A méz méze
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Sok az ember baja! -
Egy belső nyavalya
Engemet is megroncsolt;
Ínyem elvesztette,
Szám ízét elvette,
Minden csak ízetlen volt.
Kóstoltam tokajit,
Gyomrom únalmait
Szerzé e szent ital is;
Nem volt elszenvedve
A téj édes nedve
Nála még cúkorral is.
Végre egy tetézett
Tálba lépesmézet
Kűlde egy jó Nincsneve,
Kóstolom kelletlen,
Hát fojtós, ízetlen,
Mint a zőld vackor leve.
Bejöve azonba
Laura sátoromba;
S mondám, mi bánt régolta.
Csudálta: - elmetszett
Egy kicsinyt, s úgy tetszett,
Hogy elébb megcsókolta.
Ezt edd meg, ez tán jó! -
Megeszem, - Egek! ó,
Még oly édest nem ettem.
Adj, óh, adj! több mézet,
Melyet szád igézett,
Óh, adj! - így esdeklettem.
Adott még többet is:
S meg nem mézeltet is
Adott a kis csintalan;
De én megesmértem, -
S édességet kértem
Szácskájáról úntalan. -
Kis méhek! kerteken,
Mezőkön, berkeken
Mit futtok sok veszéllyel,
A friss patakokra,
A szép virágokra
Repdesvén szerteszéjjel?
Mennyi sok munkával
És idő jártával
Gyűjthettek egy kis mézet!
Szálljatok Laurára!
Az ő szép szájára
Vénus sokat tetézett!
Jőjjetek, így nem lész
Olyan sok s édes méz
Sohol, mint a tiétek.
Jőjjetek, s így nem lész
Olyan boldog méhész
Sohol, mint a tiétek.