Az ablakon át

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az ablakon át
szerző: Somlyó Zoltán

Most én épp oly egyedül vagyok,
mint ahogy régesrég kivántam.
Kinyitom a kis csöndes ablakot.
Most én mindig szomoru leszek.

Az ablakomból kitekint a szívem,
némán, mint a behódólt váteszek.
Most minden várás elmúlott felőlem
s úgy kér csókokkal meghintett fejem,

hogy bányáiból magamat kiöljem.
Valaha ott egy büszke úr lakott,
egy asszonyt várt sétálva, míg az alkony
durván becsapott ajtót, ablakot…