A tavaszünneplés
Nem a minden világok occanusiba
Merítem el magamat! nem ott akarok lebegni,
Hol a legelőbb teremtettek a világosság fiai,
Imádnak, mélyen imádnak; s elalélnak örömökben!
Csak a veder cseppje körűl,
A föld körűl, akarok csak lebegni, s imádni!
Halleluja! Halleluja! a veder cseppje is
A mindenható kezeiből csorgott!
Midőn a mindenható kezéből
A nagyobb földgomolyok csorgottanak!
Midőn a világosság folyói zuhogni kezdettek s a hét csillagzat leve,
Akkor csordúltál el te, csepp! a mindenható kezéből!
Midőn a világosság egyik folyója csorgott, s napunk leve
Egy Özönár csorgott, mint a felhőszakadás
Á szirtekről, s felövedzett Orion
Akkor csordúltál el te, csepp! a mindenható kezéből!
Kik azok az ezerszer ezrek,
Kik azok a myriászok,
A kik e cseppen lakoznak és lakoztak?
És ki én?
Halleluja a teremtőnek!
Több halleluja, mint föld csorgott!
Több mint a hét csillagzatok,
Melyek fényből álltanak együvé!
De te tavaszbogár, .
Ki zöldaranyban játszol mellettem,
Élsz, és talán
Nem vagy halhatatlan!
Kijövék, hogy imádkozzam,
S ímé sírok! Bocsásd meg, bocsásd meg
E könyet is a végesnek,
Oh te, a ki mindenkor léssz!
Te a titkokat mind felfeded nekem,
Te, a ki engem a halál setét
Völgyén keresztül fogsz vezetni! Akkor
Meglátom, ha volt-e lelke e bogárnak.
Ha csak alakra képzett por vagy,
Tavasznak gyermeke, légy megintlen egykor
Elrepűlhető, elszóródható por,
Vagy a minek hágy az Örök!
Önts újabb könyeket, szemem,
Örvendő édes könyeket!
S te, én kobozom,
Dicsérd az urat!
Körűl van kerítve pálmanövéssel,
Körűl van megintlen kobzom. Dallom őtet!
Itt állok. Előttem imé minden, minden!
Mindenhatóságot hirdet, s csudát!
Mély tisztelettel nézem a teremtést,
Mert Te!
Nevezetlen! Te
Alkottad azt!
Szellők, kik engem megöleltek, s égő
Arczulatomra hűsséget fuvallotok,
Titeket, csudálatos szellők,
Az Úr küldött? a véghetetlen küldött-e?
De ím elállnak, már alig lehellnek.
A reggeli nap elrekken!
Felhők tolongnak elő!
Szemlélhető az, a ki jő, az Úr!
Repűlnek, szakadnak, süvőltnek a szelek!
Meghajlik az erdő! hánykódik a víz!
Szemlélhető vagy, mint embernek
Lehetsz az, oh az vagy! az vagy, Örök
Meghajlik az erdő, a viz ellapúl,
S én nem borulok le arczulatomra?
Isten! Oh Isten! irgalmas s kegyelmes!
Te közelvaló — — — irgalmazz nekem
Haragszol-e, Úr,
Hogy éj az öltözeted?
Ez az éj áldás a földnek.
Atyám, Te nem haragszol!
Jön, éledést önteni
A tápláló kalászra!
A szívvidító gerézdre!
Nem haragszol, oh Atya!
Minden csendes Te előtted, oh közelvaló!
Minden csendes ím körűltem.
Az aranybogár is ébredezni kezd!
Nem lelketlen-e ő? halhatatlan-e?
Oh; ha mint illenék, magasztalhatnálak!
Mindig dicsőbben ismerteted magadat!
Mindjg ijesztőbb lesz az éj körűlted,
S áldomással teljesebb!
Látjátok a jelenvaló tanúját, látjátok a lecsapó villámot?
Halljátok a Jehovah dörgéseit?
Halljátok-e? halljátok-e,
Rendítő dörgésit az Úrnak!
Isten! — — — Isten! — — — Úr! — — —
Irgalmas, kegyelmes!
Imádott, dicsőített
A Te nagy neved!
S a szélvészt amott? Viszi a mennykövet!
Mint zúg! mint tépi az erdőt!
S elhallgat! Irh lassan ballag
A nehéz borúlat!
Látjátok új tanúját, látjátok a szjkrázó villámot?
Halljátok fent a felhők közt az Úr mennykövét?
Így mond: Jehovah! Jehovah! Jehovah!
S az összetört erdő gőzölög!
De nem a mi kalyibánk!
Kegyelmező Atyánk meghagyá
Rontójának,
Hogy kalyibánk mellett elmenjen!
Imé már hull, már zúgva esik
Mindenfelől a kegyelmes eső!
Immár, mint szomjazok! enyhülve van a föld,
S letette az áldást a menny kebele!
Lásd, nem jön többé szélvészben Jehovah:
Csendes lassú lengezésben
Jön Jehova,
S meghajlik alatta a béketegez!