A tizennégy karátos autó/Tizenegyedik fejezet

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← X. fejezetA tizennégy karátos autó
szerző: Rejtő Jenő
XII. fejezet →

XI. FEJEZET[szerkesztés]

1[szerkesztés]

Odadobták a sarokba a leütött légionáriust. Azután Portenifet élesztgették, kevés sikerrel.

- Hej! Vén rabló!

Hortyogás.

- Hagyd azt a részeg barmot. A Mester eljön, fizet, és elviheti a Gorcsevjét.

Közben a hallgatag Drugics azzal szórakozott, hogy Portenif fejét időnként egy csöbör vízbe mártotta. Végül ez támolyogva megállt a lábán.

- Mi... mit akartok?! - hebegte.

- Elhoztuk, itt van!...

- Kit?!

- Gorcsev! Ott a pimasz.

És Cortot-ra mutatott. Portenif elővette a zsebkését. Bizonyára azért, hogy ígéretéhez híven kiszedje egyenként a fogoly szemeit. De Privát Elek visszalökte.

- Majd, ha megkapjuk az árát. Addig ne rongáld a foglyot.

Portenif ismét földre esett. És elaludt, vagy elájult. A hallgatag Drugics levette a székről Gorcsev kabátját, és ráterítette.

Most a köpcös lépett be, aki bár kültelki ízléssel, de hódolt a férfidivatnak.

- Azt üzeni a Mester, hogy rakjátok fel az autót a Gyanús Cápá-ra. Azonnal.

- Hohó! A Gyanús Cápá-t előbb ki kell hozni a Quai de Belges-től, a Pharaóig, ahol a kocsi áll, mert az autót nem szabad elindítani.

- Az soká tart! Előbb a pénzt kérjük, Aldous!!

A köpcös, akin most már látszott, hogy félvér, gőgösen felelt:

- A Mester idejön a pénzzel és kifizeti, amikor elviszi Gorcsevet. Akkor is, ha egy megbízottatok van itt! ... - Belerúgott Cortot-ba: - Meghalt ez az alak!

- Fenéket - felelte Jázmin. - Csak nem tesszük tönkre az árut!

- Jázmin, te itt maradsz, és átveszed a pénzt - intézkedett Privát Elek. - Másfél óra alatt behajózzuk az Alfa Romeót. Megbízunk a Mester becsületében. Ha csalódunk, még mindig ott az autó zálognak - vélte Privát Elek.

A hallgatag Drugics eddig azzal foglalkozott, hogy rúgásokkal élesztgette Portenifet, de ez a kísérlet sem járt eredménnyel. Ráterítette hát újra Gorcsev kabátját, vette a sapkáját, és ment.

A többiek követték. Csak Jázmin, Aldous, a két Gorcsev és az ájult Portenif maradtak ott.

- Én beülök a Fekete Csillag-hoz - mondta Aldous. - A Mester úgyis idejön értem.

- Én is jövök - mondta Jázmin. - Kölyök, úgysem mehetsz ki innen, az őrökön át, hát vigyázz a fogolyra. Ha itt hagyják nálad a pénzt, 40.000-nél kevesebbet ne fogadj el.

...Cortot csodálkozott, amikor magához tért. Zúgott a feje, és az igazi Gorcsev mosta az arcát.

- Mi... mi az...? Hol?

- Ember! Hogy kerül ide?

- Potiou Hectorral... mulattam... azután ... egyedül...

- Hiszen maga délután Marseille-ben hajóra szállt!

- Ne...em. - hebegte... - Potiou odavett... legénynek, és ...együtt utaztunk volna... most... Toulonból...

Gorcsev előtt rémlett valami erről az "egyéni" utazásról... Portenif hortyogása félelmetes kísérőzenéje volt a furcsa viszontlátásnak.

- Figyeljen... fel tud állni? - Miután ez sikerült valahogy, gyorsan írt valamit, és átnyújtotta Cortot-nak. - Magát bizonyára kiengedik innen, ha bebizonyítja, hogy nem Gorcsev. Lehet, hogy erre nem kerül sor. A fő, hogy hallgasson.

- És... ez az írás?

- Ha kiszabadul, juttassa el Marseille-be, a Constanz gőzöshöz. Tán eléri még, ha későn indul a hajó. A 27-es közlegénynek szól.

Cortot bambán zsebregyűrte.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és lövésre kész pisztollyal belépett Lingeström báró.

Mögötte egy széles vállú, ősz, komor ember.

A Mester!

2[szerkesztés]

A báró egy futó pillantást vetett Gorcsevre.

- Ez az... rendben van.

- Ez meg itt ki? - kérdezte a Mester Cortot-ra mutatva.

- Most mondta Jázmin az ajtóban, hogy valami tehetetlen alakot is fogva tartanak, aki megszökött a légióból - vetette oda türelmetlenül Lingeström.

- Ezt majd elintézzük! - ordított a Mester. - Ránk uszítják a katonaságot hülyeségekkel. Az én engedélyem nélkül ide nem lehet foglyot hozni!

- Most ez nem fontos - legyintett Lingeström, és merően nézte Gorcsevet. - Előbb ezzel végzünk, ha nem kap észbe. Álljon a kocsival az udvar kapujához. Ha elmentem, akkor megkocsikáztathatják Gorcsevet.

- Ehhez megkeresem Aldoust. Egyedül nem csinálok ilyent.

Az orosz jól tudta hogy mit jelent a kocsikáztatás. Egy golyó és az élettelen utas kirepül a robogó kocsiból a tengerbe... De mi a másik lehetőség? Az is van! Ezek nem tudják, hogy a rablók Cortot-t hiszik Gorcsevnek. Hogy is gondolnának erre?

- És ha nem találja Aldoust? - kérdezte Lingeström a Mestert.

- Dehogynem találja - legyintett Gorcsev. - A Fekete Csillag-hoz ment.

A mester összehúzott szemmel végignézte.

- Szeretem, hogy nem ideges - dörmögte, azután Cortot-hoz fordult. - Maga barom! Most kilököm! De ha még egyszer az én közelemben gyámolítják, akkor lepuffantom, mint a kutyát! Mars!

Megragadta Cortot gallérját, magával ráncigálta, és kilökte a sikátorba. Cortot lélekszakadva rohant a legközelebbi kaszárnyába, de előbb útnak indította Vanek úr levelét.

3[szerkesztés]

Ketten álltak a szobában egymással szemben: Lingeström töltött revolverrel és Gorcsev vigyorogva.

- Nos, Gorcsev úr? - mondta Lingeström rövid szünet után gúnyosan. - Ehhez például mit szól? Mi?... Azt egyébként jegyezze meg, hogy nem vagyok rabló.

- Ne haragudjék, de honnan tudhattam volna ezt?

- Hagyja a szemtelenkedést. Ön ügyes szélhámos. Eleinte becsapott, magam is azt hittem, hogy valami szeles fiatal bolond!

- És ma?

- Ma már tudom, hogy Abe Padan embere.

- Mit csináltam? - kérdezte ijedten Gorcsev.

- Tagadja, hogy ön Abe Padan embere?

- Nem volna sok értelme - felelte rövid habozás után -, ha egyszer úgyis rájött...

- Maga ismerte Mala Padant is?

- Na... úgy futólag... Én az egész Dalai famíliával jó viszonyban vagyok, és...

- Akar a portugálhoz csatlakozni?

- Hát... - latolgatta Gorcsev -, nem bánnám... különben mégsem. Aki magával szóbaáll, az nem lehet rendes ember. Maradok a réginél.

- Figyelmeztetem, hogy Dizard kemény ember, és Abudir messze van.

- Igen?... Erre nem gondoltam eddig. Azért majd csak odajutok.

- És Ifiriz? Abe Padan érdekében se Abudirig, se Ifirizbe nem jut el, az már biztos...

Gorcsev szótlanul töprengett. Úgy látszik, fontolóra vette a dolgot.

- Nos? - kérdezte Lingeström - mit gondol?

- Megmondom őszintén: ön kísértetiesen emlékeztet egy Vanek nevű titkárra.

- Rendben van. Így is jó...

Portenif mozgolódott. És éppen jött a Mester is.

- Kifizettem Jázminnak a pénzt - mondta. - Aldous kinn vár.

- Jól tette. Ezt az embert intézze el!

- Meglesz... - Eléje állt Gorcsevnek. - Maga nélkül már megkaptuk volna a pénzt a portugáltól.

- Ugyan. Nincs egy vasa se - legyintett Gorcsev. Sehogy sem tudta hinni, hogy meghal. A fene tudja, miért. Rágyújtott.

- Utoljára még viccelhet!

- Szóval megölnek?

- Én leszek a halála - mondta a Mester.

- Csúnya halálom lesz.

- Előre!

- Várjanak! Lingeström... Adjon öt perc gondolkozási időt! Lehet, hogy belépek a portugálhoz...

- Mi a biztosíték?

- Úgy a kezükbe adom magamat, hogy azt tesznek velem, amit akarnak - mondta sóhajtva Gorcsev, és egy székre roskadt. - Kérem... hagyjanak... magamra...

A Mester megvetően nézte. Látta ő már elégszer, hogy az ilyen legény megtörik.

A Mester kiment Lingeströmmel. A hosszú folyosón jobbra kanyarodtak, az ivóhoz. Minden kijárásnál két őr állt. A baloldali vezetett az udvarra.

- Megtört - mondta a Mester.

- Igen. Úgy látszik.

Ittak néhány kortyot... Azután visszatértek a szobába. De csak Portenif hortyogott a földön, Gorcsev eltűnt.

...Megszökött, és ez teljesen megfoghatatlan volt!