Az istenek osztozása
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Hogy a vén Saturnus kiholt
Az egek trónusából,
Már semmi örökös nem volt
A chaosz sexusából,
A rendek közt nagy lárma lett
A futurus Kronprinz felett
A mennyei Diétán.
S minthogy az öreg megette
Részeg fővel fiait
S ezeknél inkább szerette
Titán atyjafiait:
Megmondták categorice,
Hogy vi legis pragmaticae
Junót teszik királynak.
Követvén a magyarokat
Trónusba is űltették
S így a deputatusokat
Már széjjel eresztették
S a palota ajtajába
Kitett bellica cassába
Tíz konc papirost[1] hánytak.
Hogy a vének eloszlának,
Actu lárma támadott,
S az öreg sanctiójának
Mindjárt nyaka szakadott,
Mert hárman contradicáltak,
A gyűlésre apelláltak
Az új electióért.
Jupiter, a vén istennek
Egy ismeretlen fia
Kihírlelte mindeneknek,
Hogy a nagy monarchia
Őtet illetné s testvérét,
Azért adják ki a bérét,
Mert ő sem fattyú-gyermek.
Erősségűl produkálta
Az atyja bibliáját
S ebből mindjárt demonstrálta
Genealogiáját;
Mert az első paginára,
A biblia táblájára
Fel vólt írva a nevek.
Az is Notabénébe volt,
Melyik mikor született,
S hogy Jupitert megette volt,
A többivel is úgy tett,
De részeg fővel firkálta,
Hogy megholt, recognoscálta
Azelőtt harmadnappal.
Hozott is erről levelet
Az egri esperestől,
Hogy ő az, akit megevett
Az apja mindenestől;
És őt Jupiternek hívják,
Dictum. - Ezt recognoscálják,
Mert ha nem, ebet fognak.
Nolle velle a mágnások
Megismerték királynak,
Bátor a szűr alól mások
Másképpen voksolának.
De mivelhogy a pap mondja,
Bátor bolondok bolondja,
Fenekestől igaz az.
Kitették hát szegény Júnót
A papok kontójára,
Jupitert, Neptunt és Plútót
Juttatván trónusára
Így az erő és a scelus
A venerabilis clerus
Quidquid oppugnat, ruit.
Mit volt tehát már most tenni
A szegény királynénak?
Hová tudott tovább menni?
Hogy a csetepaténak
Véget vessen jó eleve,
Önként apácává leve
Pozsonyba a Schloszbergbe.
Azonban a successorok
Cívódnak a trónuson,
Uccu a sok prókátorok
Kapnak a processuson;
Míg perelt a három gyerek,
A vén Isten-presbiterek
A táblánál kushadtak.
Jupiter csak azt vitatta,
Hogy övé az elsőség
S már rég intabuláltatta,
A királyi felsőség
Specifice őt illeti,
Az öccseit ki is veti
Minden aviticumból.
Azonban ő insurgens volt,
Vért ontott hazájáért;
Négy krajcárért majd meg is holt,
Ha kellett királyáért.
Innet a consectarium,
Hogy tehát az Imperium
Isten uccse övé lesz.
Neptun úgyis Angliában
Matróz volt s soká lakott,
S a kapitoliumában
Ott nem oly sokat rakott;
Osztán ő meg kálvinista,
Én pedig vénebb s pápista,
Hogy lenne hát az első?
Pluto öcsém nem kívánja,
Mind Jupiter, a trónust,
Magát kelmetekre szánja,
Sőt minden apai jusst
Még tavaly, hogy barát leve,
Finalissime kiteve
Az alfőldi klastromba.[2]
Denique a plebánusnak
Nincs voksa a világba,
Majd lesz a franciskánusnak
Elég a mennyországba.
Osztán nekik se gyermekek,
Se lyányok, se feleségek
Nincsen, csak szakácsnéjok.
Hápoktak a vén istenek,
Hogy a dolgot hallották;
Igazságokat mindenek
Egy szájjal kiáltották,
Hogy a kérdést megelőzzék,
Felét süssék, felét főzzék:
Ez volt a judicium.
Prüszkölt a sok kobak isten
S rávert a füleivel,
Mint sok kolop mágnás Pesten
A rongyos Verbőczivel.
Ez volt az egész crisisek,
Sok ökörből lett Ízisek
Így tesznek ám még ma is.
Komám uram subscribálja,
Kigyelmeden már a sor,
Az úr majd coramisálja,
Különben is assessor;
A tanács pecsétnyomóját,
Egy horribilis nagy gólyát
Nyomnak a decretumra.
Ez bizony, mond Neptun, megvan,
Hát mi nem is szólhatunk?
Hiszen nekünk is jussunk van,
Tehát protestálhatunk;
S azért hogy én matróz voltam
És deákúl nem tanúltam,
Csak király volt az apám.
Tovább is jártam sok papnál
Az akadémiákon,
S többet hoztam egy schlafroknál,
S még sok fűzfa deákon
Kis is fognék - hisz tanúltam
Én is, mert ifijú voltma
S rhetor Oxfoniában.
Azért hogy boszorkányságot,
Mint őkelmék, nem tudok
S holmi hókus-pókusságot
Soha nem gyakorolok:
De biz azért, engem ugyse,
Tíszteletes uram öccse
Sem tenné ki a szűröm.
De Pluto pap természete
Sem szenvedhette tovább:
Ím, mond, engem is kivete
Jupiter, s hovatovább
Mindíg csalja a testvérit;
De meg is adom a bérit
More jesuitarum.
De míg az lenne, héj, bátya,
Adja kend ki jussomat!
Mert ha nem, hát majd meglátja
Püspöki hatalmamat!
Azzal a megszokott schémát:
Egy nagy mennykő anathémát
A bátyja fejéhez sújt.
Csaknem főldönfutó leve
A Pluto testvérbátyja,
De, hogy az öccsének heve
Múlni kezd, immár látja.
Szép szóval, no osztozzatok,
Bruderek, csakhogy hagyjatok
Engemet vegetálni.
Dictum factum, úgymond Pluto,
Én az első részt veszem,
Mivel ordine statuto
A papi rendet teszem;
Azomba a minapába
Verbunkos voltam Chinába
Több missionárokkal.
Elhűlt erre szemek, szájok
Az Isten-statusoknak,
Tűzbe jött egész orcájok
A deputatusoknak;
Így van sok kolop senátor,
Két sillabáját ámbátor
Rághatja a nevének.[3]
Ejnye, ejnye, egy vén mágnás
Így prédikál felőle;
Bizony, bizony e' megint más,
Nem tom mi lesz belőle.
De a nagy consectarium,
Valamint a judicium
Szintolyan véletlen lett.
Fogják tehát az aktorok,
A pápához indúlnak,
Uccu a sok prókátorok
Mind kifelé nyomúlnak.
De míg erre rámehettek,
Ezer pennát is megettek
A felső parlamenten.
Míg az urak odajárnak
Rómába a pápánál,
Addig itthol disputálnak
A papok a táblánál:
A nemes jószágokból is,
Sőt még az asszonyokból is
Sedecimát kivántak.
Mivel tehát ezt a statusok
Nékiek meg nem adták,
Rajta a sok clericusok
Magokat összecsapták:
Máig is, si non ex toto,
Tamen potiuntur voto,
Szakácsnékat tartanak.
Uccu egyszer lárma esik,
Az urak megérkeznek;
A főrendeket keresik,
Kik felgyülekeztenek;
Jupiter a mandátumot,
Az atyai monitumot
A hasáról olvassa.
Rövideden ide megyen
A levél foglalatja,
Hogy mindenik király legyen,
Mivel király magzatja;
Jupiter az égieket
S vélek minden főldieket
Királyi névvel bírjon.
Neptun, mivel Angliába
Soká hajóslegény volt,
A nagy Óperenciába
Sok ideig vándorolt:
Bírjon minden tengereket,
De az apai egeket
Jupiternek engedje.
Minthogy pedig a barátot
Nem is interessálják
A főldiek, a kabátot
Csak Plutonak tukmálják;
S minthogy különben is barát,
Öltözzön kámzsás maskarát
S pusztúljon az alfőldre.
Megállt erre szeme, szája
Pluto János uramnak,
Lángba jött a két pofája:
Nos ez, úgymond, magamnak
Derék levestikom vala;
Megmondta ezt a kabala
Még tavaly, de nem hittem.
Azonban teremtettézte
A cardinálisokat,
Ráncos szemmel körűlnézte
A korhely mágnásokat.
No hisz, mondta, teremtették,
Megtanítlak, szedtevették,
Vas kesztyűbe fütyölni.
Ezzel az ajtót bevágja
S szóba sem áll senkivel,
Nyelvét csaknem széjjelrágja
Sámson úr fegyverével;[4]
Mérgesen állt szeme, szája,
Szerencse, hogy patronjába
Nem volt cündlokra való.
Mond mérgesen: kurvanyátok,
- Farba rúgja az eget -
Pernahajder az apátok,
Locsogtam már eleget,
De nincsen resultátuma,
A fikák argumentuma
Sem használna már nektek.
Torkon üt egy isten-agát,
Nyerget tesz a hátára,
Ezzel frissen kapja magát
Felveti az agára.
Mint Bálámról hajdanába
Mondják, hogy Palestinába
Szamárháton útazott.
Azonban a sok mágnások
Szanaszét eloszlának,
S a többi isten-pajtások
Collatiót csapának:
Pro animis mortuorum
Et pro successu suorum
Mind leitták magokat.
S mikor immár docte voltak,
Csak komáztak egymással,
Ezer kánont is koholtak
Isteni sugallással,
Jupiter pedig Neptunnal,
Mint Augustus Lepidussal,
Éppen úgy cselekedett.
Ő is aztán ittas fővel
Lebukott az ágyára,
Junót, a hugát, erővel
Oda rántá magára.
Ott egyszerre a susogót
Megtette és a kézfogót
Breviter elvégezte.
Egy jó flintát Junó előtt
Kiránt két oszlop közűl,
Mond, ez egész tőltéssel tőlt,
Tetszik a lánykák közűl,
Hogy gyümőlcsöt szakaszthasson
S édes érzést kóstolhasson
E szőrös barack magból.
Fő célja mindig a' leve,
Valamíg uralkodott,
Hogy a familia neve
Őbenne el nem fogyott,
Ha hiszünk a scriptoroknak,
Holmi Isidorusoknak,
Meg is felelt céljának.
Eddig van az osztozásnak
Egész históriája,
Az egész tanácskozásnak
Rövid theoriája;
Practice a mindennapi
Tapasztalás és a papi
Csalárdság bizonyítja.