Ad Tyndaridem
Gyorslábu Faunus únva Lyceumát
pihenni néha Lucretilisbe jő,
s megvédi hószín kecskenyájam,
nap nyila, sem vihar azt nem éri.
A bakszagú férj asszonyait vidám
berkekben űzi s pusztul a cserjelomb
amerre járnak; síma kígyó
sem zizeg ott, csak a jó kakukfű,
s nem leskel ordas most a gidák körül;
nádsíp dalától, Tyndaris, édesen
felzeng a völgy s az elhanyatló
Ustica sík fala visszazengi.
Kedvelnek engem egyszerű éltemért
az istenek mind; őrzik e tájat és
múzsám megáldják. Ím a bőség
kürtje kiömlik eléd, ha eljössz.
E rejtező völgy kánikulában is
árnyékot ád majd s teoszi lantodon
a csalfa Circét zengheted majd
s Penelopét, akik egyre vágynak.
Lesbos hegyén szűrt, könnyü, de jó bor áll
kupánkban és hűs lombok alatt ülünk;
s ne félj, e bortól nem csap össze
vaskezü Mars meg a durva Bacchus,
Cyrus se támad, szemtelenül kezét
emelve rád, hogy szép koszorúd a föld
porába rántsa szöghajadról,
s nem hasogatja le szűz ruhádat.