A régi magyar viseletről
szerző: Ányos Pál
A nagyszombati nemes ifjusághoz
Ó! szegény urfiak, kik azt gondoljátok,
Hogy boldogtalan volt üstökös atyátok!
BARCSAY kapitány
Mit hallok, barátim, Mátyus mezeiről,
Iszonyu havasok kies vidékiről,
Onnan, hol Minerva pusztult templomain
Baglyok huhogatnak Tyrnava partyain?
Hát még vagyon olly sziv, melly rég őseinknek
Emlékezetével áldoz eleinknek,
Melly hazafiuság szentelt oszlopánál
Teményt mer füstölni dicső oltáránál?
Gyönyörü tisztelet, szerencsés ujságok,
Boldog érzékenység, áldott buzgóságok!
Ti, ifju magyarok, hazánk reménségi,
Sok bajnok atyáink érdemes vérségi,
Szép tudományoknak látlak udvarában,
Látlak benneteket Pállás templomában,
S ami több, az igaz magyar öltözetben,
Fejeteken csákó, hajatok perecben.
Ideje, hogy egyszer megnyilik szemetek,
S megunnya idegen majmozást szivetek.
Utálom oroszlányt szelid juh gyapjában,
Nem illik a tigris rókák adujában.
Alcides csudákot nem tett erejével,
Mihelyest az orsót pergette kezével.
Sándor borostyánit világ tengelére
Aggatván, puhulni kezdett volt végtére,
Mikor feloldozván kemény páncéllyait,
Magára ruházta perzsák patyolatit.
Ó szerencsés Spárta Likurgus atyáddal,
Ki mennyei lelkét közlötte hazáddal,
Nem hordtad te szomszéd nemzetek ruháját,
Azért követted ugy őseid példáját.
Nem kedvel az erkölcs szagos keszkenőket,
Pipes ruházatot, nyakakon kendőket.
Fátyol, nagy ezüstgomb, párducok bőrével,
Jobban öszveillik magyarok szivével.
Tudjátok, barátim, mit érzünk lelkünkben,
Ha még oly aggottat látunk nemzetünkben,
Kinek a nagy időt olvassuk képéről,
S őszbe csavarodott csomó függ fejéről.
Nézzünk egy kevéssé érdemes mellyében,
Nem találunk ennek hibát erkölcsében.
Együgyü öltözet, csinos tisztasággal,
Mértékletes élet, igaz jámborsággal,
Erkölcsök szállása, nem pedig gőgösség,
Mellyet vétek követ, s végtére szegénység.
Kedves leányzóink, már alig esmérlek,
Annyi abroncs, fodrás, csipkék közt szemléllek
Hát leszaggattátok már szüz pártátokat?
Fejeteken tornyot csináltok s várokat?
Azt is lószőr s csöppü viszi magosságra..
Utálva tekéntek az illyen hivságra!
Akkor szerettem én ékes nemeteket,
Mikor még szemérem lakta sziveteket,
Mikor arany kötő fénylett kezeteken,
S természeti rózsák nőttek képeteken!
Fussatok, barátim, mai szüzeinktől,
Fussatok álorcát hordó szépeinktől,
Kik csak a tükörnek köszönik szineket,
S hivsággal mulattyák alacson lelkeket.
Ne higgyétek, hogy mit mondanak, buzgóság;
Nincsen ott szerelem, nincsen állandóság.
Csak aztat kivánnyák, hogy ti imádjátok,
Hogy képek festékét rózsáknak mondjátok,
S szüntelen beszélvén szép alkotásokról,
Reszketve lopjatok csókot ajakokról.
Ez nálok az erkölcs! csipkefőkötőkben
Korzikány kalapban, párizsi cipőkben.
Igy tehát, barátim, kik scytha vérünknek,
Tisztelői vagytok dicső nemzetünknek,
Áldom sziveteket, hogy még atyáinkról,
Tudtok emlékezni régi szokásinkról.
Ha hozzátok jövök, s magyar öltözetben
Látlak benneteket, csákóban, övekben,
Még meg is ölellek!...