Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 37
Vannak pillantatok, melyekben a leggondosabb vigyázat nélkül nem lehetsz ura magadnak. Ha pedig a körülmények veszedelmes pontba ütődnek, hágj által bár csak egy hajszálnyit, s oda vagy örökre. Ily pillantatot ada nékem próbául a gondviselés, s megbukám. Elragadtatva a legtüzesebb indulattól, részeg hevemben elvesztém bizodalmamat hozzá, s azt véltem, hogy én, a ki egy-két ízben magam is kisegélém magamat, minden árnak ellent fogok állhatni. Ezen magamelhivésével, ezen erőmbe vetett kevély bizakodással fogadám el a Nincsi szüléinek meghívásokat egy bálra. Megjelentem, s ez az elmenetel gyilkosom leve. Azt az elcsendesűlt tüzet, azt a szentelt gyönyör elcsendesült tüzét, mely most epedve s titkosan lángolt Nincsinek szemeiben, azt a — minek nevezzem? — azt a leányos viseleteket, mely nekik annyi bájt ad menyegzőjök napja után — nem tudtam azt kiállani; azt a kisugárzását a leghevesebb, legboldogabb érzéseknek, mely neki minden kecseiből hatott által reám. Le akarék roskadni az elviselhetetlen súly alatt. Nem bírván tovább magammal az őrülésig tánczolék. Szentpéteriné már nem cselekvé a mit Nincsi cselekedni kevés órával ezelőtt nem átallott; nem tartóztatá az esztelen ifjat; Endrédi nem vala jelen, mások reá nem ügyeltek, s — lásd e szilke vért előttem — ez annak következése.
Ágyban vagyok, erő nélkül; s ez okozza, hogy idegen kéz írja e levelet. A bátyám nem lel vigasztalást, s ha látnád, mit szenved Klári! Siess elvinni őtet! neki ártására lehet, hogy szüntelen körültem van. — Orvosaim nagy tudománynyal s széles, hosszas, bő beszéddel mutogatják, hogy ez nem halálos, hogy csak szavokat fogadjam, még ki fogok gyógyulhatni. Vigasztald tehát magadat, barátom, ha ebben vígasztalásodat lelheted. Én — készen vagyok.