A rossz szerzetes
Tarkán volt festve a régi nagy klastromívek
alatt az Igazság száz képe mesterül,
talán oly célra, hogy láttukra majd a hívek
lelkének jéghideg szigora megderül.
Krisztus vetései nőttek, mennyei mívek
s sok szent barát, kire ma feledés terül,
pingálta a halált, jámbor és balga szívek,
a sírok csarnokát választva műhelyül.
Sírcsarnok lelkem is, hol, rossz remete, árván
lakom, unt termeit öröktől fogva járván:
de kép nem színezi e klastrom zord falát.
Óh, lomha szerzetes! mért nem alkotom én is
fekete nyomorom eleven szőnyegén is
szememnek gyönyörét s kezem diadalát?