A violát akkor szedik

A Wikiforrásból
← Estve van már, estveNépdalok és mondák (2. kötet)
szerző: Erdélyi János
A violát akkor szedik
Drága gyöngy teremtés →

A violát akkor szedik,
Mikor reggel harmatozik.
Én szivem is akkor nyugszik,
Mikor veled mulatozik.

Keservesen jut eszembe,
A midőn ötlik szivembe
Veled való mulatásom,
Szeretetem, barátságom.

Jaj kedvesem! mit csináljak,
Személyedtül hogy elváljak;
De már látom, hogy el válok;
Veled többé nem sétálok.

Munkában sokszor tagjaim,
Elfáradtanak karjaim.
De ha válladra tehettem,
Mindjárt egész ujjá lettem.

Oh melly sokat tanítottál,
Mit nem tudtam, megmondottál;
Tréfáiddal újítottál,
Örömem s vigságom voltál!

Elhidd, el nem felejtelek,
Mig bennem egy csöpp vért lelek;
Jóságodért emlegetlek,
Hidd el, mind holtig szeretlek.

Meghervadott bennem a vér,
Melly tégedet mostan is kér;
Ámbár tőled eltávozom,
De mással nem barátkozom.

Fáj a szivem, búslakodik,
Midőn rólad gondolkodik;
Könyes szememnek olly nehéz,
Hogy többé szemedbe nem néz!