Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 50
Dorog, május 4.
Az vala ám a keserves pillantás, midőn a szekér már készen várt, s én még egyszer végig mentem a szobákon, s mindent oly pusztán, az ablakokat mind nyitva láttam, s elgondolám, hogy őket most mindjárt be fogják tenni, s ki tudja, ki nyitja meg. Többé benne nem lakol! nem többé soha! soha! Elborzadtam, s mentem. — Az a szép remény, hogy e szobákban valaha boldog napokat fogok tölthetni Nincsimnek karjai közt; hogy valaha, ha majd kifáradva hivatalomnak dolgaiban azon örömmel vetem magamat neki, a szeretettnek karjai közzé, hogy nem éltem haszontalan, s amott egy ügyefogyottat védettem, itt egy elakadott érdemet elősegéltem, egy gonoszt visszatoltam, — ah Marosi! hová levének mind azok a ragyogó kilátások? — Oda minden! minden! és örökre!