A kunok eredete 3.
14. §. Földünk napkeleti részét egy fegyveres nép szállotta meg először; nevök ismeretlen maradott sokáig. Mostani nevök Mongol, Mongolia, vagyis Tatár és Tatárország; de helytelenül.
„Die Chinesen gebrauchen den Namen Ta-ta später Ta-ta-or, oder Tatar ganz in derselben Ausdehnung wie wir in Europa: sie bezeichnen nämlich damit die drei grossen durch Sprache verschiedenen Völker: Tungusen, Mongolen und Türken. — Die genauesten Schriftsteller des Mittelreichs verstehen aber unter Tataren ausschliessend Mongolen. Die Tataren, sagt der berühmte Philosoph und Geschichtschreiber Nyeou-Gaug-Sieu (lebte von 1007—1062) sind ein besonderer Zweig der Moko. Sie wohnten nordöstlich von den Kitan. Als sie von diesen in der Folgezeit angegriffen worden, trennten sie sich; ein Theil von ihnen wendete sich zu den Kitan, ein anderer nach To-pai, und ein dritter liess sich in Yu-schan, oder dem Yu-gebirge nieder; dieser Theil nannte sich Tatar. — Ja dieser Name ward auf die meisten der nordwestlich von China wohnenden Völkerschaften, die den Chinesen im Laufe der Geschichte bekannt worden sind, übertragen; so wurden die Hy-ong-nu die Tukieui — und die Kitan — sämmtlich Tataren genannt.” — „Die persischen u. arabischen Geschichtschreiber kennen den Namen Tatar nicht, und nennen gewöhnlich Dschingis-chan den Beherrscher des Mongolen-Volkes. Einige Gelehrte hielten es für sinesisches Wort, weil die Sinesen jedes Nachbars-Volk Ta-ta nennen. Nach Karpinis Erzählung (s. dessen Voyages in Bergeron pag. 38.) entstand der Name Tatar von dem Flusse gleichen Namens. — Dsingischan wie bereits erwähnten, ein Mongole, da aber der grösste Theil seines Heeres aus ihm unterworfenen Tataren-Horden bestand, so ward die Benennung der Tataren die Allgemeine. Die jetzigen Mongolen unterscheiden sich in der Sprache sowohl, als im Aeussern gar sehr von den Tataren, — kein einziges jetziges Volk der Tataren nennt sich nach diesem Namen, sondern nach der besondern Benennung des von ihm bewohnten Landes.” Karamsin. Geschichte des russischen Reichs. III. B. Nro 160. p. 310.
15. §. Mongolia napnyugotról a Tibeti (Tanguth), napkeletre a Tungus (Mandschii), északra Irkutzk, Jenisei és Tomszky orosz tartományok, s délre a chinai közép, vagy mennyei birodalom között terült el, a 118—148-ik hosszuságu és 41—53 szélességü fokozatok között. Egykor messzebb is terjedett: a chinai birodalomnak három nyugoti részeit, a kis és nagy Bukkarát a Caspiumi tengerig, és az orosz Siberiának délső tartományait is magában foglalta.
„Vor Alters her umfasste die Mongolei im Süden alle die Berge, längst denen die grosse Mauer sich hinzieht; im Norden hatte sie die Südgrenze des Gouvernements Irkutzk, Jenisei und Tomksk inne, im Westen gränzte sie unmittelbar an Tangut (Tibet), gegen Osten an die Tangusischen (Mandschu) Stämme, am Süden an das chinesische Reich.„” Hyakint 1. c. p. 94—95. Egyeznek ezek Schmitth jegyzetivel is p. 49. Lásd Rittert is Asten p. 324.
16. §. Mongolia fő hegyei: 1-ör Turleton, Schneeberg, hóhegy, a tibeti tartományban ered, a chinai birodalmat északról födözi és Mongoliát napkeleti Turkestántól elválasztja. 2-szor Altay, (Aktag aranyhegy) Bukkarában a régi Ariában kezdődik, négy ágakra terjed; a délső öblében foglalja Turkestánt, Turfán városával együtt. 3-or Chigani, (Ssjani) hegység északi napkeleten Mongoliát választja el Siberiától. Nevezetesb folyói: Hoang (sárga folyó) Tibethországban keletkezik, Mongoliát nyugotról északra és keletre átfolyván, a chinai birodalmon keresztül a napkeleti világtengerbe szakad. Irtisch, Oecaris, Oecrades, Altay hegységből ered, Obi vizével egyesül, s vele a Jegestengerbe ömlik; napnyugotra Mongoliát határozza. Amur, Yamur, Helong-Kian, Mongoliában fakad, és keletről széltében határ. Tavai: Pai-kal, mellyből ered az Angara folyó, melly Jenisei vizével egyesülve, nemkülönben a Jegestengerbe szakad. Pusztája: Chamo vagy Xamo és Lop. — Földe posványos és többnyire homokos. Földabroszát lásd Hyakint és Práynál.
„Der Altay, oder Altai Ole, das goldene Gebirge, nordwestlich am Lande des Ost-Turkistán, und der Kosaken erstreckt sich auf 200 Ly; seine Gipfel verlieren sich in den Wolken, und der Schnee schmiltzt auf ihm sogar im Sommer nicht. Dies Gebirge wird für die Mutter aller Berge im Nordwesten gehalten. Das Hauptnest desselben, der eigentliche sogenannte Altai liegt auf der Nordwestseite, und bildet einen auf drei Seiten senkrecht abschüssigen Kessel; nur auf einer Seite befindet sich ein freier Zugang zu dessen Innerem. Von diesem Orte gehen vier Hauptzweige aus. Der erste Zweig nach Norden erstreckt sich nach der Richtung des Oerzis, oder Irtisch bis zu den russischen Gränzen. Der Zweig nach Osten, umgibt die Mongolei auf mehr als 800 Ly. Der dritte Zweig im Süden bildet nach Osten gehend, die Gebirge, welche den Kirgisch-Nor umgeben. Der vierte Zweig, der nach Süden geht, zieht sich in verschiedenen Biegungen, unter verschiedenen Namen ununterbrochen durch die Sandsteppe Dazsi bis nach Ordos hin.” Hyak. 1. c. p. 104—105.
17. §. Ezen roppant birodalmat Altay hegye szakasztja napkeletire es nyugotira. Az elsőnek neve: Chalka-Tatán vagy átaljában Chalka; a másikának Tschungare. Mindenike meg birtok-osztályok (Aimak, Aiman, Gebiets-Antheilen) szerint oszlott fel. A chalkaiban volt 25 illy osztályrész, mellyek közül legjelesebb a Tatán, mert onnét származott Chingis-Kám. — Legszélesebb a keleti és nyugoti Ordos a havas hegyeken és Sárga folyón fölül mindjárt és Urtó fölötte; legszélesebb napkeletre Zizigár. A nemzetségek közt legrégiebbek, legnevezetesebbek: a Tatán, Oirad, Kitán, Tillgass, Chockor (Ujgur), Dschalair, Chi-unnu, Stämbie s Tungus nevezetüek. A Tschungareiek voltak öten: Ili, Uromi, Barkjul, Chemkarassu és Turbaktai, ez a nyugati északon legszélső, legnevezetesebb is volt. A birtokrészek nemzetségeikkel együtt ismét annyi zászlóaljakra osztattak, a hány ezer embert fegyveresen kiállithattak. Minden birtokos nemzetségnek volt Kámja (fejedelme) s minden zászlóaljnak (Hodos) kapitánya; de egy alatt gyakran több is volt. Életök módja volt a vándorpásztorkodás, vadászat, harcz és zsákmányozás. Többnyire mindezen nemzetségek azonegy eredetüek, törzsökatyjoknak Tay-tun nevüt vallják; atyjokfiainak a Tokariakat Hirkkániában; nyelvük is azonegy, némelly szójáratokat kivévén és rokon a Turkistaniakéval (Ariában) és a Bukkariakéval Bactriánában. Hogy valamelly idegen nép közöttök letelepedett volna, ennek semmi nyoma.
„Dschingis-Cham geboren 1164 wurde mit 13 Jahren Beherrscher einer kleinen Horde Mongolen, wuste sich aber bald zum Schrecken Asiens machen. Er unterwarf sich alle mongolische Stämme, sott seine Feinde in kochendem Wasser; stieg über die chinesischen Mauer, verbrennte Peking (der Brand dauerte ein Monat) und Nanking, wollte in China alle Bauern niedermachen, um das Land in eine grosse mongolische Wiese umzuwandeln. Eroberte die Tartarei, zerstörte die gelehrte Städte Bochdra und Samarkand; stellte oft 300,000 Streiter ins Feld. Sie drangen in einem Raubzug von Wolga bis Donau vor. Bei Liegnitz füllten sie 9 Säcke mit abgeschnittenen christlichen Ohren. Dann warfen sie sich über Ungarn im Jahre 1241.” J. Annegarn Weltgeschichte IV. Theil, p. 327—328.
„Den Mongolen ist nur eine Regierungsform bekannt, nämlich die nach Theilgebieten. Sie theilen sich in Stämme, oder Theilgebiete, Aimake genannt.” Hyak. 1. c. p. 167.
„Alle Stämme der mittleren und westlichen Gross-Asien die Indier, Tokarier, Mongolen, Geten , u. s. w. erkennen Tay-tun zu ihren Uraltern.” Sui Schin scriptor sinensis apud Neumann 1. c. p. 172.
„Die Uebereinstimmung einiger Wurzelwörter des mongolischen Volkes mit Turkistan's und Buchara's erläutert zum Theile ihre Abstammung. Man muss jedoch annehmen, dass die Mongolen schon in hohem Alter sich von den Beiwohnern Turkistan's und Buchara's absonderten, denn nur eine lange Trennung konnte ihre Sprache gleichsam zu einer Ursprünglichen machen.” Hyak. p. 107.
„Die ganze Geschichte des mongolischen Volkes bezeugt, dass die Wanderungen ihrer Stämme aus einer Gegend in die andere von der Vertheilung der Ländereien bei jeder wichtigen Umwälzung in diesem Lande entsprangen; Spricht aber bei keinem einzigen Ereignisse davon, dass ein anderes, von den ursprünglichen sowohl in Abkunft als Sprache verschiedenes Volk in die Mongolei eingewandert sei; — ein unbestreitbarer Beweis von der Einheit des mongolischen Volkes selbst in Alterthum.” Hyak. 1. c.
18. §. Ezen eredetileg azon törzsökü, nyelvü es lakhelyü nemzetségek más és más névvel neveztettek el időfolytával, hol lakhelyöktől, mint Tatán = gunyhó, hol szinöktől: р. o. kékeknek Chino; hol erkölcsöktől farkasoknak Chynuj; hol zászlóaljaktól tiz, husz ezredeseknek, hol pedig csupa önkényből. A nemzetségtől volt a Chám neve is, és a Chámtól a nemzetségeké is. A chámok közösiték nevöket mindazon nemzetségekkel, kiket magokhoz hóditottak; a kik mindnyájokat meghóditották, nevöket is mindnyájokra kiterjesztették, melly addig, mig hatalmok tartott, keletben maradott; ha másikra szállott, másiké lett közönséges, de a tulajdon nemzetségi minden esetben megmaradott akkor is, ha az ő nemzetségének csupa ágazati elneveztetése volt. Igy a Tatán nemzetségnek öt tulajdon neve volt, az Oirát nevezetünek is öt. A közös nevüek nem tettek különös nemzetet, hanem csak különös uralkodó házat, ez vagy amaz nemzetségi vagy nemzetségágazati házból.
„Das ganze Reich oder Volk erhält bei ihnen seine Benennung von dem regierenden Hause, und jeder Aimak von dem herrschenden Stamme. Mit dem Falle der herrschenden Häusern verliert das Volk nicht seine Existenz, sondern es erhält nur mit dem Wechsel derselben andere Benennungen. Auf diese Weise besteht ein und dasselbe Volk von den ältesten Zeiten bis jetzt nur unter verschiedenen Namen: Chunjui, Stänbi, Schujhan, Tulga, Kitán, Tatán, Mongol.
„Diesem Volke ist die Benennung Mongolen nicht deshalb beigegeben, weil sie von dem Hause Mongol abstammen, sondern deshalb, weil dieses Haus mächtig geworden, endlich alle übrige Stämme seines Volkes seiner Macht unterwarf, und gleichsam ein neues Haus gründete nach der Benennung seines Hauses. Auf diese Weise wurden die verschiedenen Stämme auch früher mit dem allgemeinen Namen: Tatanier, Kidanen, Ckockoren (Uiguren), Tulgassier, Stambier, Chun-jui u. s. w. genannt.” Hyak. p. 116.
19. §. A Chiun-jui nemzetség tulajdon nevét a chinaiak, noha legközelebb lakott hozzájok, csak határaik összeütközésével, a chiai uralkodó házoknak multa után tudták meg, elhatalmasodni pedig Krisztus születése előtt négy századdal kezdettek, a napnyugotra lakott Yu-tscheu, Yta (Geta) nemzetet megtámadván és meghóditván Kansu nevü tartományokban; innét a belső háborgások miatt három országra hasonlott és elgyengült közép birodalomba gyakran beütéseket tevén; 225 évvel Krisztus születése előtt Chalka tartományban birodalmoknak és köznevöknek fundamentomot vetett Toman vagy Teuman nevezetü Chámjok, melly örökségi joggal a Modo (Mete) fiára szállott volna, de ő második felesége hizelkedésére ennek fiának szánta; azért mind magát, mind mostoha anyját és öcscsét a törvényes örökös megölette. Igy biztositván magának a főhatalmat, a chinaiaktól elfoglalt tartományokat visszaszerezvén és őket megadóztatván, rokon nemzetségeit meghóditván Schanjui (Tanjoi) nevet vevén magának, megállapitotta birodalmát, három részre osztá, napkeletire, nyugatira és középsőre; a két szélsőt Chámokra bizta, a harmadikban maga üté föl fejedelmi székét, ugy rendelvén, hogy a napkeleti Chám legyen mindig a Schanjui következő. Minekutána egész Turkistant, Bucharat a Caspiumi tengerig elfoglalta, kimult Kr. sz. előtt 179-ben. Fentarták a Chion-nui birodalmat ivadékai is, ámbár némelly veszteséggel, szinte a XIII-ik izig Kr. sz. előtti 57-dik évig. Ekkor kitört a napkeleti és napnyugoti Chámoknak Schanjujok elleni agyarkodása, maguk közötti czivakodás és a belső háború, mellyet a chinaiak nyilván és alattomban élesztettek és forraltak. A meghasonlásnak a birodalomnak északira és délszakira elválása lett vége Kr. sz. után 48-dik évben.
„Chuan-Di, der als der Bildner des uranfänglichen Chinas betrachtet wird, vertrieb bei Erweiterung der Grenzen seines Reiches im Norden das Volk Chunjui. Man nimmt an, dass dieser Herrscher im 27. Jahrhunderte vor Christi Geburt, noch vor Einfindung der chinesischen Schrift gelebt habe; und daher fehlen dieser ersten Nachricht über die Chunjui, obgleich sie für zuverlässig angenommen wird, doch alle Beweise, ausgenommen das Alterthum der Ueberlieferung, auf welche sich gründet.” Idem p. 169.
Krisztus születése előtt a világ teremtése óta legalább 3960, a vizözön óta 2310, a nemzetségek szétoszlása óta 2049 esztendő folyt le, a leghitelesebb számitások szerint: a Hunuknak Jao chinai király alatt az északkeleti világtenger melletti föltüntök Kr. sz. előtt 2357. évvel, tehát lehetetlen. Lehetetlen azért is, mert oda költöztöknek, ha történt volna, vagy a honi vagy a vidéki tartományokban valami nyoma, mint a caspiumi tenger és Maeotis tava mellé vándorlásoknak, fennmaradott volna. De, ha oda költözködésök tudatlanul maradhatott volna is, az ő chinai falakig terjedésök, ha történt volna, egészen ismeretlen nem maradhatott, valamint az ő Seresekig és Indusokig barangolásuk ismeretes lőn: „Scythia — post mare Caspium vergens ad Hunnos, Alanos et Seres — haec inquam patria longe se tendens, lateque aperiens habet ab Oriente Seres in ipso sui principio ad littus Caspii maris commorantes” mond Jornand de rebus Geticis, mihi pag. 24. Miket tehát a chinai hagyományok rebesgetnek, igazak lehetnek a Hy-nukról, de a Hunokról lehetetlenek.
„Die Tockari (Pto1. VI. 11.) wohnten vermischt mit Ita oder Geten, — das jetzt stark befestigte Kan-tschou der Provinz Kansu gehörte vormals nicht zum chinesischen Reich. In den älteren Zeiten, wovon Kunde ward, finden wir diesen Bezirk von 39° 0' 40" nördlicher Breite und 99° östlicher Länge von Paris unter der Herrschaft der Yu-tsche oder Geten und später bei dem Anfange der Han (Chan) Dynastie, gehörte er zu dem Reiche Hyo-gnu. Der Tun-Choang ist der älteste Name der Stadt, und des Districts Scha-tscheheou; ein Landstrich der noch am Anfange der Han Dynastie den Hiongnu gehörte” Pei-Kiou scriptor sinensis. Neumann 1. c. p. 172. 179. — 193. — 29. — 22. „Von der Gründung des Hauses der Chiunnen bis zu seiner Theilung 269 Jahre.” Hyakint 1. c.
20. §. Az északi Chiunnuk tudván viszontagságaik okait, a chinaiak fondorkodását is megboszulni akarván, birtokukba berohantak és szerteszét pusztitottak, de visszaverettek; ezentúl mindent elkövettek a chinaiak azoknak megrontására; egyfelől a birtokaikra vágyódó délszaki Chiunnukat, másfelől a Dillini és Stämbi rokonaikat izgatták és lázitották ellenök, magok pedig középről nagy hadisereggeikkel szorongatták őket. Mindezekhez a belső viszálkodás, szárazság, éhség is járulván végre magokat részint a chinaiaknak megadni, részint a Stämbiek közé vonulni, és földöket ezeknek átengedni, velök összeolvadni kénytelenittettek. A chinaiak fogságába jutottak a nagy falak mögé a határok őrzésére telepittettek le Kr. sz. után 93-ik évben; de a délszaki Chiunnuktól itt is háborgattatván 94-ben mindjárt innét nagyrészint kiköltöztek és Urumzes és Tschabartai Ainamba, nyugotészaki atyjokfiaihoz menekültek. Kr. sz. után 120-dik évben a napkeleti Turkistant foglalták el; 121-ben bitorlójikon boszút állni kivánván, a chinaiakra ütöttek, de szerencsétlenül visszaverettetvén, 124-ben Turkistanból kiüzettek, 126-ban pedig épen tönkre tétettek; kik fennmaradtak, részint megfutamodtak, részint a Tschabartaiakkal egybeolvadtak, hirök nevök megszünt. Az északi Chiuni birodalom tartott mintegy 80 évig.
„Seit der Zeit, als das Reich der Chiunen in das nördliche und südliche getheilt wurde (im Jahre 48 nach Christi Geburt) begannen Feindseligkeiten zwischen ihnen; — die Chinesen in dem Jahre 89 rückten in Chalka ein, und schlugen den nördlichen Schanju völlig; im Herbste näherte derselbe sich der grossen Mauer und bat den chinesischen Hof, ihn unter seine Bothmässigkeit zu nehmen, allein der südliche Schanju drang darauf das nördliche Chanat zu vernichten. So rückten denn aufs Neue chinesische Truppen über die Gränze, und fielen unerwartet über den nördlichen Schanju her, welcher verwundet sich durch Flucht rettete — wiederholt an Gränzen 3000 Wersten von der grossen Mauer geschlagen — der Schanju floh und verschwand; sein Sohn im Jahre 92, als Schanju bestätigt, zog im Jahre 93 nach Norden, wurde jedoch durch chinesische Truppen, als Flüchtling eingeholt und hingerichtet. Die Stämbier nahmen die Länder der nördlichen Chiunen in Besitz, von welchem 100,000 Kibithen freiwillig die Benennung Stämbier annahmen. Dieses war das End des Hauses der nördlichen Chiunen, welches durch innere Uneinigkeit fie1.” Hyak. 1. c.
21. §. Hasonló sarczra jutottak a délszaki Hiunuk is, minekutána a nagy falak körüli őrizetre letelepitett fogoly népek által eléggé bátorságosokká tették magokat a Chinaiak, azoknak is megrontására törekedtek minden mestersegökkel. Schan-jujoknak küldözgetni szokott ajándékaikkal t. i. kémeket és bujtogatókat is küldöttek egyetemben, kik közöttök viszálkodást támasszanak, forraljanak és háborkodást szerezének, mellyek által időről időre gyengébbültek, igy folydogáltak dolgaik ügygyel bajjal egy századig; ezután félretévén szineskedésöket, Schanjujokat udvarokba hivatták és ott tartóztatták, 215-ik évben, és helyettök helyviselőket küldözgettek 299-dik évig. Ezen nagy megaláztatásukat végre megunván a Hiunuk, s a chinai birodalomnak belső háborgása alkalmával Lyu-Juant kiáltották ki királyoknak, ki is a benne helyezett bizodalomnak megfelelvén, a chinai birodalom északi részét meghóditá és császári nevet vőn magának; fia annak délszaki részére is törekedett szert tenni, de nem boldogulván, az északival kénytelenittetett megelégedni. Harmadik és negyedik unokáji nemes tetteik által ugyanazon hiába igyekeztek. Azonban a ravasz czinkos chinaiak fővezéreiket megvesztegették, árulásra, pártütésre birták, a délszaki Hiunuk végre legyőzettek 3000 fő embereik megölettek, az északi császárságról lemondani kénytelenittettek, s kik e pusztitó háboru után megmaradtak, északi és keletészaki rokonaikhoz szökni kénytelenittettek, kikkel is összevegyülvén, hiröket, nevöket ők is elvesztették. Az északi chiuni birodalom szétoszlása óta Kr. sz. után 48-ban, tartott magánosan 364-ig, a Chinaival egyesülve 366-ig Krisztus születése után.
„Im Jahre 324 begannen Lju-Ju und Schizó vom Hause der mittäglichen Chiunen einen Krieg mit einander, und setzten mit wechselndem Glücke bis zum Jahre 328 fort in welchem Schizó, nachdem er den Kaiser Lyu-Ju besiegt hatte, und schlug, im folgendem Jahre nahm Schiku, nachdem er die Chiunen in Schan ihn geschlagen, den Thronfolger Lju-Ssi mit 3000 chiunischen Fürsten und Grossen gefangen, und sämtlich tödten liess. Hier nahm auch das Haus der Hiunen, die im Süden herrschten, ein Ende. Einige Linien oder Stämme dieses Hauses bastanden in westlichen oder nordwestlichen Gränzen der Mongolei bis über das 10 Jahrhundert hinauf, von diesem stammte das Haus der Tulga ab. Die Ueberreste der nördlichen Chiunen, nachdem sie als gefangene nach China abgeführt worden, innerhalb der grossen Mauer in der Nachbarschaft der südlichen eingesiedelt, jedoch von den letzteren gedrängt entferneten sich schon im folgenden Jahre (44 n. Chr. Geb.) aus China, und siedelten sich in Uromze und Tarbagtai an. Im Jahre 122 machten sie Einfälle in China, im Jahre 124 aber nahmen die Chinesen Ost-Turkistan wieder zurück, und im Jahre 126 schlugen sie die Hiunnen. Nach dieser Zeit regten sich die nördlichen Hiunnen nur Schiwach, und endlich verschwanden nach und nach selbst ihr Name. Dessen ungeachtet existirten einige Stämme dieser Hiunnen noch lange unter anderm Namen Tarbagtai, und wurden in der Folge durch ihre kriegerische Thaten bekannt.” Hyak. 1. c. p. 195—207. Már ezen mongoliai Hiunnukról van a kérdés: a scythiai Hunokkal ugyanazon nemzet voltak-e?