A lelkem Kánaán-magvai

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lelkem Kánaán-magvai
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám

Majd elmulnak ezek a remegések,
Lesz az Életnek cukros bora,
Majd zugni fog kis templomban az ének
Havas karácsony s Úr-vacsora,
És rigmusos gyermekek jönnek.

S tán árka lessz ennek a vád-özönnek,
Győztesre szárad ázott szárnyam
S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
Ami beteljesedhetik
s hogy újból és fentujjongva akarjak.

Majd galambok lesznek a lomha varjak,
Finom nő-testek, remegősek
Várják vágyón, hogy lepleiktől
Szabadítsam meg őket
És nagyon sokan szeretnek ismét
S én sokakat fogok nagyon szeretni.

Szent szántásba akkor fogom majd vetni
Lelkem Kánaán-magvait,
Melyek ma még, jaj-jaj, rohadnak.
Dicső leszek s örülni fogok
Mindennek és magamnak
S a földnek, melybe áldott, bő markom
Hitet, jövendőt, örömöt hintett.

De ha nem így lessz, az is mindegy.