Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Endrédi Bácsmegyeihez
Legújabb hír gyanánt jelenthetem, hogy Szentpéteri megérkezett, örvendve írnám ezt neked, barátom, hahogy a toldalék, mely mellé lesz vetve, minden örömeimet s örömeidet kétszeresen el nem mérgesítené. Barátom, légy férfi, s készülj egy váratlan történet értéséhez — az Nincsit illeti. Tegnap érettem külde. Megjelentem. Egy csomó írással jött ki hozzám. Én úgymond, ime e leveleket az úr barátjától vettem. Környülményeim úgy kívánják, hogy válasz nélkül adjam által az úrnak. Jelentse neki szíves tiszteletemet, s tegye bizonyossá hálás s állandó barátságom felől. Kővé váltam előtte, s meg nem foghatám, mi ok által indíttatik. — A lépés, melyet tevék, felele tetszetes zavarodással, ezt úgy kívánja. — Nem értettem. — S az úr nem tudná, kérdé, hogy mátka vagyok? Mire való itt e tettetés? — Elhitte állításomat, hogy semmit nem tudok, s jelentette, hogy Szentpéterivel jegyben vagyon. — Az Istenért! mondám, mit követett el nagysád? s mit Szentpéteri, ki talán nem is tudja, hogy e kincstől barátját, jóltevőjét fosztotta meg? Atyja belépett, s Nincsi eltűnt, minekelőtte kérdéseimre felelhetett volna. Jónak láttam tartalék nélkül szólani Surányival, s kimondám neki, hogy cselekedetén eléggé álmélkodni nem tudok. Szándékod előtte tudva volt, ismeri charakteredet, bízhatott hozzád, s leányát mégis Szentpéterihez adá, holott az elsőség bármely oldalról tekintsük, a tiéd. Vállat vonított, s azt feleié, hogy a leány destinatiója a házasság; az erkölcsöknek megromlásában, midőn ifjaink nőtelen szeretnek maradni, az a tiszte minden gyermekeit szerető s bölcs atyának, hogy leányát, mihelyt érette magát oly ifjú jelenti, a kivel neki boldog életet igérhet, kiadja; volt egy idő, melyben mind tulajdon érdemeidre nézve, mind atyád emlékezetéért óhajtotta és remélte is, hogy te lészesz veje, de te magadat soha nem jelentetted, s ő a bizonyost a bizonytalanért el nem szalaszthatá; Szentpéterinek személyes érdemein s ifjúságán kivül fényes születése s szép birtoka vagyon, s szerencséjét futni elkezdette: te a magadét, Isten tudja, mely különösségek miatt, elmulasztottad, s birtokodnak egy része onkelednek rendelésétől függ, mely annak csudálatosságai miatt kétséget szenved; s több ehhez hasonló dolgokat. Forrott vérem, látván, hogy egy köztiszteletü s különben valóban nagy ember ily kicsiny módra gondolkozik, kimondám neki, hogy te ismered a dolgok becsét, s alkalmasan tudod, mit ér az a titulus, melyben az üres főkkel együtt sokszor még a jók is oly sokat keresnek; s ha kedved volt volna szolgálatot venni, kegyelmében lévén a nemzet elsőjének, s nagyjaink által megkülönböztetvén oly könnyen boldogíthatád vala magadat, a hogyan már egynél több barátodat boldogítottad; örökséged pedig kérdést nem szenved. De ha te minden pénz és születési fény nélkül akarnál is valamely házhoz csatlattatni, azok által, a kik reád méltók, nagy örömmel fogadtatnál. Azt felelte, hogy a dolgot úgy tekintem, mint igen hív barát, s reám bizza, hogy már most tekintsem mint eszes atya; s érdemének azon érzésével, mely oly sok embert megzavart, és a mely másban dölyfnek fogna magyaráztathatni, elhallgatott. — A lépés, a mint látom, visszavonhatatlanul meg vagyon téve, s illő, hogy a mélt. úr szavát állja, noha kérdés, .ha gyermeke a cserében nem veszt-e, mondám félig epével, félig megháborodva, s eljöttem.
Mint viselé magát Nincsi, önként hajlott-e, vagy kényszerítetett? azt lehetetlen volt kitanulnom. Előttem az legcsudálatosabb, hogy Szentpéteri a te szerelmed felől semmit nem tudott, és mind ez ideig semmit nem is gyanít. Utálnám, ha tudná, mitől fosztotta meg barátját, jóltevőjét. Hogyha későnek nem látnám, szólnék vele; de nem szeretném azt hinni felőled, hogy neked ezáltal szolgálatot tehettem volna.
Hitesd el magaddal, hogy parancsaidban, melyekkel barátságos bizodalmad megtisztelni akarand, híven eljárni fő tisztem s örömem lesz, és hogy esetedben nálamnál szívesebb részt nincs senki a ki vehessen.