh, mint örültem, hogy szabad levék!
BÁNK
Mikép örültem és bilincseimnek!
TIBORC
Hiszen való, hogy jó is az: de már
Mióta a merániak -
BÁNK
Hah! - oh!
TIBORC
Sok pénzre van szükségek: és mivel
Mi annyit adni nem tudunk, tehát
Sovány nyakunkra izmaelitákat
Ültettek - ez már égbe kiált.
BÁNK
Piha!
TIBORC
Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:
Most már gazember is lennék; de késő -!
Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?
BÁNK
Haramia - nincs itt más kigázolás.
TIBORC
Ma éjtszakán először kezdtem el
Próbálni azt a mesterséget; oh
Hiszen beteg feleségem és öt éhes
Porontyaimnál szívem majd kiugrott.
De látja isten, hogy nem értem azt.
Lenn a királyi ház előtt soká
Ólálkodék. Vígan valának abban.
És sokszor azt vettem csak észre, hogy
Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám
Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.
Akkor lopózkodtál be a kapun -
Hallám az őrzővel beszédedet -
Én is tehát utánad mentem, és
Mivelhogy azt meg tudtam mondani:
Ki ment be oly titokba, mindenik
Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.
BÁNK
Pih! minden e szerént tehát hamis
S megcsal, - keresse bár az ember a-
Hol akarja - legtisztábbnak mutassa
Magát, de egyben mégis mocskos az.
TIBORC
Mért bélyegez meg a szükség vele!
BÁNK
De hogyha jól meggondolom: maga
A tiszta hívség, oh! - de, ej, mi meg-
Gondolni is való van itten? a
Hívség? Kisértet, melyről minden ember
Fecseg; de még nem látta senki is.
TIBORC
No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy
Velem beszél. -
BÁNK
Beszélj, beszélj; igen
Jól hallom én panaszod; de magam
Panasza is beszél -
TIBORC
Uram teremtőm
Még a nagyúrnak is van? - No hát
Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy
Titkos szövetségben hitét letenni.
BÁNK
Ha! - ezt hogy elfelejthetém - istenem!
TIBORC
Van más kigázolás? - vitézkedést
Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz'
A háborúban szabad fosztani.
E gondolat legjobbnak látszatott.
BÁNK (búsan néz ki az ablakon).
Magyar hazám! -
TIBORC
A jó merániak
Azt háború nélkül is megteszik; mert
Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a-
Kiket tulajdonképpen tán nem is
Lehetne embernyúzóknak nevezni,
Nyúzásra bőr kivántatik, holott
Azt a merániak magok lehúzták
Már csontjainkról; így tehát ezek
A húsba kénytelenek bemetszeni -
Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de
Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak
Haszon lehessen. - S a nagyasszony -?
(Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)
BÁNK (fejét az ablakfához nyomván).
Oh!
TIBORC
Ő cifra és márványos házakat
Épittet; és mi - csaknem megfagyunk
Kunyhónk sövényfalai közt -
BÁNK
Átkozott!
TIBORC
Ő csorda számra tartja gyűlevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztúlnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
BÁNK
Hogy úgy van!
TIBORC
Ők monostort, templomot
Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
Megzengenek, hogy a zarándokok
Táncolni kénytelenek a sáros útcán;
Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
Melyben magát az ember egy becses
Védszent előtt mutathatná meg a
Templomban.
BÁNK
Oh, buzogj vér! csak buzogj!
TIBORC
Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
Szegény paraszt az úr elébe nem
Mehet be többé - úgy rendelte Béla
Király, s merániak hasznát veszik -
Hisz' öszvekarmolázná a szegénynek
Patkója a szép síma padlatot!
S ha tán utolsó fillérünkre egy
Törvénytudó felírja a panaszt:
Ki írja fel keserves könnyeinket,
Hogy jó királyunk megláthassa azt. - -
BÁNK
Te Isten!
TIBORC
El kellene pirúlniok,
Midőn ezüst-arannyal varrt övek
Verődnek a lábszáraikra, mert
Véres verejtékünk gyümölcse az.
Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
Kötnének inkább a hasokra, - leg-
Alább csak úgy külsőkép is mutatnák
A gyászt azon szegény nyomorúltakért
Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
A sírba döntenek -
BÁNK
Tűrj békességgel -
TIBORC
Tűrj békességgel, ezt papolta az
Apáturunk is sokszor: boldogok
A békességesek, mert isten fiainak
Hívatnak, - úgy de tömve volt magának
A gyomra. Istenem! mi haszna! ha
Szorongat a szegénység: a pokolt
Nem féljük - a mennyország sem jön oly
Szép színben a szemünk elébe.
BÁNK
Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk
A jó barátot, ellenséget; és
Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:
Szánom keserveiteket, emberek!
TIBORC (nevetve).
Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol
Már oly sokat velünk, ha zsebe
Tele van - hisz' a természet a szegényt
Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.
Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -
Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell
Az élhetetlenek sorsát, minek-
Előtte megtudhassuk szánni is.
BÁNK (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).
TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).
Huszonhat esztendő előtt vala ez
Még gyenge ifjonc voltál. - Jáderánál
Egy rossz velencei akart tégedet s
Atyádat - Ej, hisz' az régen vala!
BÁNK (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy
erszényt nyom a markába).
Engem s atyámat - menj, menj, menj Tiborc.
TIBORC
Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik
Szűkölködőnek? visszaadja-é
Ez a halottakért hullt könnyeket?
Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
Zsivány, tömött erszényeiddel együtt
Ne lopja el nagylelkűségedet.
BÁNK (méltósággal).
Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?
TIBORC (térdre rogyik).
Uram-
Isten! hisz' azt karom, hogy vesszek el.
Én nem vagyok gonosztevő - azért nem
Bátorkodom magamat elölni, mert az
Isten haragjától félek.
BÁNK
Tiborc!
Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-
Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.
Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él
Még Bánk.
TIBORC
Igen - kedves szomszédok! él
Még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.
(Sírva elmegy.)
BÁNK
Atya? - úgy - ez is még hátra van -
(Megáll a belökött ajtónál.)
Hah! fel,
Fel puha ágyadból gyermek, nehogy
Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)

NEGYEDIK JELENET[szerkesztés]

BIBERACH (jön).
Bán! Asszonyod magánkívül futott el.
(Az oldalszobába besiető Bánk után néz; azután egész
maga alkalmatosságával le akar ülni, de a visszajövő
Bánk tekéntete visszatartóztatja).
BÁNK (az álmos kis Somával jön vissza).
Ne sírj, ne sírj gyermek; hisz' egyszer akkor
Ébredni kell. (Vezetvén kifelé.) Menj tigrisek, fene-
Vadak közé, szelidíts hiénát,
S ha mindened feláldozván nekik,
Hálaadással megnyalják kezed -
Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd
Örömmel: oh még is találtam embert!
BIBERACH
Bán! őrülést mutat tekénteted!
BÁNK
Tudom, tudom: de hallom is közel-
Létét eszem lerontatása hír-
Kürtjének, és azért kivánom azt
Használni addig, míg egészen el nem
Veszejtem. (El a fiával.)
BIBERACH
És magam maradjak itt!
(Utána néz, azután járdogál.)
De nem hiszem biz' én, a gyáva herceg
Hogy boldogult. - Gyanú kinozza Bánkot.
(Leül.)
Egy sincsen a sok emberi indulat
Közt, melynek oly kevésbe kerüljön a
Képzelt lehetség általöltözése
Az igazra, mint a szerelemféltésnek.
(Maga eleibe nézvén, egymásra tett lábait lógatja.)
Biz' úgy.

ÖTÖDIK JELENET[szerkesztés]

OTTÓ (lihegve fut be).
Jó, hogy talállak - oh, de mért hogy itten
Talállak, itten, Bíberach?
BIBERACH (felemelkedik).
Igen.
Oly sárga a herceg, hogy jött ide?
OTTÓ
Tudom-é, hogy? - és te Bíberach is itt?
BIBERACH
Igen. Te reszketsz, jó uram! mi baj?
OTTÓ
Segíts, segíts!
BIBERACH
Hogyhogy?
OTTÓ
Néném kerestet.
BIBERACH
Az semmi sem.
OTTÓ
De hátha mégis -
BIBERACH
Úgy
Hát menj el. -
OTTÓ
Ő kerestet; érted ezt?
BIBERACH
Értem.
OTTÓ
Melinda ott van. Bánk is itthon.
BIBERACH
Láttam.
OTTÓ
Melinda - reszketek.
BIBERACH
Soha
Bizony -
OTTÓ
Nem a nagyúrtól - nem az egész
Országtól; én csak rettentő királyi
Nénémtől irtózok; mert hogy gyanút
Ne tenne Myska bán által kerestet.
Elmenjek-é? hová menjek?
BIBERACH
Csak amely
Hely legközelb van hozzá: ott nem is
Keresnek. - Édes hercegem, de hát
Mért félsz; talán vétettél ellene?
OTTÓ
Te kérded azt, tanácsadó? te?
BIBERACH
És
Volt annyi lelked azt követni, herceg?
OTTÓ
Csúfolsz, csavargó?
BIBERACH (szepegve).
Megesett a dolog?
OTTÓ (elfogódva szegezi a földre szemeit).
BIBERACH
Hallgatsz? - no - élj szerencsésen.
OTTÓ
Hová?
BIBERACH
Elég nagy a világ.
OTTÓ
Engemet akarsz
Elhagyni? - rémítőn fogok fizetni
Gazemberes tanácsodért.
BIBERACH
No még
E volna szép! - Én szabad ember vagyok.
OTTÓ
Reszkess!
BIBERACH
Miért nem? Gondolod, hogy a
Felháborított tengert meg fogod
Állítni, hogyha egyszer egy habocskát
(magát érti)
Vessződdel el tudsz széjjel ütni?... mit? -
No, nézd ezen kevés hajat.
(Maga hajából igen keveset morzsol ujjai közé.)
Nem is
Méltó azon kis fáradságra, mellyel
Ki lehetne rántani - ha most ennyivel meg
Tudnám szerencséd váltni, hidd el azt
Nem tartanám méltónak e csekély erőre.
(A legnagyobb hidegséggel.)
Még gyermekekhez nem bocsájtkozék le,
Mióta csak megszűntem hinni azt,
Hogy a tanítómnak vesszőitől
Reszketne minden ember. Jobban ismérsz
Jó hercegem, mintsem hogy azt reméld,
Egy Bíberachot egy mesés manó is
El fogja tán mindjárt rémíteni.
Első bejöttöm a világra megölt
Már egy anyát, s bús tékozló atyám
Gyűlölni kezdett, - én is rajta kezdtem
Gyűlölni minden embert. Néha jól
Megöklözém. Egyszer végre feladott.
Bűnöm bocsánatjáért, ölni, a
Szentföldre kellett volna mennem; és
Az atyám megitta volna addig otthon
Minden vagyonkámat. Nem mentem. Akkor
Bedugtak egy klastromba, hogy pedig
Még életemben szentté lenni kedvem
Nem volt, kiszöktem a falak közűl.
Minden vagyon nélkül, köszönhetem,
Hogy ott tanultam; s így az emberi
Vakságból éltem; - elég az ostoba! -
Ritter, paraszt, szegény, úr, hercegek
Lettek barátjaimmá, és csak egyszer
Forrt szinte a torkomra. Nem kivánom
Hogy többet úgy legyen. (Menni akar.)
OTTÓ (eláll szeme, szája).
De oly hideg
Vérrel?
BIBERACH
Miért nem? Én beüthetem hűs
Vérrel Lucim nyakába kardomat,
Hát tégedet miért ne tudjalak
Hűs vérrel itten hagyni? - Hogyha úgy áll
Előttem egy valaki, mint férfiú,
Biz' úgy ijedni meg tudok magam
Is - most nem.
OTTÓ
A nyugalmamat tekintsd,
És adj tanácsot e zavarba, kérlek.
BIBERACH
Hahogy te is szavadnak embere
Lettél s beteljesítted volna szép
Igéretid - legengedelmesebb
Lett volna Bíberach. A sok jutalmat
Özönnel ígérted, mely egykor a
Vénségemen segítsen: - és nem úgy lett.
Tudván, hogy a hasonló emberek
Kények szerént várják meg a tanácsot,
Kétféleképpen adtam mégis azt,
És rajtad állt abban választani.
Most hát sziszegj azon gödörben, a-
Melyet magad véstél magadnak. Azt
Csak meg fogod nekem bocsátani,
Hogy érted én is abba esni nem
Kivánkozok?
OTTÓ
S valóban oly gödörben
Lennék? Tanácsolj Bíberachom! Oh
Ha vallásomat kivánod - ím
Megesmerem, hogy vigyázatlan
Voltam; de nem, sőt oktalan.
BIBERACH
Mi, mi?
Még oktalan? - Ti földi istenek,
Soha oktalan nem tesztek semmit is;
Az égi isten adja nektek az
Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját;
Kérdezd, s megesküszik reá akár-
Mely embered. - Te mindenféle földi
S mennybéli bölcsességek összessége!
Igy hát hogyan lehetsz te oktalan?
OTTÓ
Ember! csak egy szót még, vagy egy nyomot
Tovább s fejed lábadnál fog heverni.
Bolondokat lelhetsz; de engem a
Szerencse itt uraddá tett -
BIBERACH (kissé megdöbbenve).
S miért
Tartóztatod tehát intésedet, hogy
Végére járjon életemnek? Úgy,
Úgy! ölni tudtok, jó urak: bezzeg
Ha életet tudnátok adni, akkor
Érdemlenétek meg az uralkodást.
Még eddig egy kevésre becsültelek,
De most idétlen rémítésedért
Megvetlek. Útálnám magam, ha abban
A hiedelemben hagyhatnálak el,
Hogy testi-lelki híved voltam: - engem
Csak a haszon kötött hozzád -
OTTÓ
Vitéz!
BIBERACH
Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a
Nagyúr - való, hogy éktelen dühös
Lett, midőn a dolgot felfedeztem -
OTTÓ (kardot ránt).
Még ezt is? Ördög! -
BIBERACH (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét).
OTTÓ (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach megy. Ottó
segítségért akar kiáltani).
Hej!
BIBERACH
Ne szólj - uram!
(Hidegen visszatér.)
Én elmegyek. Te megfogathatol:
De jól tudod, hogy én egyedül tudom:
Ki volt Fülöp királynak gyilkolója! - -
(Megy.)
OTTÓ (elhanyatlik).
Várj, Bíberach - ne menj! várj! várj!
BIBERACH (elballagva).
Soha!
OTTÓ (rimánkodva siet a hátra se néző után).
Várj! Várj! - (Midőn utólérte, ledöfi.)
Pokolba veled alávaló! -
Ahol Fülöp nem fog reám kiáltani. (Elsiet.)
BIBERACH (visszafordulván, kardot rántott Ottóra; de elgyengülve
botlik azon keresztül a földre).
Pih! ez gyalázat. - Átkozott! halálos
Ágyad felett kétségbeesésedet
Kacagja árnyékom. - Gyilkos! segítség! -

HATODIK JELENET[szerkesztés]

MYSKA BÁN (jön többekkel).
Rejtsd el magad herceg, kér a királyné
Hol van? szavát hallottam. Hej! mi ez?
BIBERACH
Ottó döfött le - hátul - óh segíts -
Gyógyíts - azért nagy dolgokat fogok,
Bán, felfedezni, melyek a királynét
S hazádat illetik.
MYSKA
Hazámat? oh
Hozzátok őtet frissen hát utánam!
(Felemelik Bíberachot, ki a kezük közé hanyatlik.)
Függöny
Második szakasz Bánk bán Harmadik szakasz Negyedik szakasz