A lengyelekhez

A lengyelekhez szerző: Reviczky Gyula

- Midőn az 1885-ki budapesti országos kiállitást meglátogatták -

Sirtunk, midőn elesteden zokogtál,
Széthulló nemzetünk bus mása voltál.
És a mikor hazád' szétdarabolták;
Testvérünknek fogadtunk, Lengyelország.
Kishit fogott el, látva végzeted',
Hogy a mi sorsunk is csak ez lehet.

Nem vesztél el, mint Róma hajdanában,
Magát tulélve, hosszu rothadásban.
Mint Izraelnek, úgy se lőn a veszted;
Egy uj világot nem hozott kereszted.
Elestél, mint erdők nemes vada
Nagyúri kedvtelésnek általa.

Szabadság népe rablánczokra fűzve,
Jer magadat kisírni kebelünkre!
Mi átérezzük, értjük szenvedésed',
Gyászban sokáig osztozánk tevéled.
Háromszáz éven át nem volt hazánk.
Háromszáz évig sírva vigadánk.

Oh, lengyelek, nézzétek a magyart ma!
Tettvágytul éled ujra lelke, karja.
Pedig, hejh, búsult ő is mint a lengyel;
Multján borongott ő is méla kedvvel.
De felvirult megint, mert volt hite.
Hitet meritni jertek hát ide!

Remélj jövődben. Koszcziuszko népe!
Hidd, hogy hazádnak nincs örökre vége.
Hiába hurczolnak Szibériába:
A szabadságnak nő ottan virága,
S a hó besöpri ott a jósigét,
Kasszándrai »finis Poloniae«-t!