A lap feldolgozottságának foka

Bálkirálynő temetése

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bálkirálynő temetése
szerző: Ábrányi Emil


S a halál, meghajtva magát, oda lépett,
Zörgött a bokája, mint sebes orsó:
"Szép hölgy, ez a tour az enyém! Mehetünk!
Lebbenjen a tánc, az utolsó!
Elegáns vagyok én is, sárga, sovány,
Táncomban semmi hiba!"
S félig vonakodva, félig kimerűlve
Oda dőlt a rideg váz karjaiba.

Fölkapta s repűltek szívszakadásig,
Míg elapadt, megszünt a lehellet.
"Itt a szünóra! Tudok én pihenőt:
Ott van a város külső fala mellett.
Sok szép deli lánykát vittem oda!
Víg bálra, kacajra, gyönyörökre
Vágytak örökké. És mostan a táncot
Pihenik lenn nálam... örökre!"

Nem fínom uracskák: durva legények
Hoztak koporsót. Ott alszik a lány.
Az utolsó füzértánc hervadt maradéki
Koszorúként függnek ravatalán.
És a reporter, ki hasábokat írt,
Hevűlve táncán, szépségén,
Röviden odadobja: - "Meghalt s temetik
Holnap... Nyugodjék békén!"

Ráadták fényes báli ruháját.
Kitűnik a termet isteni bája.
Sohasem volt szebb, szendébb, ragyogóbb,
De senki sincs, aki csodálja.
Hizelgő szó nem száll körülötte,
Aki egykor úszott a bókban, -
Csak egy virrasztó, álmos öreg asszony
Dörmöl, dünnyög imát a sarokban.

Lábát, a parányit, báli cipőcskék
Lágy selyme karolja puhán, kecsesen;
Nem fognak kopni, szakadni, habár
Hosszú, örök útra megyen!
Keze, melyben a büszke, kacér legyező
Száz hiu szívnek léha szerelmét
Hevitette, szitotta: most alázatosan
Szorongat egy feszületkét.

A gyászkocsi megjött. Lassu lovak
Mennek ki döcögve véle.
Villám-fogaton ment egykor diadalra,
Szépség remek ünnepére,
Hol a pályabirók ámulva susogtak
Hódolatot, nem itéletet.
Most majd a mélység nyüzsgő csoportja
Mond véleményt szépsége felett.

A pap, a sirásók s néhány rokon
Oda állnak néma körbe.
Röviden búcsúznak a sír peremén,
Azután lebocsátják a gödörbe.
S akit rózsával hintett a világ,
Most arra rögöt dobálnak
Irgalmas nézők, akik éppen
A nyilt sírhoz közel állnak.

De az udvaroncok szép hada hol van?
Nem jött el azokból senki. Pedig
Ezekért táncolta halálra magát,
S most a királynőt mégsem követik!
Mikor elment a nép s bús dombja fölött
Elfoglalta helyét a magányos enyészet:
Csak egy alak állt ott hosszan - az az egy,
Akit egykor kacagva lenézett!