Az áhítat zsoltárai

Az áhítat zsoltárai szerző: Radnóti Miklós

                   1

Szakadt, dúlt ajkunk között forgó
feszülő szavaink is csókká
gömbölyödve bujdosnak itt a
díszes pillák között egymásba-
akadt csodáló szemünkben és
elhalnak hang nélkül; amire
születnek az cifra ajándék,
zsoltáros látás és tudós csók
terebélyén sárga rigóknak
szárnyas, csattogó ölelése.

1929. augusztus 27.


                      2

Régen lehozott fénylő
csillagok akarnak szökni
az ujjaim közül
mert nagyon szeretlek látod
őszi bokrok duzzadó
bogyófürtjein feszül
életem kedve, érett
kalászoknak terheit
érzem és éjjelenként
csókos nyelvem alkonyi
pirossát rácsókolom
némán a tenyeredre.

1928. december 10.


                      3

Hűs néha forró kezednek
csúcsos ujjai zenés tornyai
karcsú életemnek, – mely oly
gazdag párás színekben mint
dús csókjaink a csendben –
ha csipkésen kiséri sóhajos
lihegésed és nedves nagy
fogaim szerelmes vacogása.

1929. május 26.


                      4

Karcsú ujjaid között aranyló
narancs az életünk régi kedve,
mert valamikor mi együtt csodáltuk
csurranó, csodás ligetek alján
forró, szines madarak
daloló fészekrakását.

Tenyered gödrén forró ligetek
mesélnek elhagyott egekről
ahonnan együtt zuhantunk
két fehér ártatlan szűzek,
bimbóban elnyílott pompás virágok:
mert ölelés nélkül fogamzott
csodaszép égi gyermekünk,
hullató, lombos erdők ölébe.

1929. február 7.


                      5

Mint új istenben kék egekből most
széphangú orgonák zúgnak bennem,
álomhegyeim sorra beszakadnak, –
most eljöttél hozzám hullottan mint
a csillagok ősszel, mert úgy szeretlek
szememben hordva fehérszakállú
istenek végtelen életét és
úgy tanulom meg a csókjaidat
hivőn!
mint vénasszonyok a kártyavetést.

1929. június 25.


                      6

Csak körmeink sápadt félholdja ragyog
és szemünk súlyos függönyét leeresztve
vak kezeinkkel játszunk szerelmet, mert
lila madarak ülnek a ködben
a lámpák alatt és ha felnyitjuk
ködfalak nyilnak néma szemünkben és
már csak körmeink félholdja ragyog.

1929. március 5.

                      7

Néha harapunk. Fényes fogaink
vértjén csattogva törik a csók
és apró vércseppek koszorúja
lebben a homlokunk felé.
Csak kúszik, kúszik egy csillag
az égen és szerelmünk alatt
bókolva hajlik a fű, tapadnak,
tapadnak a bokrok a szélben,
mint néha szelíd szeretők nyelve
tapad, ha csókban összeér.

1929. július 9.


                      8

Földszagú rét vagy, a lihegésed egyszerű
mint a szeretkező béresparaszté és a
földanya átkos erejét hordozza tested.
Néha csak vágyad harangja kongat
és misére hív a lélekző csöndben
ziháló sötétnek tornya alatt.
Szerelmed rámhúll kerengve, mint hulló
nagy vadgesztenyelevél. Most is.
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.

1928. július 12.