A népet szeretem
| A népet szeretem szerző: Ábrányi Emil |
Királyokat szolgálni jó.
Jár érte rang, kegy, penzió,
Ordók özönje s holmi más:
Mély tisztelet, nagy csillogás!
Nekem nincs rangom, rendjelem,
Mert én a népet szeretem!
Van sok barátom, aki már
Ugyancsak fönn és messze jár!
A szép, kegyelmes címekért
Kapaszkodó had célhoz ért.
Én lenn vagyok, mindegyre lenn,
Mert én a népet szeretem!
Csak menjenek előre mind,
Soron kivűl, vagy sor szerint!
Övék legyen kincs, hatalom!
Vígaszt, reményt egy-egy dalom
Ha néha ád: elég nekem.
Mert én a népet szeretem!
A népet, a gyámoltalant,
Mely küzd és sír és tűr alant.
Silány vacokban szunnyad el,
Nyomorra ébred, hogyha kel,
S meghal kórházban, szemeten -
Én ezt a népet szeretem!
Ah ezt a népet! Mely talán
Jövő idők szebb hajnalán
Uj, boldogabb életbe fog,
S ember lesz, mint a gazdagok!
E bús, szegény, örömtelen,
Vergődő népet szeretem!
Mi lesz jutalmam, hogy vele,
Jajával volt e szív tele?
Hogy néki szóltak e dalok?
Egy könny talán, ha meghalok!
Könnyezve mondják majd, hogy én
A népet egykor szeretém!