A lap feldolgozottságának foka

Az álom (Csokonai Vitéz Mihály)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az álom
szerző: Csokonai Vitéz Mihály

          Boldogok azok, akik úgy alusznak,
         hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a
         kívánságom nem is haszontalan, ha az
         álmodozások ostromolják a sírhalmokat.

            Préd. 3 : 19, 20, 21.

Jön az álom, s mindent pihenésre hajta,
     Az éjjelnek barna palástja van rajta,
Beborítja véle a főldet s az eget,
     Alóla altató mákolajt csepeget,
Melynek hűs balzsama a benne feredett
     Szemhéjaknak édes nyúgovást engedett.
Lágy karjain fáradt érzékenységinket
     Ringatja s egy másik világba tesz minket,
Hol sok ezer képpel elménk játszodtatja
     Valóság képébe tűnő ábrázatja.
Most az öröm arany hegyeit ígéri,
     Az áldás javait bő marokkal méri,
Majd a félelemmel rettenti lekünket
     S a kétség szélére viszi életünket.
De akármint tűnik képzelődésünkbe,
     Valódi örömöt terjeszt ő szívünkbe;
Ápolgató karral kötésink feloldja,
     Ellankadt erőnkhöz új erejét toldja,
Megtört érzésinket símítja kezével,
     Új életre hozván gyógyító mézével,
A terhes gondokat rabláncához fűzi,
     Szívünkből a Léthe partjaira űzi.
Minthogy a világi bajoknak érzése
     Éltünknek legnagyobb terhe s szenvedése,
A halálnak képét őltözvén magára,
     Bennünket holtakká tészen utóljára.
Úgy vagyon, holtakká tészen, és hogy élünk,
     Csak egy kis szuszogás hiteti el vélünk.