A régi híd
Te múltból villanó sugár,
sok századéve állsz te már;
fölötted új híd íve rezg:
ott zeng az út! s te itt pihensz.
Az út itt vén kövek között
piros virágba öltözött
és nedvesen mereng mohád
hullám emelte fátylon át.
Légből szövött ruhát lehell
reád a múlt s ösvényeden,
a szűk uton csak álom jár
élet helyett régóta már.
A visszhangban remeg ma még
egy dal, diák dalolta rég,
s a nyerités, kürtharsogás
zaját ringatja még a sás.
Rómának erre vitt az út,
a császár rajtad át vonult,
s hogy Parricídát itt lelé,
a víz tajtékkal szórta bé.
Ha rajtad délről jött levél,
lapján aludt csel és veszély,
zsoldos jött zsákmánnyal tele,
pestis jött s döghalál vele.
Elmúlt! ez mind emlék ma már,
s oly tiszta vagy, mint indaszál,
mely rajtad zölddel fonja át
az ember bűnös lábnyomát.