Az ezüst kecske/A vacsoraügy

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← Robin törvényeket hozAz ezüst kecske
szerző: Bródy Sándor
A vacsoraügy
Sándor vízikirály lesz →
Az ezüst kecske című regény 16.fejezete

Egyszer, egy este - tavasszal - a fiatal politikus és neje kimentek, hogy rántott csirkét egyenek egy erről híres, kültelki kocsmában. Hát ahogy esznek, eddegélnek, látják, hogy a szabad tűzön halászlét főz a kocsmáros fia, aki Szegedről került haza. (Ne tudja meg senki, hogy miért volt Szegeden.) Zsír nélkül főzte a halászlét, a pesti szokás ellenére. Robin értett egy kissé az ilyesmihez, poétikus hajlamainál fogva mindig az ételek egyszerű volta mellett foglalt állást. A jobb érzésű férfiakban különben is él a hal kultusza és a mezei ételek költészete. Hanna is szeretett jól enni, szabadban, olcsón. Akkoriban történt, hogy több jelentékeny - együtt vacsorázó - politikus föltámadt a hotel-kocsma ellen, házi ételekre és savanyú borra vágyott. (Egy kissé intrikálni is akartak két társuk ellen, akiktől immár egy baktert se lehet kineveztetni, még a régi hóhért is ők nyugdíjaztatták, hogy házuk egy régi szolgáját, egy szelíd parasztot neveztessenek ki helyébe.) A nagyszabású, politikai, zártkörű társaság bérkocsin és magánfogatokon bekalandozta a várost, amelyet nemigen ismertek, mert hiába ugráltak a központban évek óta, alapjában vidékiek maradtak.

Már el is éhezének, amikor eljutottak a Sándorék kocsmájáig, amely előtt a rendkívül ügyes fiáker állott.

- Itt fiáker áll, itt jó kosztnak kell lenni! - szólt a leendő igazságügyminiszter, aki éhes volt nagyon.

- Meglátszik, ki a jó megfigyelő! - mondá az íróképviselő.

Egy valóságos miniszter, akit izgatott, hogy közönséges, komisz kocsmába mehet, határozott:

- Gyerünk be.

Bementek és rátaláltak Robin Sándorra, és némi tanácskozás után leültek asztalához. Némiképpen féltek, hogy nem lehet majd előtte és felesége előtt szabadon beszélgetni, de biztatta és megnyugtatta őket, hogy az ifjú képviselő oly tisztességtudóan állott föl, amíg ők elhelyezkedtek. Nem tolakodott, nem tegezte őket le, úgy viselte magát, mintha nem is volna velük egy rangban. Elismerő szavakkal adóztak kitűnő modorának, férfias szépségének, az író-képviselő még fehér fogait is fölemlítette. Hogy a feleségével van, azt nem szerették, csak az öregurak.

Leültek, pompásan ettek, és a természetes módon főzött halászlé elérzékenyítette valamennyit. Dicsérték és áldották Robin Sándort, aki még egyéb jó helyeket is tudott. Csöndes, szép vacsorálópontokat, az igazi rác hal, a birkapörkölt, a túrós galuska, a tejes puliszka, a madárhús, ősi töltött káposzta legkitűnőbb lelhelyeit. Látták, hogy jeles, megbízható és derék ember, élni tudó és tehetséges.

A szép asszony pedig kurizált az uraknak, oly erősen és vastagon hízelgett, hogy ha asszonyokkal lett volna dolga, azok megsértődnek. De férfiak és politikusok valának, túl a negyvenen...

Elhatározták, hogy Robin Sándort belevonják vacsoráló társaságukba, és hogy a törvényhozás körül szerepet adnak neki.

...Ah, az szép éjszaka volt, ami a vacsora után következett. Amióta ifjúságának szép emléke, az ezüst kecske eltűnt a kezéből, most érezte először, hogy valaki keményen áll a helyén, és lesz belőle valami. Mindjárt másnap egészen másképp érezte magát a klubban. Szóltak hozzá, nem hallgattak el, ha egy-egy nagyobb beszélgető csoport mellett elhaladt. Kártyázni hívták, a felesége hogylétéről tudakozódtak, a sok paprika nem ártott-e meg neki...

- Robin Sándor "meg volt csinálva".