Az emberiség s a szeretet
| Az emberiség s a szeretet szerző: Csokonai Vitéz Mihály |
Felfogadtam száz-meg-százszor,
Nem fogok szeretni másszor;
Felfogadtam, semmi lyány
Rabbilincsre már nem hány.
Azt mondám, bolond is voltam,
Hogy szerelmekhez hajoltam:
Azt is mondám, mind bolond,
Aki rólok le nem mond.
Felfogadtam, hogy míg élek,
Egy asszonnyal sem beszélek;
S bár Heléna volna is,
Még sem kapnék rajta is.
Gyűlölöm minden nemével,
Bájoló tekintetével,
Gyűlölöm! ─ Mind csalfa kép,
S még talán csalfább, ha szép.
Felfogadtam mindenekre,
Rá se nézek őkemekre;
Mert mind vesztembe kerűl. ─
Meg is álltam emberűl.
Jaj, de fojtó únalommal
Bánat szálla rám egynyommal,
S a szerelmes kény helyett
Gyűlölség foglalt helyet.
A barátság s kedv megszűnék,
Tréfa, nyájasság eltűnék;
Csak setétes gondolat
Vont körűltem gőzfalat.
Csak rettentő képzelések,
Csak kegyetlen érezések
Ostromolták lelkemet,
Úgy gyötörtek engemet.
Semmi virtust nem kerestem;
Embergyűlölésbe estem,
S már egészen ellepe
Lelkestől a sárepe.
Már az elmém is tompúla;
És csak - csak kevésbe múla,
Hogy fejembe nem lövék. ─
Mégis elmémhez jövék.
Légyen hálá! észrevettem,
Hogy bolondgombákat ettem.
S felkiálték: „Grácia!
Megbocsáss, szép Cipria!”
Jertek, óh angyal-személyek,
Hogy megint, mint ember, éljek!
Elvetettem pisztolom ─
Szép orcátok csókolom.
Véletek hát szívet váltok,
Szép embernék, s így kiáltok:
„Mind bolond, ki nem szeret,
Vágasson magán eret!”