A lap feldolgozottságának foka

A tavaszünneplés

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A tavaszünneplés
szerző: Friedrich Gottlieb Klopstock, fordító: Kazinczy Ferenc

Nem a minden világok occanusiba
Merítem el magamat! nem ott akarok lebegni,
   Hol a legelőbb teremtettek a világosság fiai,
      Imádnak, mélyen imádnak; s elalélnak örömökben!

Csak a veder cseppje körűl,
A föld körűl, akarok csak lebegni, s imádni!
   Halleluja! Halleluja! a veder cseppje is
      A mindenható kezeiből csorgott!

Midőn a mindenható kezéből
A nagyobb földgomolyok csorgottanak!
   Midőn a világosság folyói zuhogni kezdettek s a hét csillagzat leve,
      Akkor csordúltál el te, csepp! a mindenható kezéből!

Midőn a világosság egyik folyója csorgott, s napunk leve
Egy Özönár csorgott, mint a felhőszakadás
   Á szirtekről, s felövedzett Orion
      Akkor csordúltál el te, csepp! a mindenható kezéből!

Kik azok az ezerszer ezrek,
Kik azok a myriászok,
   A kik e cseppen lakoznak és lakoztak?
      És ki én?

Halleluja a teremtőnek!
Több halleluja, mint föld csorgott!
   Több mint a hét csillagzatok,
      Melyek fényből álltanak együvé!

De te tavaszbogár, .
Ki zöldaranyban játszol mellettem,
   Élsz, és talán
      Nem vagy halhatatlan!

Kijövék, hogy imádkozzam,
S ímé sírok! Bocsásd meg, bocsásd meg
   E könyet is a végesnek,
      Oh te, a ki mindenkor léssz!

Te a titkokat mind felfeded nekem,
Te, a ki engem a halál setét
   Völgyén keresztül fogsz vezetni! Akkor
      Meglátom, ha volt-e lelke e bogárnak.

Ha csak alakra képzett por vagy,
Tavasznak gyermeke, légy megintlen egykor
   Elrepűlhető, elszóródható por,
      Vagy a minek hágy az Örök!

Önts újabb könyeket, szemem,
Örvendő édes könyeket!
   S te, én kobozom,
      Dicsérd az urat!

Körűl van kerítve pálmanövéssel,
Körűl van megintlen kobzom. Dallom őtet!
   Itt állok. Előttem imé minden, minden!
      Mindenhatóságot hirdet, s csudát!

Mély tisztelettel nézem a teremtést,
Mert Te!
   Nevezetlen! Te
      Alkottad azt!

Szellők, kik engem megöleltek, s égő
Arczulatomra hűsséget fuvallotok,
   Titeket, csudálatos szellők,
      Az Úr küldött? a véghetetlen küldött-e?

De ím elállnak, már alig lehellnek.
A reggeli nap elrekken!
   Felhők tolongnak elő!
      Szemlélhető az, a ki jő, az Úr!

Repűlnek, szakadnak, süvőltnek a szelek!
Meghajlik az erdő! hánykódik a víz!
   Szemlélhető vagy, mint embernek
      Lehetsz az, oh az vagy! az vagy, Örök

Meghajlik az erdő, a viz ellapúl,
S én nem borulok le arczulatomra?
   Isten! Oh Isten! irgalmas s kegyelmes!
      Te közelvaló — — — irgalmazz nekem

Haragszol-e, Úr,
Hogy éj az öltözeted?
   Ez az éj áldás a földnek.
      Atyám, Te nem haragszol!

Jön, éledést önteni
A tápláló kalászra!
   A szívvidító gerézdre!
      Nem haragszol, oh Atya!

Minden csendes Te előtted, oh közelvaló!
Minden csendes ím körűltem.
   Az aranybogár is ébredezni kezd!
      Nem lelketlen-e ő? halhatatlan-e?

Oh; ha mint illenék, magasztalhatnálak!
Mindig dicsőbben ismerteted magadat!
   Mindjg ijesztőbb lesz az éj körűlted,
      S áldomással teljesebb!

Látjátok a jelenvaló tanúját, látjátok a lecsapó villámot?
Halljátok a Jehovah dörgéseit?
   Halljátok-e? halljátok-e,
      Rendítő dörgésit az Úrnak!

Isten! — — — Isten! — — — Úr! — — —
Irgalmas, kegyelmes!
   Imádott, dicsőített
      A Te nagy neved!

S a szélvészt amott? Viszi a mennykövet!
Mint zúg! mint tépi az erdőt!
   S elhallgat! Irh lassan ballag
      A nehéz borúlat!

Látjátok új tanúját, látjátok a szjkrázó villámot?
Halljátok fent a felhők közt az Úr mennykövét?
   Így mond: Jehovah! Jehovah! Jehovah!
      S az összetört erdő gőzölög!

De nem a mi kalyibánk!
Kegyelmező Atyánk meghagyá
   Rontójának,
      Hogy kalyibánk mellett elmenjen!

Imé már hull, már zúgva esik
Mindenfelől a kegyelmes eső!
   Immár, mint szomjazok! enyhülve van a föld,
      S letette az áldást a menny kebele!

Lásd, nem jön többé szélvészben Jehovah:
Csendes lassú lengezésben
   Jön Jehova,
      S meghajlik alatta a béketegez!