Az istenek osztozása

Az istenek osztozása szerző: Csokonai Vitéz Mihály

Hogy a vén Saturnus kiholt
     Az egek trónusából,
Már semmi örökös nem volt
     A chaosz sexusából,
A rendek közt nagy lárma lett
A futurus Kronprinz felett
     A mennyei Diétán.

S minthogy az öreg megette
     Részeg fővel fiait
S ezeknél inkább szerette
     Titán atyjafiait:
Megmondták categorice,
Hogy vi legis pragmaticae
     Junót teszik királynak.

Követvén a magyarokat
     Trónusba is űltették
S így a deputatusokat
     Már széjjel eresztették
S a palota ajtajába
Kitett bellica cassába
     Tíz konc papirost[1] hánytak.

Hogy a vének eloszlának,
     Actu lárma támadott,
S az öreg sanctiójának
     Mindjárt nyaka szakadott,
Mert hárman contradicáltak,
A gyűlésre apelláltak
     Az új electióért.

Jupiter, a vén istennek
     Egy ismeretlen fia
Kihírlelte mindeneknek,
     Hogy a nagy monarchia
Őtet illetné s testvérét,
Azért adják ki a bérét,
     Mert ő sem fattyú-gyermek.

Erősségűl produkálta
     Az atyja bibliáját
S ebből mindjárt demonstrálta
     Genealogiáját;
Mert az első paginára,
A biblia táblájára
     Fel vólt írva a nevek.

Az is Notabénébe volt,
     Melyik mikor született,
S hogy Jupitert megette volt,
     A többivel is úgy tett,
De részeg fővel firkálta,
Hogy megholt, recognoscálta
     Azelőtt harmadnappal.

Hozott is erről levelet
     Az egri esperestől,
Hogy ő az, akit megevett
     Az apja mindenestől;
És őt Jupiternek hívják,
Dictum. - Ezt recognoscálják,
     Mert ha nem, ebet fognak.

Nolle velle a mágnások
     Megismerték királynak,
Bátor a szűr alól mások
     Másképpen voksolának.
De mivelhogy a pap mondja,
Bátor bolondok bolondja,
     Fenekestől igaz az.

Kitették hát szegény Júnót
     A papok kontójára,
Jupitert, Neptunt és Plútót
     Juttatván trónusára
Így az erő és a scelus
A venerabilis clerus
     Quidquid oppugnat, ruit.

Mit volt tehát már most tenni
     A szegény királynénak?
Hová tudott tovább menni?
     Hogy a csetepaténak
Véget vessen jó eleve,
Önként apácává leve
     Pozsonyba a Schloszbergbe.

Azonban a successorok
     Cívódnak a trónuson,
Uccu a sok prókátorok
     Kapnak a processuson;
Míg perelt a három gyerek,
A vén Isten-presbiterek
     A táblánál kushadtak.

Jupiter csak azt vitatta,
     Hogy övé az elsőség
S már rég intabuláltatta,
     A királyi felsőség
Specifice őt illeti,
Az öccseit ki is veti
     Minden aviticumból.

Azonban ő insurgens volt,
     Vért ontott hazájáért;
Négy krajcárért majd meg is holt,
     Ha kellett királyáért.
Innet a consectarium,
Hogy tehát az Imperium
     Isten uccse övé lesz.

Neptun úgyis Angliában
     Matróz volt s soká lakott,
S a kapitoliumában
     Ott nem oly sokat rakott;
Osztán ő meg kálvinista,
Én pedig vénebb s pápista,
     Hogy lenne hát az első?

Pluto öcsém nem kívánja,
     Mind Jupiter, a trónust,
Magát kelmetekre szánja,
     Sőt minden apai jusst
Még tavaly, hogy barát leve,
Finalissime kiteve
     Az alfőldi klastromba.[2]

Denique a plebánusnak
     Nincs voksa a világba,
Majd lesz a franciskánusnak
     Elég a mennyországba.
Osztán nekik se gyermekek,
Se lyányok, se feleségek
     Nincsen, csak szakácsnéjok.

Hápoktak a vén istenek,
     Hogy a dolgot hallották;
Igazságokat mindenek
     Egy szájjal kiáltották,
Hogy a kérdést megelőzzék,
Felét süssék, felét főzzék:
     Ez volt a judicium.

Prüszkölt a sok kobak isten
     S rávert a füleivel,
Mint sok kolop mágnás Pesten
     A rongyos Verbőczivel.
Ez volt az egész crisisek,
Sok ökörből lett Ízisek
     Így tesznek ám még ma is.

Komám uram subscribálja,
     Kigyelmeden már a sor,
Az úr majd coramisálja,
     Különben is assessor;
A tanács pecsétnyomóját,
Egy horribilis nagy gólyát
     Nyomnak a decretumra.

Ez bizony, mond Neptun, megvan,
     Hát mi nem is szólhatunk?
Hiszen nekünk is jussunk van,
     Tehát protestálhatunk;
S azért hogy én matróz voltam
És deákúl nem tanúltam,
     Csak király volt az apám.

Tovább is jártam sok papnál
     Az akadémiákon,
S többet hoztam egy schlafroknál,
     S még sok fűzfa deákon
Kis is fognék - hisz tanúltam
Én is, mert ifijú voltma
     S rhetor Oxfoniában.

Azért hogy boszorkányságot,
     Mint őkelmék, nem tudok
S holmi hókus-pókusságot
     Soha nem gyakorolok:
De biz azért, engem ugyse,
Tíszteletes uram öccse
     Sem tenné ki a szűröm.

De Pluto pap természete
     Sem szenvedhette tovább:
Ím, mond, engem is kivete
     Jupiter, s hovatovább
Mindíg csalja a testvérit;
De meg is adom a bérit
     More jesuitarum.

De míg az lenne, héj, bátya,
     Adja kend ki jussomat!
Mert ha nem, hát majd meglátja
     Püspöki hatalmamat!
Azzal a megszokott schémát:
Egy nagy mennykő anathémát
     A bátyja fejéhez sújt.

Csaknem főldönfutó leve
     A Pluto testvérbátyja,
De, hogy az öccsének heve
     Múlni kezd, immár látja.
Szép szóval, no osztozzatok,
Bruderek, csakhogy hagyjatok
     Engemet vegetálni.

Dictum factum, úgymond Pluto,
     Én az első részt veszem,
Mivel ordine statuto
     A papi rendet teszem;
Azomba a minapába
Verbunkos voltam Chinába
     Több missionárokkal.

Elhűlt erre szemek, szájok
     Az Isten-statusoknak,
Tűzbe jött egész orcájok
     A deputatusoknak;
Így van sok kolop senátor,
Két sillabáját ámbátor
     Rághatja a nevének.[3]

Ejnye, ejnye, egy vén mágnás
     Így prédikál felőle;
Bizony, bizony e' megint más,
     Nem tom mi lesz belőle.
De a nagy consectarium,
Valamint a judicium
     Szintolyan véletlen lett.

Fogják tehát az aktorok,
     A pápához indúlnak,
Uccu a sok prókátorok
     Mind kifelé nyomúlnak.
De míg erre rámehettek,
Ezer pennát is megettek
     A felső parlamenten.

Míg az urak odajárnak
     Rómába a pápánál,
Addig itthol disputálnak
     A papok a táblánál:
A nemes jószágokból is,
Sőt még az asszonyokból is
     Sedecimát kivántak.

Mivel tehát ezt a statusok
     Nékiek meg nem adták,
Rajta a sok clericusok
     Magokat összecsapták:
Máig is, si non ex toto,
Tamen potiuntur voto,
     Szakácsnékat tartanak.

Uccu egyszer lárma esik,
     Az urak megérkeznek;
A főrendeket keresik,
     Kik felgyülekeztenek;
Jupiter a mandátumot,
Az atyai monitumot
     A hasáról olvassa.

Rövideden ide megyen
     A levél foglalatja,
Hogy mindenik király legyen,
     Mivel király magzatja;
Jupiter az égieket
S vélek minden főldieket
     Királyi névvel bírjon.

Neptun, mivel Angliába
     Soká hajóslegény volt,
A nagy Óperenciába
     Sok ideig vándorolt:
Bírjon minden tengereket,
De az apai egeket
     Jupiternek engedje.

Minthogy pedig a barátot
     Nem is interessálják
A főldiek, a kabátot
     Csak Plutonak tukmálják;
S minthogy különben is barát,
Öltözzön kámzsás maskarát
     S pusztúljon az alfőldre.

Megállt erre szeme, szája
     Pluto János uramnak,
Lángba jött a két pofája:
     Nos ez, úgymond, magamnak
Derék levestikom vala;
Megmondta ezt a kabala
     Még tavaly, de nem hittem.

Azonban teremtettézte
     A cardinálisokat,
Ráncos szemmel körűlnézte
     A korhely mágnásokat.
No hisz, mondta, teremtették,
Megtanítlak, szedtevették,
     Vas kesztyűbe fütyölni.

Ezzel az ajtót bevágja
     S szóba sem áll senkivel,
Nyelvét csaknem széjjelrágja
     Sámson úr fegyverével;[4]
Mérgesen állt szeme, szája,
Szerencse, hogy patronjába
     Nem volt cündlokra való.

Mond mérgesen: kurvanyátok,
     - Farba rúgja az eget -
Pernahajder az apátok,
     Locsogtam már eleget,
De nincsen resultátuma,
A fikák argumentuma
     Sem használna már nektek.

Torkon üt egy isten-agát,
     Nyerget tesz a hátára,
Ezzel frissen kapja magát
     Felveti az agára.
Mint Bálámról hajdanába
Mondják, hogy Palestinába
     Szamárháton útazott.

Azonban a sok mágnások
     Szanaszét eloszlának,
S a többi isten-pajtások
     Collatiót csapának:
Pro animis mortuorum
Et pro successu suorum
     Mind leitták magokat.

S mikor immár docte voltak,
     Csak komáztak egymással,
Ezer kánont is koholtak
     Isteni sugallással,
Jupiter pedig Neptunnal,
Mint Augustus Lepidussal,
     Éppen úgy cselekedett.

Ő is aztán ittas fővel
     Lebukott az ágyára,
Junót, a hugát, erővel
     Oda rántá magára.
Ott egyszerre a susogót
Megtette és a kézfogót
     Breviter elvégezte.

Egy jó flintát Junó előtt
     Kiránt két oszlop közűl,
Mond, ez egész tőltéssel tőlt,
     Tetszik a lánykák közűl,
Hogy gyümőlcsöt szakaszthasson
S édes érzést kóstolhasson
     E szőrös barack magból.

Fő célja mindig a' leve,
     Valamíg uralkodott,
Hogy a familia neve
     Őbenne el nem fogyott,
Ha hiszünk a scriptoroknak,
Holmi Isidorusoknak,
     Meg is felelt céljának.

Eddig van az osztozásnak
     Egész históriája,
Az egész tanácskozásnak
     Rövid theoriája;
Practice a mindennapi
Tapasztalás és a papi
     Csalárdság bizonyítja.