Az álomhoz…
Juhnyájra, mely egyenként ballag át
egy szűk hidon… záporra, méherajra
és vízesésre… szél és habmorajra…
fehér sik égre… síma tóra… tág
mezőre… mindre gondoltam – s tovább
fekszem – álmatlan; – s már hajnali zajra
gyúl a gyümölcsös, zeng a bokrok alja
s az első méla kakukszó kiált.
Így tegnap éjjel és két éje már
nem nyerlek én, óh Álom! drága, lanyha…
Ne kinozd azt, ki oly régóta vár!
Mi nélküled a reggel dús aranyja?
Jer, nap és nap között áldott határ,
friss gondolat s víg épség édesanyja!