A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/IV. Műveletlen nép
Nem szükség, reménylem, hosszasan fejtegetnem, hogy a mezei szorgalom virágzatához még közel sem elég, hogy a földművelésre elegendő nép helyes föld- és néposzlat legyen; hanem még az is múlhatatlanul megkívántatik, hogy a földművelő nép mind erkölcsére, mind értelmére nézve nagy céljaihoz képzett legyen; mert egyedül az ily nép lehet alkalmas eszköze minden józanabb irányzatoknak, a nem ilyen nép ellenben örökre csak annak lesz eszközlője, aminek eddig volt, tudniillik: az inségnek.
Megtekintvén pedig honunk különféle népeit, nem lehet és nem szabad titkolnunk, hogy azokon, holmi kevés kivétel mellett, alig látunk egyebet a romlottság különféle nemeinél, s hogy valamint egyéb országokban, úgy nálunk is, a világ legnagyobb s legfőbb mestersége, a földművelés, valamint az emberiség legnagyobb és leghasznosabb osztálya, a földművelő nép elég méltatlanul felejtve és megvetve van.
A mi számtalan hornyák, szoták, oláh stb. népeink nyilván mutatják szánakodásra méltó külsőjükkel egész belsőjek szomorú állapotját, elannyira, hogy azokon honunk testi-lelki javainak legkisebb árnyékai sem látszanak.
A köztünk telepedett német gyarmatok minden dícséretre méltó erkölcsöt és szorgalmat mutatnak ugyan, s ha előbbi szigorú hazájokbul hozott holmi hibáikat nálunk lerázhatják, igen is hasznos népekké válhatnak; de mivel tapasztalni lehet, hogy a bőség, kultúra nélkül, azokat is egyrészrül élénkíti, idomítja s erősíti, másrészrül erkölcseikben rontja; s mivel azok többnyire bor- és dohánytermesztésre adák magokat, korántsem használnak annyit, mintha gabona- marhagazdaságra fordítanák szorgalmokat, holott természet szerint ezek teszik mezei gazdaságunk legfőbb ágait.
A magyar nép igen idomos, becsületérző, sok erővel és természetes okossággal bíró faj ugyan, de annak szép hajlományai gyakran nagyon rosszra vagynak fordítva; úgyhogy annál többnyire a csinosság és büszkeség betyársággá, az okosság ravaszsággá, az erő és hamis becsületérzés pedig zsiványsággá fajul, elanynyira, hogy vagynak némely erdősebb és magyarabb tájaink, hol a magyar ifjúság a zsiványságot, azaz a tolvajságnak, rablásnak és szilajságnak minden nemeit nem rútnak és rossznak, hanem férfidísznek és erénynek nézi; a tömlöcöt és derest nem hogy szégyenlené, sőt mentül többet próbálta azokat, annál derekabb legénynek tartja magát, s legfölebb az aprólékos lopást érzi gyalázatnak, mert úgymond: „Jóravaló ember lop ökröt, lovat, disznót, nem pedig aprólékot.”
Ez, mondom, a magyar népmorál nemcsak számtalan pásztorainknál, de sok romlottabb helyeken a földművelő nép nagyrészénél is; mely népmorálnak pedig több adót fizet nemzetünk, mint a legzsaroltabb nép a maga zsarnokának.
Mert ezek a mi jóravaló embereink nemcsak ökröt, lovat szoktak lopni; de egyszersmind rabolnak és gyilkolnak is, elannyira, hogy csak egy vármegyében is esztendőnkint több százezer forintokra menő károkat tesznek, s számtalan gazdákat örökre elszegényítenek; mely nagy károkhoz járul még az is, hogy egy megyében is több százankint dolog nélkül hevernek tömlöcökben, több mint ezrenkint dolog nélkül élnek, a tömlöcök és pandurok tartása miatt végtelen költségeket okoznak, s majd minden pénzesebb kereskedőket, a zsidókon kívül, az erdősebb tájaktul elrettentenek.
Nem szükség okos ember előtt az ily veszettség számtalan kártékony béfolyásait a mezei szorgalomra és egész népéletre fejtegetnem; csak az egyet jegyzem itt meg, hogy egész marhagazdaságunk[1] ezen veszedelmes emberek kezében van; s reménylem, aki tudja, mely része a marhagazdaság az egész mezei gazdaságnak, kivált a magyar gazdaságnak, érteni fogja, mely lábon áll egész mezei szorgalmunk.
Ezen néphiba nem erőtlenségből, hanem egyenest erőbül folyván, a lélekösmerő elhiszi, ha mondom, hogy a magyar nép mindazon helyeken, hol az valami jobb rendtartásban vagy holmi kis kultúrában részesül, igen derék nép; de mivel a kultúra nálunk igen szűken adatik, a rendetlenség pedig nagyon is sok helyen uralkodik: természet szerint ily helyeken, valamint a legtermékenyebb föld rossz munkával legtöbb gazt terem, úgy a legélénkebb nép is kultúra nélkül legtöbb erkölcsi romlottságra hajlandó.
Mivel pedig én azt hiszem, hogy a magyar népnek ezen erkölcsi romlottsága még nagyobb gátja szorgalmunknak, mint egyéb népeink butasága; tehát nem leszen fölöslegvaló ezen főnépünk gyermeknevelését s egyéb körülményeit bővebben megtekintenünk.
- ↑ A marhán nemcsak szarvasmarhát kell érteni, mint néhol szoktak, hanem minden gazdasági barmokat a szárnyasokon kivül. B.D.
| ←III. Céltalan földosztály | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul IV. Műveletlen nép | V. Magyar paraszti gyermeknevelés→ |