Bánatos holdvilág
A fáradt holdvilág oly rest és álmatag ma,
mint bájos, lanyha hölgy elomló vánkoson,
ha elalvás előtt langy ujja simogatva
szép keble vonalán könnyeden átoson.
Lágy felleglavinák színselyem síma hátán
körülnéz elhalón s bágyatag elhever,
hosszan alélva a sok fehér csoda láttán,
mely dús virág gyanánt a kék egen kikel.
S ha néha-néha, rest buvában, lopva, rejtve,
földünkre lankatag egy néma könnyet ejt le,
egy bús poéta, ki jámborul fennviraszt,
e könny sápadt vizét hűs tenyerébe kapja,
ahol színjátszva ég, mint egy opáldarabka,
s hová nem lát a nap: szívébe rejti azt.