Az elveszett napló
Hát bizony elvesztettem a kedves, szép kicsi naplót,
s elvesztek vele mind pompás jegyzeteink.
Éveken át sűrűn forgatta kezünk, lekopott már,
nem volt rajta pecsét s mégis volt hitele.
Nélkülem is megtörte a lányt, kicsikarta szerelmét,
s nélkülem is szólt már ékes, szép szavakat.
Drága, nehéz aranyék nem verte ki egyszerü sarkát,
durva viaszk volt csak s kéreg a két födele.
Hűen szolgált mégis e kis könyv, általa biztos
volt a leányszívben hódító sikerem.
Mert csupa effélék álltak beleírva naponta:
"Lusta, haragszom rád! Tegnap hasztalanul
vártalak este. Talán már szebb asszonyra akadtál?
Vagy hazudott valaki rólam s hírbe kevert?"
És ilyenek, hogy: "Akarsz ma velem heverészni, csacsogni?
Ámor egész éjjel számít rád, gyere el!"
S végig, amit kisüt egy kicsi lány okosan, leleménnyel,
Hogyha találkát tűz és enyeleg hamisan...
Jaj nekem, ó - tán már valamely uzsorás buta számsort
írt bele s őrzi sivár üzleti könyvei közt!
Pénzt, aranyat fizetek, ha ki visszakeríti e könyvet!
Mit neki pár kusza sor pénz ragyogása helyett?
Fuss, kölyök, ezt hirdesd ki öles felirással a póznán,
s írd oda jól, hogy urad lakhelye: Esquilinus.