Az utolsó hídfő

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az utolsó hídfő
szerző: Ady Endre
Első megjelenés: Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 20. szám, Justh Gyula emlékének címmel


(Justh Gyula emlékének)

Kevély, szabad magyar, királyi gőgű,
De fajod, néped és a fényes álmok
Hódoló, harcos, hős alázatossa:
Nagy temetések idején mentél el.

Vajjon a Halál békült sziven ütött?
S nem azt mondtad-e: Nincsen itt mit keresnem,
Világok csúf mulását nézni meguntam
S új világokra új kínokért lessek?

Fajod és néped rogyadozó lábbal
Az Ur csodáiért már nem is szitkozódik,
Nem imádkozik: önvére e vad partján
Tartja az utolsó hídfőt.

Jaj, hátha azért mentél,
Mert megindulván a Föld, Tenger és az Ég,
Megindulunk mi is mind teutánad
Magyar harcokat más csillagon keverni?