Az örökké elváltak

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az örökké elváltak
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 4. szám

Végsője is szalad lihegve
Kiméráim régi sorának
S szökött katonákért most kapok
Bebocsáttatást a szivekbe.

Hát nem oly vad a sok "vad álom"?
Föloldozást kap szenvedőjük?
Jó szivek, hát im itt "a költő"
S mult álmai, - én már utálom.

Valahová későn felértek,
Multam egy véres hegy-csúcsára,
Már csak multat és verset kaptok:
Egy idegen kacag felétek.

Örök lesz nem-találkozásunk,
Mert késtétek nyomom örökkön
S mert jajaimnak és magamnak
Halállal is más lessz a másunk.

Halál után is ki-kikelve
Lobogó uj és uj alakban,
Előletek ugy rohanok majd,
Miként eddig: későn szivelve.

Jó szivek, ti cammogó nullák,
Kikkel be vágytam találkozni,
Óh, jaj, miként lettünk egymásnak
Örökké elvált csillag-hullák.