A legfőbb várta

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A legfőbb várta
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 21. szám

Kis Senkimnek küldöm.

Délnek röpülve vándorló madárnak
Tenger-sziklája, lihegő röpke vas-ágy.

Meggyező gyermekek eggyének őrzött,
Szép, maradt meggye, veszekséges irigyes.

Pehely, amelyet oly örömmel hordoz
Muló fészkébe kicsi királyka-madár,

Mosoly, amelyet már csak lemosolygunk
Szánón, szivesen a mások ajkairól.

Doktorunknak be nem vallott betegség,
Szép szemeinket véresítő vizió,

Rejtett kitalálásuk a zseniknek,
Kórházi ággyal fizetendő gondolat.

Gyermekem, aki nem tőlem vagy nemzett,
S gyermekem mégis és én a tied talán.

Óh asszony, őrség, tűz-jeles vén halmon,
Ki az ellennek áruló szót gyujtogatsz.

Haszontalan s bolondságnak utolsó,
De legfőbb várta mégis az én szivemen.