Az én poesisom természete

A Wikiforrásból
Az én poesisom természete
szerző: Csokonai Vitéz Mihály

Sírhalmok, óh köd-lepte kertek,
     Te szívborzasztó éjszaka!
     Te alvilág vakablaka!
Ti holtak, akik itt hevertek!
Ti múlandóság birtokának
          Setétes vőlgyei,
A hol petécses phantomának
          Bóbiskolt Hervey!

Gyászhely! melytől lelkünk irtódzik,
     Hol minden érzésünk elhal,
     Fülünk csak csendességet hall,
Szemünk a semmitől kapródzik,
Csak cupressz árnyékát láthatja
          A holdnak fényinél,
Midőn azt bágyadtan ingatja
          Egy sír-fuvallta szél.

Szörnyű környék! hová a lélek
     Ha ólomszárnyakon repűl,
     Réműlve jár, alél, elhűl
S félholtan hátrál vissza vélek.
Szörnyű környék! kérkedj Youngoddal.
          Ki hantodon ragyog;
Isten veled s mord ánglusoddal!
          Én ánglus nem vagyok.

Mások siralmas énekekkel
     Bőgettessék az óboát,
     És holmi gyász-threnódiát
Ríkassanak jajos versekkel.
Én ily kedvetlen embereknek
          Nem lészek egyike,
Legyen jutalma bár ezeknek
          A kedves estike.

Nékem inkább oly bokréta
     Árnyékozza képemet,
Melyet nyer a víg poéta,
     Múlatván a szépnemet:
Ezt a vídámabb múzsáknak
S a mosolygó Gráciáknak
Fűzzék öszve rózsaszínű újjai,
Élesztgessék borba ferdett csókjai.

Nem kell cupressz, mellyel Racint
          Tisztelé Melpómene;
Egy kis rózsa, egy kis jácint
          Nékem jobban illene.
     Mert ez Lillám szép szemével,
     Az pedig tekintetével
Egyezvén, mindenkor lészen tűköröm;
S így mindég új dalra késztet új öröm.

Így veszem fel víg lélekkel
          Gyengén rezgő lantomat;
S majd Lillám új énekekkel
          Lelkesíti húromat,
     Míg leng a friss esti szellő,
     S szárnyán egy nárdust lehellő
Rózsában megszállnak a kis istenek
És mennybéli concertecskét zengenek.

Lelkünkből e víg hangokkal
          Minden únalom kivész,
Mert megédesítjük csókkal
          Ott, hol tartós pausa lész.
     Bágyadt nótánk vég-szózatja
     A szép tájt elszunnyadtatja;
S addig andalgunk az esti hajnalon,
Míg egymás ölébe hullunk a dalon.