Asszonygond
Arany e verset a Johanna: Asszonyélet bírálatának keretében fordította le, mutatványul.
Beszedem szép gyólcsom a fehérítőrűl,
Magam én azt fontam, s nyűttem vala tőrűl. —
Mikor a mosolygó kék ibolyát szedtem,
Mikor a takácshoz fonalát elvittem:
Kinek ez? nem tudtam előre.
Most már tudom: angyal, itt e szerény lakban,
Angyal jelenik meg, csecsemő alakban,
Gyolcsom neki pólya, takaró lepel lesz,
Ugy szorítom hévvel dobogó szívemhez,
Szerelemtől megteljesülve.
Oly csendes, oly néma itt benn a jelenség;
Magam, magam előtt vagyok immár szentség,
Mert bennem lakozik ama szentek szente:
Egy lény, kit az isten életre teremte;
Magam’ ővele többre becsűlöm.
Jer hát, puha gyolcsom — ládd mily nagy örömre
Tartottalak eddig, — jer ide, ölemre!
Most szabni akarlak, oly örömest varrlak
Reggel idején már s az esteli fénynyel, —
Munkát egyesítve reménynyel.