A szélhez
| A szélhez szerző: Csokonai Vitéz Mihály |
Mit hízelkedel, óh lengeteg, óh csalárd
Elmék ingadozó bélyege, esti szél?
Hát füst-fogta hazámnak
Nem borzasztnak üszögjei?
Víg hangot hazudó pósta! mit únszolod
Pernyében heverő lantomat? A kacaj
Bosszantó gyönyörűség
A boldogtalanok között.
Zengj a kis Balaton partja[1] körűl, hol a
Természetnek örök szűze s az emberi
Mesterség, ez a hérós,
Egy tűkörbe kacsonganak.
Csattogjál aranyos szárnnyal enyészeten,
S hagyj engem szabadon Dácia pallagán
Elnémúlva zokognom
A nád-lepte fedél alatt.
Hát a nyár elején[2] nem te valál, ki a
Szikrából eredett lángokat egy szegény
Özvegynek fedeléről
Szórád vad hahoták között?
Látám a lakosok jajjait a setét
Füstnek gombolyagin mennybe tolongani,
A Mindent-tehetőnek
Zsámolyszékihez, a kinek
Kor-kémélte falán[3] bús diadalmadat
Tapsoltad. Szomorú dűledezési közt
Most a gyász s a halálos
Csendesség fia zsibbadoz.
Szent tömjénit eloltá az imádkozás,
S a zsoltárok erős sérafi[4] zengzete
Megnémúlt. Igaz irét
Vallásába se lelheti
Mostan a nyomorúlt; csak zokog és maga
Házának hamuját hinti fejére már.
Óh, óh, mégis örömre
Ingerlesz, te kacérozó!
Hogy? Hogy tudjon ezüst hangokat s innepi
Víg dalt adni nekem Kalliopé, mikor
Vulkán az Helikonnak[5]
Szent berkét tövig égeté?
Nem látd, hogy kesereg, nyögve hogy öntözi
Elsírt csillaginak könnyivel a babért?
Nem látd sárba keverve
Pernyés köntösinek havát?
Hát én, aki (miként a Capitolium[6]
Tőszomszédja, Ovid) hasztalan éltetém
Itt a mennyeieknek
Környékén bizodalmamat,
Felvídúlhatok é? Lám, oda Tíburom,
Hol víg gondolatim szárnyra repűltenek.
És a rózsalugasnak, [7]
Amelyben Philoméla s én
Egymást váltva üténk pindusi dallokat,
Nincs árnyéka tovább. Hagyj nekem, esti szél!
Hagyj békét, s pici lantom
Törd ízekre... De mit, de mit
Hallok mégis amott? innepi lármaszót
És Széchényi nevet hallok a Hesperus
Bíbor pitvara mellől ─
Hajh, mégis csak örűlni kell!
Mégis kell örömöt tudni! nem állhatok
Ellent szívem erős duzzadozásinak:
Lantot, Píeri,[8] lantot!
Száz víg hang veri nyúgotot.
Menyegzőt mutató innepi lárma-é?
Vagy más boldog öröm zengedezése az?
Jertek, gángesi szellők,[9]
Melyek Veszta ölének ért
Almáit gyönyörűn lengetitek puha
Szárnyakkal, vigyetek, jertek, emeljetek
Túl a fellegeken, túl ─
Már-már szárnyra emelkedem.
Látom tornyosodó szent hegyedet, Buda!
Hol Corvin ragyogott s hajdani nemzetem,
Látom már Nizidernek
Csendes tűkribe képemet.
Itt minden halait Cenkre sietteti
Thétis, túl az öreg Pán teli tulkait
A kastélyba behajtja,
És Céres maga tőlti meg
A bőség szaruját. Sopronyi halmain
Tombol Liber atyánk[10] s víg adományival
Kínálgatja az Ikvát:
Ikvának szeme ég, ragyog.
Ím, ím, a koszorús pásztorok[11] és velek
A szomszéd ligetek hőlgyei (óh, kegyes
Látás!) dalra fakadnak:
Haj! hogy zeng az egész vidék.
"Jóltévő Osiris! életadó atyánk!
"Ísis, nyájas anyánk! éljetek! éljetek!
"És a boldog aranykort
"Óh, kezdjétek elől megint!"
Így éneklenek ők. ─ Vénus-Uránia, [12]
A boldog szeretet kellemes asszonya,
Szennyetlen viseletben
Hoz két égi szövétneket.
S ím, a főldmivelő keszthelyi Indigesz
Húgával jön az én Kalliopém kegyes [13]
Dísze s gyámola; szívén
Hogy csillognak az érdemek! ─
"Hószínű szeretők! már huszonöt tavasz
"Rózsáját kötözém rátok. Az égi tűz,
"A vidám, a hibátlan,
"Lángolt bennetek, édesim!
"Fél századra fogom nyújtani láncotok,
"Hív lelkek, nemesek: majd unokáitok
"Fogják ősz korotokban
"Számosbítni ez innepet."
Ezt mondá az egek tiszta lakója, s ím
Szép testvére, ama rózsatekintetű,
A szellős Amathusról
Hattyúin ide jön s felel:
"Így fényljék ezután a ti Lajostokon [14]
"S Battyánin Amathus rózsakötése majd;
"És néktek liliomszál
"Légyen béretek, és babér."
Így áldottanak ők: mennyei hangjokat
Vígan visszonozák istenek, emberek.
És én ─ pallagi dallos ─
Bort és kedvet ivám velek.
*
[1] Kis Balatonnak nevezem a Fertő tavát, mivel ezt a nevet nemigen aestheticához valónak tartom: Ez okból teszek odaalább helyette Nizidert
[2]
Jún. 11-ik napján esett a tűz, egy szegény öreg özvegyasszonynak házáról, Debrecenben
[3]
Ekkor megégett a Nagytemplom is, mely 1564. eszt. megégvén, 64 eszt. állott a fala pusztán.Ez egy jeles példája a góthusi építés módjának, és eredete elvész a Debrecen és Magyarország históriájában
[4]
Sérafi, jobb mint Serafimi, tudják a zsidó nyelvhez értők
[5]
Itt a népes ref. collegium értetődik, mely az említett nagy égésben szintúgy a lángok zsákmánya leve
[6]
A számkivetett Ovidius háza egybe volt ragasztva a Capitoliummal, lásd a kesergését, Trist. I. El. 3. v. 29-34. Az én hajlékom is közel volt a Nagytemplomhoz és szomszédjában a Collegiumnak
[7]
Ez a rózsalugas, ez a fülemile és ez a poétizálás nem költeményes gondolat, hanem természet után van festve'
[8]
Pieri, azaz Múzsa, Horatius után: O testudinis aureae Dulcem quae strepitum, Pieri! temperas.
[9]
Gangesi, azaz napkeleti nyájas szellők, amelyek a sz. Mihály nyarát oly édessé teszik; amikor ez az óda is készűlt. Veszta a főld, vagy a természet
[10]
Azaz Bacchus. Liber pater. Ikva Cenk alatt foly
[11]
'Célozás van a cenki bíró köszöntésére a nép nevében. Lásd a M. Hírmondó Nro. 38. Told.
[12]
Az Uránia, vagy mennyei Vénus a lelkek és elmék szeretetének volt istenasszonya, minden testi gerjedezés nélkűl: az amathusi pedig a két nem között való testi, de mégis törvényes szerelemnek. A páfusi Vénusnak a fajtalanok áldoztak
[13]
Én ezt a tiszteletet olyan jussal adhatom, mint Horatius a magáét. L. I. Od. 1. v. 2. és 11. Od., 17. v. 2., 3.
[14]
Említem a M. Gróf Széchényi Lajos és Battyáni Miklós őnagyságok menyegzőit